Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-127
38 Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 1928 február lé-én, kedden. gyarlóságtól telik, az egész emberi nemet szeretettel szoritanám a szivemre. Mint polgár, — mondja Kossuth Lajos — az egyenlőségnek a hive vagyok, aki nem kérdem és nem keresem azt e honban, hogy ki, melyik templomban imádja istenét, hanem azt akarom, hogy a honnak minden polgára közösen élvezze ugy a jogot, mint a szabadságot«. Ha én Kossuth Lajos örök igazságát követem, Kossuth Lajos tanítására hallgatok és eszerint cselekszem, akkor t. Képviselőház a numerus clausus intézménye ellen kell nekem a szavamat felemelnem. És én nem is hoztam volna meg 1920-ban, egy rettenetes, borzalmas világfelfordulás és szegény, szerencsétlen hazánknak a tatár jár ásnál is borzalmasabb feldulása után, melyet saját vérei okoztak és cselekedtek, — ezt sohase felejtsük el — mondom, nem hoztam volna meg ilyen lázas, beteg állapotban egy ilyen törvényt; de ha már a suprema lex, a salus rei publicae mindenekfelett álló elve és törvénye ezt parancsolta, és ezen törvény végrehajtása könül a már többször emiitett s e vitában is sokszor felhozott kifogások, sérelmek merültek fel, akkoir természetes, logikus dolog, a nemzet érdekében álló dolog, hogy ezt a törvényjavaslatot hozza ide a kormány az országgyűlés Képviselőháza elé. Engem azonban ez a törvényjavaslat és ennek indokolása mélységes keserűséggel tölt el. (Forster Elek: Azt elhiszem! — Peidl Gyula: Azért, mert azt meg kell szavazni!) Nem kell megszavazni. Akinek nehézségeket okoz ennek a megszavazása, akinek megfájdul tőle a feje, vagy egyéb bajai következhetnek ebből, az nem fogja megszavazni, aki ellenben a magyar újjáépítés utjám Bethlen István gróf politikáját követi, az nemcsak akkor áll a ministerelnök ur háta mögé, amikor népszerű javaslatokról van szó, nemcsak akkor sorakozik köréje és ezen párthoz* amelyhez tartozom s amelynek t. tagjaihoz intézem ezen felszólalásomat, hanem akkor is, amikor a köz és a haza érdekében népszerűtlennek látszó javaslatokkal jön ide a kormány és annak közoktatásügyi ministere a nemzet elé. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Különben is megnyugtathatom mindazokat, akik olyan nagy hű-hót csinálnak, olyan nagy feneket kerítenek ennek a törvényjavaslatínak s akik azt mondják, hogy nagy port ver fel idehaza, meg odakünn is, hogy, nem tudom, ilyen meg olyan következményekkel jár, ha ez a javaslat megbukik vagy keresztülmegy — azt hiszem, inkább keresztülmegy, mint megbukik (Derültség a szélsőbaloldalon.) • •»— mondom, megnyugtathatom a t. Házat, hogy a magyar közvéleményt ez a törvényjavaslat, ez a kérdés valami nagyon nem izgatja. (Ugy van! jobb felől.) A dolgozó magyar milliókat, a falu népét izgatja az adó, (Ugy van! jobbfelől.) izgatja a kenyér, (Ugy van! jobbfelől.) izgatja az iparosokat a kereskedőket az, hogy mikor dől össze felettük a világ, mikor lesznk kénytelenek kényszeregyezségre lépni. Ez egyáltalában nem izgatja őket éls ne is izgassa őket, mert ezen nekünk, ha törik-szakad, de keresztül kell esnünk. S most akarok áttérni arra, hogy miért fog el engem rettentő keserűség és szomorúság e törvényjavaslat indokolásának olvasására. Különben pedig meg fogom cáfolni a magyar törvénytárból idézett s máig is élő törvényekkel azt a ráfogást, azt a hazugságot, hogy mi az úgynevezett nemzeti kisebbségekkel igazságtalanul bántunk volna. Hiszen itt van a törvényjavaslat