Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-127

Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 1928 február 14-én, kedden. 25 -vem! a jobbőléaDíM.) Épen ezért óva kiérném és óva 1 figyelmeztetném a t. Házat, ne méltóz­tassék azt a harcot olyan hevességgel foly­tatni, mert ebben a harcban, kiijelentem, egyik sem lesz győztes, ellenben veszíthet az ország, veszíthet a belföldön, a nyugalomira, a nyu­galmas munkára és békés megértésre törekvő imunkáját illetően. De veszíthet az ország feszti »se a külföldön is (Uaiv van! Ugy van! a jofooüdakm.) amellett, hagy veszíthet a bel­földön s talán mindent elveszíthet (Ugy van! jobboldalon. —- F. Szabó Géza: Tessék ezt meg­gondolni !) A kultúra eszközeinek megszerzése — ezt megállapíthatjuk — szellemi és anyagi erő­befektetést igényel. Mert hiszen az, aki egy diplomát megszerez, vagy iskolába jár, kenyér­kereseti lehetőségtől el van zárva. A tanulás­ban eltöltött évek tulajdonképen az ismeretek kapitalizálásáít, tőkegyűjtését, kétségtelenül munkának, testi és szellemi munkának befek­tetését, eltékozlását igénylik. Nem jól fejezem ki magamat, nem ennek a munkának eltékoz­lását, hanem a szolgálatra áldozatul felaján­lását igényli a tanulás. Csak igy képes az em­ber arra, hogy iskoláit eredményes munkával elvégezve, tényleg olyan ismeretkincs birto­kába jusson, amely őt alkalmassá teszi meg­szerzett diplomájával arra, hogy ennek a tár­sadalomnak a magasabb értelmiséget feltéte­lező porciójában irányitója és vezetője le­gyen. Az egész világrend a maga szervezett­ségével, intézményeivel, az azokból sugárzó, leszűrt törvényszerűségeknek megismerésével tulajdonképen fokmérője annak, hogy egy or­szág a tudományban mennyire haladt előre, Tulaj donképen, ha azt akarnám meghatározni, hogy egy országnak mi a kulturfokmérője, azt kellene mondanom, hogy: azoknak az ismere­teknek, amelyek a társadalom összetétele meg­ismerését, meghatározását feltételezik,, "' azok­nak az eszközöknek használatát, természetét, amelyek a boldogságnak, a kultúrának előbbre­vitelét célozzák, minél tökéletesebb és minél nagyobb fokban való elérését mutassa fel en­nek az országnak minden polgára. Ha tehát én kultúrfölény!, kulturtőkét akarok biztosí­tani a magyar nemzeti állam keretében szer­vezkedett magyar polgárságnak, akkor nekem ebben az irányban minél több munkát és mi­nél eredményesebb munkát kell végeznem. A javaslatot kétféle szempontból helytele­nítik és támadják. Az egyik irányban azt mondják: egyáltalán nincs szükség a zárt szám rendelkezésére, yagyis a numerus claususra. (Propper Sándor: Ugy van! Ugy van! El kell törölni!) a másik irányzat pedig azt mondja: nemcsak hogy szükség van a zárt számra, de még tovább kell menni és még jobban ki kell domborítani a lehetőséget arra nézve, hogy egyes néprétegek, egyes felekezetek a maga­sabb értelmiséget feltételő poziciókra minősítő bizonyítványok elnyerésétől elzárassanak. T. Ház! Ha én ezt a két ellentétes nézetet vizsgálom, ugy találom, itt nem arról van szó, hogy valaki tanulhasson vagy ismereteket szerezhessen, hanem hogy az erről szóló bizo­nyítványt megszerezhesse. Mert hiszen az is­meretek megszerzésének lehetőségétől elzárni senkit nem lehet. Nincs olyan hatalom; a lel­kek felett nem itél sem a biró, sem. a kormány* sem a praetor. A lelkek munkáját nem lehet megakadályozni. A gondolatoknak emelkedését, a gondolatoknak szárnyalását, a gondolatok­nak kicserélését nem lehet