Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-145
r Az országgyűlés képviselőházának 1 ügyi minister ur irta a Pesti Napló 1927. január 30-án megjelent számában. (Olvassa) : «A magyar kormányzat hiányainak egyik legfőbb okát» — majd azt is elmondom, hogy miért idézem ezeket a klasszikus megállapításokat — »abban látom, hogy Budapesten óriási ministeriumok vannak, a közalkalmazottak százaival, ezekben az óriási büró-rezeryoárokba az akták százezrei az ország minden részéből összefolynak és itt feldolgozást többnyire olyan bürokraták kezében nyernek, akik szolgálatukat a ministeriumokban mint fogalmazó-gyakornokok kezdték meg és igy az országot csak a jelentések aktáiból ismerik és a rendeletek aktáival akarják kormányozni az országot ; de sokszor fiatal fogalmazók változtatják meg tapasztalt alispánok és más középfokú hatóságok rendelkezéseit.« {ügy van ! a jobb- és baloldal Ion.) «Ennek a lehetetlen állapotnak egyszer véget kell vetni. Sokkal jobban szeretem — mondja a minister — a magyar bürokráciát, hiszen magam is ahhoz tartozom, semhogy megengedném, hogy legalább a saját körömben olyan rendszer tartassák fenn, mely rendszerben rejlő belső hiba következtében a bürokráciát egyenesen arra predesztinálja, hogy a nemzet elégedetlenségének céltáblája legyen.» A minister központi szakbürója kormányozzon és a nagy törvényalkotási, szervezési, pedagógiai kérdésekkel foglalkozzék és a középfokú hatóságok pedig a minister irányitása mellett igazgassanak. Ez a hatáskörök természetes megosztása. Én ezt szószerint aláirom és azt hiszem, hogy mindnyájan aláírjuk. Mert az mégis csak lehetetlen állapot, hogy mikor valaki, pl. egy vendéglős az udvarán, a kertjében egy kuglizót rendez be és az a szomszéd ház tulajdonosnőjét, aki délután szeret szenderegni, — hát ki ne szeretne ? ez természetes dolog ! (Derültség) — zavarja délutáni álmaiban s ő ez ellen tiltakozik, akkor a városi tanács nem tudom, hogyan, hogyan nem, de dönt és azután az alispán dönt, majd felkerül az ügy a belügyministeriumba, onnan — nem tudom, de valószínűnek tartom — majd kiszáll valaki és méreteket vesz arról, hogy az illető hölgy hálószobája milyen messzire van a kugli-dobtól, ahová a golyó kiszalad és nagy hangokat ad ! (Derültség.) Azután miért késnek sokszor évekig a belügyministeriumban a jóváhagyásra felküldött egyszerű alapszabályok, olyan társaságok, egyesületek alapszabályai, melyek az állami élettevékenység egy részét magukra vállalják % Vagy miért kelljen ezeket a belügy mini sterium elé terjeszteni, amikor a f őszolgabiró vagy a rendőrség, azután pedig az alispán már láttamozta őket ? Miért kell ezeket Összegyűjteni és a belügyministérium egy nagy termében kazlakat, asztagokat rakni belőlük? Ezt én az én egyszerű eszemmel nem tudom felfogni. Azért mondom, hogy tökéletesen igaza van ebben a megállapításban a mélyen t. vallás és közoktatásügyi minister urnák. Másban is igaza van, nem mondom, hogy másban nincs igaza, de most csak erről van szó. (Derültség. — Reischl Richard : Superloyalis !) Kérem, én soha sem vagyok sem superloyalis, sem hiperloyalis, én szókimondó egyenes magyar ember vagyok. (Taps és éljenzés.) Nem azért mondom ezt, mintha dicsekednék, mert mindenkinek ilyennek kell lennie, ez nem érdem, ez kötelesség ! Ami mármost a továbbiakat illeti, azért mondottam ezt, mert rá akarok térni a belügyi tárcának, — van még a tarsolyban elég — egyes feladataira. És itt nem tehetek róla, de azt hiszem, meglehetősen izoláltan állok abbeli felfogásomban, hogy a vármegyék, a városok, a községek gyökeres, évtizedekre, talán évszázadokra kiható reformját én ma nem csinálnám meg. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X. >. ülése 1928 március 19-én } hétfőn. 91 Én ma átmenetileg intéznék el mindent. (Helye lések jobbfelől.) Ezt a mostani állapotot, adja Isten, hogy rövid ideig tartó, de mindenesetre átmeneti állapotnak kell tekinteni. Most, hogy 14 vármegye van, miért csinálunk 63 vármegye és 26 törvényhatósági város részére egy gyökeres évtizedekre, évszázadokra kiható reformot ? Elég lenne igény telén felfogásom szerint a törvényhatósági bizottságok exlex-állapotát, meg a tisztviselőkar exlexállapotát is egy novellával megszüntetni. Berki igen t. barátom is emiitette délelőtt, — ő ellenzéki szempontból mondotta, amit én kormánypárti szempontból mondok, — hogy ezt a helyzetet ő sem tartja helyesnek, szükségesnek ; és indokoltnak, mert egy novellával kimondhatjuk azt, hogy a törvényhatósági választójog egyenlő az országgyűlési képviselői választójoggal, egyúttal, hogy a törvényhatóságok ujjáalakitandók, még pedig az 1886 : XXI. tc-nek megfelelő rendelkezései szerint, mert ez majdnem az egyetlen, ami a mostani államigazgatásban és önkormányzati igazgatásban, hogy igy fejezzem ki magamat, a régi Magyarországból reánkmaradt és máig is élő legitim törvény. Ez az ezeréves jogfolytonosság az, amelyen állunk és amelyben élni fogunk és amelyben élni fog Magyarország, amig világ a világ. Mondom, egy ilyen novellával meg lehetne ezt a kérdést oldani. Őszintén megvallom, ha már reformot csinálunk, én a virilizmusnak ma ellensége vagyok. Én a virilizmust semmiféleképen, sem egyszerű, sem összetett, sem variált, kombinált vagy permutált formájában nem akarom elfogadni, ellenben nem akarok ehhez a dologhoz nyúlni, maradjon minden igy, amig nem a határok jönnek vissza, hanem mi megyünk oda, ahol a határok vannak. Mondom, meg lehet oldani ezt a kérdést novelláris úton is, de itt különösen áll az, hogy ósdi, régi, talán az élettől elmaradt törvényes intézkedésekbe is lehet tartalmat, életet belevinni, ha megfelelő emberek kezére van bizva az illető törvény végrehajtása. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy a vármegyei tisztikar, egyáltalában a magyar önkormányzati szervek tisztviselőikara mindig hivatása magaslatán állt, és a különféle érdekcsoportok, érdekképviseletek, igazgatási ágak tisztviselői sorában mégis mindig uri módon csendben, a leghátul volt ; sohasem követelt, sohasem fenyegetőzött, sohasem amerikázott, sohasem sztrájkolt, igaz, hogy le is maradt, a leghátul áll a fizetéseket illetőleg. Egy szolgabíró öt-hat gyermekével — mindenki nem lehet főszolgabíró, alispán, minister, kinai mandarin, dalai láma (Derültség.) — mondom, hogy a szolgabiró vagy a jegyző a maga öt-hat gyermekével 160—240 pengő fizetéssel a VIII. fizetési osztályban végzi, sőt alantabb, mint az, aki alá van neki rendelve, mint pl. a jegyző vagy tanitó. Én nem irigylek a jegyzőtől, a tanítótól semmit, a tanítóknak különösen meg kell adni mindent, mert a tanitók, tanárok tovább folytatják az isteni gondviselés munkáját. Az isteni gondviselés teremt vényeiből, azokból a kis életekből egyéniségeket, jellemeket, embereket, Istent megismerő, félő, imádó, hazáját szerető polgárokat nevelnek. Ezt a munkát nem lehet eléggé megfizetni, valamint nem lehet eléggé megfizetni a jegyzők munkáját sem. A falu jegyzője a közigazgatás omnibusza, arra mindent reáraknak. Amikor 1912-ben — majd visszatérek a dologra, majd méltóztassanak figyelmeztetni, hol hagytam el — (Derültség.) — már nem tudom határozottan 1910-ben-e vagy 12-ben — Bruxellesben egy nemzetközi közigazgatási kongresszus volt, ott a magyar községi- és körjegyzők hatás13
