Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-129
86 r Àz országgyűlés képviselőházának 129. ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. olasz követ intervenciójára kénytelen volt az egyetem ezt a diplomát azonnal nosztriflkálnj. Ilyen eseteknek tesszük ki magunkat. Ez teljesen lehetetlen állapot. Egyébként is meg van már a gyakorlat a nosztrifikálás terén. (Petrovácz Gyula: Tudniillik nincs nosztrifikálni akaró! A múlt évben kettő volt összesen. — Bródy Ernő: Mert nem nosztrifikálnak, azért!) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak a szónokot meghallgatni. Pakots József: T, Képviselőház! Angolországban mindazon országok orvosait, amelyek az angol orvosok diplomáit elismerik, az angol orvosi kar minden további vizsga nélkül praktizálni engedi. Már negyven éve ez a gyakorlat a nagy angol világbirodalomban. Olasz-országban az 1910. évi 456. te. 111. szakaszának 2. fejezete szerint teljesen hasonló értelemben rendezték ezt a kérdést. Ugyancsak hasonló értelemben rendezte ezt a kérdést a spanyol 1911. évi április 11-iki királyi dekrétum. Megjegyzendő, hogy Angolország és Japán között, valamint Spanyolország, Mexikó és a délamerikai latin unió államai között külön megegyezés van, hogy ezek az államok az egymás egyetemei által kiadott diplomákat kölcsönösen elismerik. Ezek az államok tehát ezt a kérdést egymás között már rendezték. Magyarország sem vonhatja ki magát e rendelkezés alól ós a nosztrifikálás meg kell, hogy történjék, ha nem ma, majd holnap. Ezek után kérdezem, hogy vájjon mit értek el a numerus clausussal azok, akik azt meghozták. Hiszen az a sok évjárat, amely külföldre került és ott szerzett diplomát, végül mégis csak rá fog zúdulni erre az országra és itt talál elhelyezkedést. Semmi értelme sincs tehát a numerus claususnak, azt el kell törölni. Különben maga ez a módositó javaslat is a legkülönösebb és a legnagyobb bizalmatlanságot kelti, mert olyan kategóriákat állit fel, amelyek ha mögéjük nézünk, bizonyosan nem azt a célt szolgálják, amelyet megjelölnek, hanem azt a régi célt, amely a numerus clausus régi törvényében foglaltatik. Teljesen lehetetlenség, hogy azok a kategóriák és feltételek figyelembe vehetők legyenek, amelyek a törvényjavaslat uj módositó szövegében bennefoglaltatnak, mert akkor az egyetemeken külön statisztikai hivatalokat kellene felállítani, amelyek megállapítják azt, hogy valaki nemzethűség, foglalkozás, törvényhatósági terület szerint megfelel-e azoknak a kritériumoknak, amelyek szerint az egyetemre felvehető. Ez teljesen lehetetlenség, azonkivül minden egyetemnek a másik egyetemmel kapcsolatban kellene ezeket a kérdéseket rendezni minden egyes felvétel alkalmával. Nincs lehetőség arra, hogy ebben a szövevényben valaki kiismerje magát és hogy meglehessen közelíteni azt a célt, hogy csalc azo,k jussanak be az egyetemekre, akik ezen feltételek és kategóriák szerint oda felvehetők. Egész drótsövény sorozat ez az AlmaMater előtt azokkal szemben, akik oda be akarnak jutni. Ez a módositás tehát a legszerencsétlenebb torzszülött. Nem is tudom megérteni a tisztelt kuituszminister urat, ő egészen világosan szokta a maga magas kultúrájáról szóló Programm ját velünk megértetni; ő erősen hadakozik a sajtó hasábjain és a parlamentben is a magasabb rendű kulturális célok érdekében és még a legbonyolultabb kérdéseket is meg tudja velünk értetni s elismerem, hogy az ő magas kulturprogrammja engem nagyon gyakran gyönyörködtet abból a szempontból, hogy