Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-129

Àz országgyűlés képviselőházának 129. ütése 1928 február 16-án, csütörtökön. Engedje meg nekem a t. Ház, hogy az élet Realitásával kapcsolatban Carlylenek egy igen érdekes elmélkedését ismertessem. Carlyle azt mondja, hogy a társadalmak életét néha •képzelgés irányit ja és az élet realitásaitól néha eltérnek. Azután igy folytatja (olvassa); »Ha most egy egész nemzet ebbe a betegségbe esik, ilyen esetben — azt mondom — csalhatatlanul ki fognak jönni abból, mert az élet nem valami rosszul kigondolt csalás vagy öncsalás. Egy nagy igazság az, hogy Te élsz, hogy neked vágyaid, szükségleteid vannak. Ezek sem nem élhetnek, sem nem elégülhetnek ki képzelgésből, hanem csak tényből. Légy róla meggyőződve, a tényre fogunk visszajutni; olyan tényre, legyen az áldott vagy átkozott, amilyen értelmiségünk, bölcseségünk van. A legalsóbb, legkevésbé áldott tény, melyet ismerünk, melybe a szükségben lévő halandók Öröktől fogva állottak, a kannibálizmus primitiv ténye. Hogy én megehetlek téged. Mi lenne akkor, ha épen ilyen primitiv tényre kellene visszatérnünk? A mi megjavitott metódusunkkal onnan újra kezdenénk: mindent.« Carlylenek ez az elmélkedése. Idejut a numerus clausus. Egész szellemével újra arra a primitiv tényre vezet vissza, hogy én megeszlek téged. Ha a t. fajvédő képviselőtársaink és azok, akik a numerus clausust érvénybe akarják tartani, a magyar történelmi osztály megélhetését és fenmaradását ettől teszik függővé, hogy meg kell enni a zsidóságot, — mert hiszen ez a lényege — hogy el kell pusztitani; ki is fejezték: menjenek innen, takarodjanak el, akkor ez visszatérés a primitiv tényekhez, a kannibalizmushoz. Mert egy fejlődő társadalomban minden dolgozó ember számára van hely és én azt vitatom, hogyha ez a szegény Magyarország nem tudna a maga erejéből boldogulni, akkor minden idegent, aki magyarnak akarja magát vallani, be kellene fogadni ide, hogy segitsen bennünket, újra felépiteni Magyarországot, nem pedig azokat, akik évszázadok óta itt éltek a magyarokkal, kikergetni innen; azt a bizonyos szabadalomlevelet kellene megadni mindenki számára, r amelyet IV. Béla adott a zsidóságnak a tatárjárás után, hogy újra felépítse Magyarországot. Mondom tehát, a kormány egész diplomáciai eljárása e körül a kérdés körül ugyanazt a kétszínűséget mutatja, mint aminő kétszinü módon tárgyalta a kérdést itt a magyar nemzeti közvélemény előtt és amilyen kétszinü játékot produkált most ennek a módositó javaslatnak benyújtása alkalmával is. Majd leszek bátor ezt a szcenériát is ismertetni, mert jó lesz felvilágosítani a magyar nemzetet arról, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy ebben a kérdésben a kormány bűne a legnagyobb. Ha határozott álláspontot foglalt volna el, akkor már régen nyugvópontra jutott volna az egész probléma. De azzal, hogy mindig lehetőséget adtak arra, hogy azok, akik a numerus clausus fanatikus rajongói, higy jenek benne, másrészt pedig azzal, hogy arra is lehetőséget ad, hogy azok, akik szívből gyűlölik ezt a reakciós törvényt, reméljék, hogy ez el fog töröltetni, állandóan napirenden tartja ezt a kérdést, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) állandó súrlódási felületet teremt a társadalom egyes rétegei között és állandóan oda vetíti Magyarország közvéleménye elé azt a szörnyű politikumot, hogy itt a zsidóság betolakodott idegen faj, amelyet a nemzet testéből ki kell irtani. (Jánossy Gábor: Ugy van!) Ezt