indokolása is. És legyen szabad nekem a t. Képviselőházat, az egész magyar közvéleményt, különösen pedig a jövő reményét, virágát: a magyar ifjúságot arra figyelmeztetnem, hogy sohase feledkezzünk meg ai ról, amit a térkép mutat. Lássuk magunk előtt mindig ott a golgotai kereszten vérző csonka magyar hazát, mert ez is azt bizonyítja, hogy hiszen a genfi urak, a genfi hatalmasságok kényszeritik reánk ezt a módosítást is. Az, hogy mi a nemzeti kisebbségek kezelésénél nem tartjuk be Trianont, azt a becstelen, gaz, istentelen trianoni békeszerződést: akkora hazugság, amelynél nagyobbat már nem is tud hazudni az a külföld, amelynek érdeke — ugy látszik — ma már az, hogy bennünket mindig rágalmazzon. (Forster Elek: Hát a belföldiek?) Azoktól még nagyobb helytelenség, még nagyobb bűn! T. Ház! Magyarország ezeréves történelme az eleven bizonysága annak, hogy mi a nemzetiségekkel nemcsak hogy nem bántunk keményen és igazságtalanul, hanem a saját magunk kárára és rovására őket dédelgettük, a keblünkre szoritottuk. (Ugy van! jobbfelől.) S itt a török hódoltság idejére gondolok vissza. Bár megegyeztünk volna a középkorban a törökkel, turáni testvérünkkel, bár téritettük volna őket a keresztény hitre, most a miénk lenne az egész világ! A török hódoltság elől beszivárogtak ide az oláhok, akik magukat Traján császár utódainak tartják —minden ilyen megállapításra most is megfordul Traján császár hetvenhétszer a sírjában. (Ugy van! jobbfelől és a középen.) beszivárogtak a szerbek, a svábok. S mindezek ezeréven át fentartották külön nemzetiségüket, (Ugy van! jobbfelől.) vallásukat, fajukat, nyelvüket, (Ugy van! jobbfelől.) közülök igen sokan kiváló állású, vezető emberek lettek, a mostani Oláhország vezető emberei is magyar kenyéren hiztak meg, magyar iskolában tanulták azt a műveltséget, amellyel aztán elárulták tápláló édesanyjukat, a magyar hazát. (Ugy van! jobbfelől) Mondom, ma is élő törvények cáfolják meg ezt az egész ráfogást. Az előttem szólott t. képviselőtársam Tury Béla hivatkozott báró Eötvös Józsefre, hivatkozott rá Szabó Sándor igen t. barátom is szintén nagyon érdekes tartalmas beszédében. Hát, kérem, báró Eötvös Józsefnek a törvénye, az 1868 : XLIV. tcikk, a nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvény ma is élő törvény, csak, fájdalom, nincs, akin végrehajtsuk, mert a nemzetiségeinket tőlünk elszakitották s fájdalom, hogy két vagy három millió magyart is rabigába fűztek. De ott van, t. Képviselőház a tulipánkorszaknak, a koalíciós rezsimnek a törvénye, a községi közegészségügyről szóló 1908 : XXXVIII. te, amely még azt is kimondja, hogy a nemzetiségek lakta vidékekre csak olyan orvos mehet, akár körorvosnak, akár járásorvosnak, vagy magánorvosnak is, aki az illető nemzetiség nyelvén tud beszélni. Ez természetes dolog. (F. Szabó Géza: Ez az Andrássy-féle törvény.) Igen, az Andrássy-féle törvény. Ezt azért mondja ki ez a törvény, hogy még véletlenül se fordulhassanak elő olyan esetek, amilyent most fel fogok hozni. Ilyen esetek megtörténhetnek még magyar helyen is, meg is történtek. Egy kissé fűszerezni akarom beszédemet és eszembe jut, hogy volt nekem egy igen kedves jóbarátom, egy gyógyszerész, aki rajongott a pályájáért és a falu népe is rajongott érte, mindenkinek keresztapja, komája volt. Egyszer, amikor bement hozzá egy ilyen falusi komája, mert megbetegedett komájának az oldalbordája, Borbála komámasszony és valami bajt kapott a Riska tehén is, egyszerre adott