valaki a magyar kultuszministeri székből megrajzolja Magyarország kulturális jövőjének egy gyönyörű álomvárát, mintegy szép fantasztikumot. A kuituszminister ur valahogy szabadon csinálja ezeket, de ha meg tud valamit valósítani, kétségtelenül az országnak szolgál vele. Mondom, nem tudom megérteni a kuituszminister urrat, hogy ebben a javaslatban nem látja át azokat a lehetetlenségeket, azokat a homályosságokat, azokat a megoldhatatlanságokat, amelyek a feltételek felállításával fenyegetnek. Egy nyilatkozatában azt mondja: »Teljes lehetetlenség, hogy egyes vármegyék kimaradjanak a főiskolákból. Minden törvényhatóság jogosan megkívánhat ja, hogy lakosai számarányának megfelelő intelligenciát neveljen. A vármegyék lokális értékeit akarjuk megóvni. Az autonómia természetéből folyik, hogy a vármegyei pozíciókba, de még a köztisztviselői állásokba is helyi embereket kivan ültetni, a vármegyék autonómiájában gyökeredzik, hogy közhivatalaikban a saját földjük szülöttei üljenek, idegen embereket nem szívesen látnak. A kormány akceptálta a kívánságot és ezért állapítja meg törvényhatóságonként az egyetemi hallgatók számát.« Mármost meg fog történni az, hogy egy vármegye területéről, egy egészen más kategóriából jelentkező, mindjük: a kisgazdatársadalomból jelentkező bizonyos létszám már eléri azt a zárt számot és annak a vármegyének területéről már több oda nem juthat be, most azonban akad a vármegyei tisztviselői családok gyermekei között olyan, aki be akar jutni: az előtt már pontosan el van zárva az ut. Ezzel a kategorizálással tehát már a kérdést nem lehet megoldani, vagyis ezzel az egyszerű példával rá akarok arra mutatni, hogy álmegoldás lehetetlen és hogy az egész voltaképen nem is őszinte és nem is azt akarják elérni, amit a feltételekben megállapítanak, hanem egyszerűen eleget akarnak tenni a Népszövetség kívánalmának. Kitörlik azt a veszedelmes részt, amely faji és nemzetiségi megkülönböztetést visel magán és beállítják ezt. Lehet, hogy a t, kormánynak a Népszövetség előtt igaza lesz, lehet, hogy elérte azt a diplomáciai sikert, amelyet el akar érni, hogy azt mondják: »Kérem, a mi számunkra ez a kérdés meg van oldva«, a magyar élet számára azonban nincs! S azért-mondom, hogy ez nem külpolitikai kérdés, hanem belpolitikai ^ kérdés (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és azért volt heíyes a zsidóság állásfoglalása akkor, amikor az angol zsidóság közbelépése ellen tiltakozott és azt mondotta, hogy ő ezt a kérdést esak a magyar haza határain belül kívánja rendezni. Én is azt mondom, hogy ha a t. kormány igazán rendet, nyugalmat és konszolidációt akar, akkor tessék a nemzettestből kiirtani ezeket a mérgező anyagokat, amelyek mindig alkalmasak arra, hogy a szenvedélyeket elvakitsák és gyűlölködést támasszanak. Nagyon furcsának tartom azt a tűzzel való játékot, amelyet a t. kormány folytat akkor^ amikor egyidejűleg itt Magyarországon végre a rendnek és konszolidációnak egy bizonyos befejezett állapotát vetíti elénk. Akkor be kell zárni az egyetemeket, mert mi ezzel a vitával foglalkozunk? Akkor tűrik azt, hogy a diákok sztrájkot hirdessenek? Minthogy pedig félnek a további esetleges kirobbanásoktól, a kuituszminister ur itt fordit egyet a dolgon és azt mondja: »Én magam szüntetem be a tanításokat mindaddig, amig a törvényjavaslatnak a vitája véget nem ér.« Közben azonban megtörténik az* hogy a józanság felébred az ifjúságban és el akar menni az egyetemekre, akkor megint kinyit-