halljuk, ezt tapasztaljuk, ne méltóztassék ezen csodálkozni. T, képviselőtársaim egytől egyig erről beszéltek a szélsőbaloldalon. Hogy Jánossy Gábor t. képviselőtársam más állásponton van, azt meg tudom érteni. (Jánossy Gábor: Kossuth Lajosé az én álláspontom! Kossuth szabadelvüsége!) Azért mondom, azt meg tudom érteni, mert Kossuth Lajos szabadelvüsége, Eötvös emelkedettsége nevelte és pallérozta gondolkozását. Ezt tehát érthetőnek találom. De abban a táborban, amely most üresen tátong, nagyon kevesen vannak, akik ezt nyiltan meg merik mondani. S most azt mondom, micsoda különös dolog, hogy a többségi pártban van egy liberális frakció, amely mindig odaáll a magyar nemzeti közvélemény elé és azt hirdeti, hogy ő a magyar szabadelvű hagyományoknak letéteményese és azért vonult be Bethlen István pártjába, hogy biztositsa majd a reakciós kormány színeváltozását, jobb, becsületesebb, szabadelvűbb irányban. Hol vannak most ezek a szabadelvű politikusok, amikor egy ilyen kérdésről van szó, amely a szabadelvüségnek lényege, a jogegyenlőségnek attribútuma és alapja? íme, ez a kétszinü játék, amely meg*fertőzte a magyar közéletet, megfertőzte a magyar pártpolitikai életet, amely hibrid tömeggé növelte azt a nagy egységespártot, ahol mint Noé bárkájában a politikai faunának mindenféle formája ott található. (Jánossy Gábor: Trianon fertőzött meg mindent!) Az ember látja ezeket a kétszinü, hipokrita, ál, hazug dolgokat és látja, hogy ebből az ál, hazug ideológiából egyesek tudnak politikai tőkét kovácsolni, tudnak érvényesülni; megtörténhetett az, hogy az antiszemitizmus szent jegyében a fajvédelemnek egyik kitűnő vezetője, harcosa találkozott a magyar nemzet egyik ádáz, gáz ellenségével, Cuza professzorral Budapesten. Mi akkor figyelmeztettük arra, hogy ez a nemzet ellen elkövetett összefogás, és bennünket igazoltak a bekövetkező történelmi események, mert Nagyváradon és Bánfihunyadon Cuza professzor és barátai bántották a magyar diákságot és bántották a magyarságot és ocsmányságot követtek el a mi elszakadt testvéreink rovására, íme, hova vezet a gyűlölet politikája, milyen végzetes összefogáshoz, milyen végzetes testvériesüléshez, holott Cuza nem e nemzetnek a barátja. Méltóztassanak megengedni, hogy horribili dictu felolvassak egy közleményt, amely a régen elmúlt Szózatban jelent meg, amikor még Cuza professzort nagy legénynek magyarbarátnak tudta beállítani és dicsőiteni, mikor azt mondja (olvassa): »A magyar fajvédő tábor vezérei nemrégiben barátságos megbeszélést folytattak Cuza profeszorral, a román antiszemiták kiküldöttjével. Ezt az alkalmat felhasználva, a liberális lapok éles támadást intéztek Eckhardt Tibor és fajvédő társai ellen és nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy ne támadják meg a fajvédőket ezzel a tárgyalással kapcsolatosan. Hazaárulóknak nevezték el őket épen azok, akik hazaárulókkal barátkoznak, parlamentben és a lapokban egyaránt az erdélyi magyarság szenvedéseinek igyekeztek maguk mellett hangulatot kelteni, azok, akiknek igazán nem fáj az elszakitott területek elvesztése és az ott élő magyarok szenredése. Cuza professzorról más véleménnyel van Erdély magyarsága, mint a pesti liberálisok és Cuza professzor is máskép vélekedik a magyarokról, mint azt a körúti sajtó a magyar közvéleménnyel elhitetni szeretné«. Kérdem, nem groteszk, nem szatirikus-e most olvasni ezt a közleményt, amely Cuza professzor budapesti tanácskozása után született meg, azoknak az eseményeknek sorozata