megakadályozni. (Baracs Marcell: Ugy látszik, igen. — Propper iSándor: Töröljék el a kvalifikációs törvényt!) Ezzel nem lehet állitásomra válaszolni, mert hiszen ez sokkal szélesebb alapon van meg­konstruálva. — Azt akartam kihozni belőle, hogy tulajdonképen ez is a kenyérharcra megy ki, mert hiszen a diploma nem mindig bizonyítja, hogy annalk tulajdonosa annyit tud, az ő ismerettára ugyanolyan gazdag, mint azé, akinek nincsen diplomája. (Propper Sándor: Töröljük el a kvalifikációs törvényt!) Sőt azt mondhatnám, az a diploma csak azt bizonyitja, hogy jártunk abba az intézetbe, ahol nekünk a tudományosságra, az ismeretszerzésre vezető utat megmutatták, anal professzoraink meg­mutatták az igazságnak, a tudománynak, az ismeretek szerzésének útját, megmutatták, hogy ezekre hol találhatunk rá, de ezek meg­szerzése mindig az egyéntől függ. Az egyéntől függ, hogy ezen a téren med dig tud elmenni és meddig megy el. Én azt ta lálom, hogy a tudományos ismeretek megszer­zésében, a könyvek olvasásában s a gondolatok feldolgozásában, amelyek a tudományos isme­retekhez vezetnek, és amelyek a superplus tudományt adják, amelyek megadják az, élet értékét, savát, nem a diploma a lényeigtes, ha­nem az azonfelül való fáradságos, verejtékes munka. Akkor tehát, amikor a diploma jelentősé­gét mérlegelem, méltóztassanak megengedni, itt ennek csak az eszközi mivolta domborodik ki előttem, hogy tudniillik akinek oklevele vani, az nyithat ügyvédi irodát, az orvos, mérnök lehet, — szándékosan hivatkozom azokra a fog­lalkozási ágakra, amelyekhez egyetemi vég­zettség és diploma kell, — azonban abban a kérdésben, bogy ki lehet valamely állásra al­kalmas, egyedül irányadó tulajdoniképen a legfőbb érdek: az állam-rezónu Azt mondotta Propper Sándor t. képvi­selőtársam, hogy töröljük el a diplomát. Ez még nem igazolná azt, hogyha tud va­laki, akkor már mindenre egyformán alkal­mas, mert valami kvalifikációnak kell lenni. Kell lenni egy erkölcsi kvalifikációnak, egy tu­dományos ismeretet igazoló kvalifikációnak, szóval nem lehet valakit egy felelősséget és^ is­meretet feltételező, egy karaktert, biráló­képességet feltételező állásban alkalmazni minden kvalifikáció nélkül. Ilyen állam nincs a világon. Mindenütt kívánnak valami kva­lifikációt. A mi kvalifikációs törvényünk pedig a diploma mellett megköveteli az erkölcsi és politikai feddhetetlen előéletet. (Rothenstein Mór: Láttuk most a munikásbiztdsitónál! — Jánossy Gábor: Hol tetszett látni? — Malasits Géza: A munkásbiztositói kinevezésieknél! —" Zaj.) A diploma kérdése körül tehát, ha az államrezón-gondolat belejátszását vizsgáljuk, fel kell tételeznünk, hogy nem csupán az állás elnyerésével kapcsolatos kérdések vizsgálan­dók. Az állam rezón kérdésében vizsgálandók a beleszövődő társadalmi és ,g(azdasági kérdé­sek is, amelyek épen ebben a törvényjavaslat­ban mintegy parancsolólag domborodnak ki, hogy tudniillik a mai válságos gazdasági és erkölcsi haroban — az erkölcsi harcot értem a világnézeteik küzdelmeié — szükségünk van az államrezón vizsgálatára, vagyis arra, mennyi diplomás emberre van szükség. T. Ház! Én a numerus clausus-törvénnyel szemben nagy aggodalmakat tápláltam. f Ezek az aggodalmak részben valóra váltak, részben szonban eloszlottak. A numerus clausus-tör­vény meghozatala alatt történt az, hogy a ma­gyar államnak, de a magánvállalatoknak is le kellett szállitaniok a tisztviselőik és alka'ma­zottaik számát,

Next

/
Oldalképek
Tartalom