Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-129

'Äz országgyűlés képviselőházának 129. jak az egyetemeket, megint lehet tanulni! Ez játék! Dirigálják a kultuszkormányt, az egész kormányt valahonnan. Nekem egy igen érdekes és igen furcsa információban volt részem az egyik igen t. képviselőtársam részéről. (Halljuk! Halljuk! a balés a szélsőbaloldalon.) Az egyik t. képviselőtársam, akit nagyrabecsülök, azt mondta, hogy ő igen nyugodta és józanfeif ogásu ebben a kérdésben és amikor bizonyos ifjak felkeresték, hogy ebből az alkalomból igazoltassanak-e, t. képviselőtársam azt mondotta: »Nem szabad, gyerekek, igazoltatni! Ezt a kérdést mi akarjuk itt a parlamentben elintézni. Ez komoly kérdés, amelyet mi az ellenérvek elhangzása mellett fogunk letárgyalni.« (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Rendben van! De kérdezem: hogyan jut az ifjúság ahhoz, hogy odamegy a törvényhozóhoz és megkérdezi tőle, hogy: most kezdjük-e az igazoltatátit az egyetemen

1

?! Hogyan jut ehhez? Hát, ilyen játék folyik itt! (Jánossy Gábor: Egyéni szabadság! Jó tanácsot kért és kapott is! — Petrovácz Gyula: Inkább minket kérdezzen, mint másokat! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Pakots József: Ha az ifjúság ezt a kérdést komolyan fogja fel, akkor egy kötelessége van: várja be ennek a törvényjavaslatnak sorsát, tanuljon, a következő életre nevelje magát (Ugy van! Ugy van!) és igy tegye magát érdemessé arra, hogy az ország vezetésében részt vehessen. (Helyeslés.) Épen az ifjúságnak elsőrendű és Önmagát megtisztelő felfogásának kellene lennie annak, hogy teljes tanszabadság legyen. Ez a szabadságérzés az ifjúság mentalitásában gyökerezik, amely azt követeli, hogy mindenki számára teljes szabadság legyen^ Ez felel meg a hagyományoknak is, amelyeket elsősorban nekik kellene átérezniök. Mármost méltóztassanak megengedni azt is, hogy azokkal a beállításokkal szemben, amelyek a mi argumentumainkat mindig le akarják szállítani a nevetségesség színvonalára, amikor arról beszélünk, hogy a magyar revíziós ügy, egyáltalában a magyar ügy soha nem találhat megértésre a külföldön mindaddig, amig Magyarországon a demokráciának, a jogegyenlőségnek, a teljes emberi szabadságnak attribútumai újra vissza nem állíttatnak, mondom, azokkal szemben, akik ugy állítják be a kérdést, hogy ez semmi más. mint a mi egyoldalú pártpolitikai felfogásunk, és ferde megitélésünk a helyzetről, és hogy a nyugati kultúra nem törődik azzal, hogy mi itt mit csinálunk, hogy a kulturnemzetek többsége egyáltalában nem törődik azzal, hogy mi mit csinálunk, — hivatkoznom kell mindazokra, akik külföldön járnak s akik néminemű érintkezést találnak azokkal a hatalmakkal, azokkal a körökkel, amelyeknek felfogása, állásfoglalása döntő lehet a magyar külpolitikai kérdésekben. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy igen konzervativ gondolkozású politikusnak, aki nem valami nagy kegynek örvend a többségi párt részéről, aki azonban valamikor a magyar igazságügy ministeri székben ült, egy érdekes megállapítását idézzem. A Pesti Napló egyik legutóbbi számában Nagy Emil ezeket mondja (olvassa): »Csak azoknak a lelkivilágát nem tudom semmiképen se megérteni, akik hazafias lélekkel akarják, nagyon is akarják Trianon revízióját, de mégis azt hiszik, hogy elegendő az., ha banketteken poharukat ürítik az integer Magyarország visszaKÍPVISELÖHÁZI NAPLÓ. IX. ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. 87 állitására s lelkesen szavalják a nemzeti hiszekegyet, egyáltalán nem gondolva azzal, hogy ha mi nemcsak álmodozni akarunk a trianoni bűnös mű reviziójáról, hanem azt gyakorlati alapon igazán meg is a'karjuk valósítani, akkor kikerülhetetlen szükségszerűséggé válik az, hogy saját belső lehetőségeink keretein belül azoknak a gondolkozásmódjával is törődjünk, akiktől nagy mértékben függ sorsunk jobbrafordulása.« Mindez ugyanaz, amit mi állapítottunk meg. Aztán igy folytatja (olvassa): »Bennünket tehát a nagy országok politikusai egészen más mértékkel mérnek, mint amazokat a könnyű helyzetben lévőket, s nekünk le kell vetkőznünk bizony minden reakciós jelleget, ha azt akarjuk, hogy az angol liberális és labour-körök, de még a konzervatívok balszárnya, is olyan fokú rokonszenvvel viseltessenek irányunkban, hogy cselekvőleg lépjenek fel Trianon revíziója irányában, vagy legalább az ilyenirányú mozgalmat erősen • támogassák.« Nem lehet egyszerűen kézlegyintéssel elintézni az ilyen nyilatkozatokat, és bármenynyire is kényelmetlen a kormánynak, hogy ilyen komoly helyről hangzanak el ezek a megállapitásQk — mert ilyen megállapítás voltaképen súlyos kritikája is a kormány politikájának — mégis az igazság az, hogy egyszer felelni fog még mindezért a kormány. Mi a • magyarázata annak, hogy semmi olyan lépést nem tesz meg a kormány, amely a nemzeti közérzület szerint szükséges volna a revizió minél gyorsabb kierőszakolása) érdekében?* Nem. tudom, mik a diplomácia utjai, de annyi kétségtelen, hogy a közvélemény előtt bizonyos furcsa színezetben tűnik fel a kormány, amikor idegen, igen előkelő támogatással szemben is előkelő hűvösséget tanusit és amikor a reviziót nem tartja olyan fontosnak, hogy minden eszközt megragadjon annak minél előbb való kiverekedésére. Mi itt kínosan feszegetjük ezt a kérdést és nem is merjük elmondani mindazokat a gondolatokat, amelyek bennünk bujkálnak, mert nem akarunk kifelé sem olyan látszatot kelteni, mintha Magyarországon nem volna teljes összhang abban a kívánalomban, hogy ez az igazságtalanság minél előbb reparáltassék. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) De a kormány magatartása legalább is kétséges és érthetetlen. Tisztelettel arra kérem a kormányt, találjon módot arra, hogy megnyugtassa a nemzeti közvéleményt, amely nyugtalankodik, amely homályban tapogatózik, amely nem érti azt a magatartást, amelyet ebben a kérdésben egy diplomáciai ködfelhőbe burkolva tanusit a tisztelt kormányzat és a kormányzati rendszert. Mármost tehát az egész módosítás, ugy, ahogy van, a maga kétszinüségével, a maga lehetelen megoldási módjaival azt szuggerálja, hogy ezt a törvényhozás ne iktassa törvénybe. Viszont mindazok az okok, amelyeket előbb felsoroltam, a társadalmi kiegyenlítődésnek, a jogegyenlőségnek, a demokráciának érdekében (Zaj. Elnök csenget.) azt parancsolják, hogy töröljük el a numerus clausus törvényét. Mindezek a szempontok tehát eljuttatták ezt a kérdést a végleges elintézés momentumához. Én ismételten kénytelen vagyok azt mondani azoknak a képviselőtársaimnak, akik itt a magyar történelmi osztályt akarják megvédeni a numerus claususszal,^ és akik a keresztény kultúrát akarják megvédeni, hogy: mi is a keresztény kultúra ? A keresztény kultúra, mint minden kultúra, vallásból ered. Amint az indus kultúra a Buddha-vallásból ered, a kínai H