Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-129

Âz országgyűlés képviselőházának 129. ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. kultúra Konfucse tanitásaiból, a görög kultúra a mitológiából ered, melyet az egyiptomi rítus inspirált, ugy a keresztény kultúra az ótestamentumból és az újtestamentumból származik, tehát a zsidó vallásból. (Egy hang a balközépen: A lényeget: Krisztust ne hagyja ki belőle!) Az az ujtestamentumban foglaltatik. De viszont önök se hagyják ki a másik lényeget, az ótestamentumot. És legyen szabad utalnom arra, hogy az ótestamentumban benne vannak a keresztény, krisztusi tanítások. Talán papi ember létére méltóztatik ismerni Hillél próféta esetét, akihez odament egy pogány és azt mondotta... Elnök: Méltóztassék a tárgyról beszélni! Pakots József: Arról beszélek. (Jánossy Gábor: Idetartozik Hillél próféta! — Derültség.) Ez a pogány azt mondta Hillél prófétának: »Hajlandó vagyok áttérni a zsidó vallásra, ha egy mondatban megmagyarázod nekem, hogy mi a vallásod lényege.« Hillél erre azt mondotta: »Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!« Kérem, ez a Krisztus tanítása, ez benne van az ótestamentumban, tehát minek a keresztény kultúrát védeni a zsidó vallással szemben, amikor annak gyökere (Peidl Gyula: A kereszténypárt programmjában is benne van!), forrása az ótestamentum. Mármost ez ugy hat a szememben, mintha valaki az anyanyelve ellen támadna, mert a keresztény kultúrának anyanyelve a zsidó vallás. Ezt méltóztassanak tudomásul venni! (Jánosy Gábor: Tudomásul vesszük! — Derültség.) Jánossy t. képviselőtársam, azt hiszem, ezt már régen tudomásul vette, s beszédje is ezt bizonyltja. (Jánossy Gábor: Ugy van!) Van ennek a kérdésnek egy másik, súlyosabb része. Ezek a heccelődések, az egész antiszemitizmus el fog múlni. Amint eddig a nemzet életében időnként felmerült ilyen jelenségek elmultak, el fognak múlni most is. Van azonban egy mélyebbreható jelentősége a dolognak, az, hogy a legtragikusabb időkben, amikor nagy társadalmi összefogásra van szükség, akkor jelentkeznek mindig ezok az ellentétek, akkor morzsolják szét a mi erőinket, mintha valami idegen érdek szolgálatában csapnánk össze és verekednénk össze, hogy minél későbben tudjuk Magyarország uj és szebb jövendőjét kivívni. (Zaj.) Engedjék meg tehát, hogy én a nemzeti egység szempontjából, annak a szolidaritásnak érdekében, amelyről a 1 kormány tagjai is beszélni szoktak időnként arra hívjam fel a parlamenti politikai pártokat, hogy méltóztassanak egyhangú akarattal elintézni végre ezt a kérdést és kitörölni a magyar Corpus Jurisból ezt a szégyenteljes törvényt. Menjünk tovább az élet más problémái felé, fogjunk össze felekezeti különbség nélkül, dolgozzunk a magyar nemzet feltámadása érdekében. Engedjék meg még nekem, hogy ennek a kívánalomnak és szükségszerűségnek egy csodálatos váteszi jelentőségű megnyilatkozását idézzem egy elhalt nagy magyar politikus tanításaiból. Vázsonyi Vilmos 1900 augusztus 20-án a kolozsvári demokrata párt alakuló ülésén a nemzeti egységről a következőket mondta (olvassa): »Nem lehet eléggé ismételni, hogy aki a népet részekre akarja bontani, a nép ellenségeinek megbízásából cselekszik. A nagy betegséget — mondta Saint-Just a francia forradalomban — rózsavízzel gyógyítani nem lehet. Én azt hiszem: szentelt vízzel sem. Más nedv kell ahhoz. Vér? Nem! Verejték, becsületes polgári munka, a népállam minden hívéinek tömörülése, hogy sikerüljön a második honfoglalás: megszerezzük a hazát a népnek«. Ennek a gondolatnak jegyében nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ezzel a javaslattal nem kívánok azokból a szemszögekből foglalkozni, amelyeket itt pro és contra, az egyik oldalról ugy, mint a másik oldalról hallani szerencsém volt, mert azt tartom, hogy azoknak a kérdéseknek csak per tangentem van némi közük ehhez a javaslathoz. En ezt a javaslatot sem filoszemita, sem antiszemita, sem keresztény, sejm egyéb szempontokból, sem a történelmi osztályok, vagy a nem történelmi osztályok szempontjából nem vizsgálom, hanem kizárólag abból a szempontból vizsgálom, hogy ez a javaslat szol gálhatja-e és szolgálja-e azt a konszolidációt, amelyre az országnak feiltétlenüi szüksége van. Ez az egyik szempont. A másik szempont pedig az. hogy megfelel-e ez a javaslat és az, amely ezt megelőzte s amelynek ez tulajdonképpen csak egy változata, azoknak a művelt nemzetek körében általában világszerte elfogadott jogelveknek, amelyek szerint az állampolgári jogegyenlőség mindenkit megillet! A konszolidációnak három kritériuma van. mélyen t. Képviselőház. Az egyik legfőbb kritérium, amiért a nemzetek államokba tömörülnek, az életbiztonság, a másik a vagyonbiztonság, a harmadik pedig a jogbiztonság. Ez az utóbbi annyit jelent, hogy icidentaliter meglepetésszerűen, vagy bármiképpen is a nemzetben tömörült néptömegeknek egyetlen rétegét se lenesen a jogok teljességéből bármiféle utilitárius szempontból is kirekeszteni. Én ezzel a javaslattal tisztán csak ebből a szempontból kívánok foglalkozni, nem mulaszthatom el azonban, hogy néhány megjegyzésre, amelyeket a javaslatot támadók köréből hallottam, a magam tiszteletteljes szerény észrevételeit meg ne tegyem. Nevezetesen tegnap Petrovácz t. képviselőtársamtól, — akinek beszédét egyébként nagyon értékesnek tartom, mert tárgyilagos volt végig és azokat a dolgokat, amelyeket ő a maga szempontjából felhozni kívánt, megfelelő adathalmazzal is alátámasztotta, — egy olyan kijelentést hallottam, amely csodálom, hogy nem keltett visszhangot az elnöki székből. Petrovácz t. képviselőtársam ugyanis bizonyos törvényekre kijelentette, hogy azok nem érvényesek, illetőleg, hogy ő azokat magára nézve kötelezőknek el nem ismeri. Én ezt nagyon veszedelmes elvnek tartom. A törvények között válogatni senkinek sincs joga. Mindenkinek joga van törekedni arra, hogy a meghozott törvényeket törvényes utón megváltoztassa, de hogy a képviselőház által legeartis hozott bármi néven nevezendő törvényekre képviselő itt az ülésteremben kijelenthesse azt, hogy magára nézve jogérvényeseknek el nem ismeri, én ezt nagyon veszedelmes jogelvnek tartom, amely a parlamentáris gondolatot aláássa. Ez az egyik, amit meg akartam jegyezni. A másik pedig, amit még meg kivánok jegyezni, az, hogy itt csodálatosképen az egész vita tulajdonképen nem a törvényjavaslat körül, hanem egy egészen más kérdés körül folyik; beszéljünk nyiltan és őszintén: a zsidókérdés körül. (Ugy van! a középen.) Pedig ha szorosan veszem, tendenciáiban talán igen, lényegében azonban &z a törvényjavaslat — s a