Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-127

26 Az országgyűlés képviselőházának 127. ülése 1928 február lé-én, kedden. Jött a szomorú B lista, amikor is a tisztviselőknek, — kvalifikált, diplomás embereknek — ezrei kerültek ki a hajlékot és kenyeret jelentő állásokból. Az elszakított részekről a magyar állami gondolat őrszemei ezrével üldöztettek ki és jöttek ide az anyaország védőszárnyai alá s diplomás emberek tizezrei maradtak kenyér nélkül. Kérdezem, hogy ennek a kétségbeesett társadalmi rétegnek a sorsát még több diplomás emberrel mesterségesen szaporítani : államérdek lehet-e ez? (Raracs Marcell: Azért állítottuk a sok egyetemet!)} Most azt vártam, hogy az általam nagyon tisztelt túloldalról azt fogják mondani, hogyha nem kell ez a sok diplomás ember, akkor hát mi lesz a kultúrfölénnyel, amelyet mi államkormányzati célkitűzéseink egyik elsőrendű feladatává tettünk. T. Ház! A kultúrfölény fokmérője, — már beszédem előbbi részében rámutattam — nem a diploma. Kulturfölényt nem lehet felmérni a diplomák statisztikájának magas kartogramm3ával, (Ugy van! jobbfelől.) az igen sok mindenféle tényezőtől függ. S azután a nagy diplomaták körül lefolyni látszó nagy harc tulaj donkép en nem is olyan indokolt, hiszen Magyarországon az állások 90%-ához nem kell diploma s nem kell diploma ott, ahol vagyont, dicsőséget lehet szerezni, ahol a munkát kamatoztatni lehet nagy állami és társadalmi érdekek szolgálatában. Itt mindjárt leszek bátor felsorolni a mi körünkből való példákat: a képviselőséghez nem kell diploma, a ministerséghez nem kell diploma, a szakszervezeti titkársághoz nem kell diploma, (Derültség jobbfelől.) a háztulajdonossághoz nem kell diploma (Derültség.) és ezenkívül még van számos terület, ahol szintén nem kell diploma. Mehetnék derűs hangulatba, mehetek komoly hangulatba, a megélhetést nyújtó állásoknak ezer meg ezer alakjához nem kell diploma, nem kell iskolai végzettséget, pláne a most nehezményezett főiskolai végzettséget igazoló diploma. Akkor pedig kérdem, t. Ház, mire való ez a késhegyig menő harc a diplomáért, mint a kenyér megszerzésére alkalmas eszköz birtoklásáért? Megállapítom tehát, hogy sem a kenyérkereseti eszközök biztosítása szempontjából, sem a kultúrfölény igazolása szempontjából nem elsőrangú biztosíték a diplomák sokasága. Azt mondhatná erre valaki, hogyha ez igaz, akkor miért kel a sok egyetem? — és ezt százszor meg ezerszer felhozzák itt, a Képviselőházban. Én ebben a kérdésben álláspontomat több ízben körvonalaztam. Volt idő, — különösen az összeomlás után — amikor nagyon nehéz volt a helyzet és az államnak a legszükségesebb kiadásokra is alig volt meg az anyagi fedezete; akkor perhorreszkáltam, hogy azokon a kereteken, amelyeket a költségvetés magának megengedhet, túlmenő áldozatokat hozzunk az egyetemekért. i Én azonban, t. Háa, az . egyetemeket ©1 aiem ítélhetem, az egyetemek a kultúrának ;bugyogó forrásai és az, hogy több egyetemet Csinálunk, méltóztassék elhinni, a tudomány terén, a tudomány művelése terén a nemes versenyrekelés lehetőségét adja meg és megosztja azokat a hajlékokat, amelyekben az ifjúság benyomásokat szerez. Mert tagadhatatlan, hogy a budapesti egyetemnek más a aniljője, a pécsinek, a szeged'inak, debreceninek más a miljője és az az ifjúság, amely istmereteit ezeknek az^ egyetemeknek emlőin szívja magába, más és más karakterű benyotmásokat szerep azo'k mellett az általános is<mie<rete!k mellett, amelyeket a tanrend részére (biztosit és előír. Nem restellem megállapítani és nem szégyellem, hogy álláspontomat revízió alá vettem, mégpedig azért, mert külföldön járva, láttam országokat, amelyek létüket az illető (nemzeti gondolat egyetemének köszönhetik, litt van Észtország, ameily a dorpati egyetem •szárnyai alól nőtt ki, ott van Finnország a thelsingi egyetemmel és a rigai egyetemnek is 'megvan a maga országa. Annak a nemzetnek, annak a népnek a géniusza honolt, trónolt iabban az egyetemben és akkor, amikor megüttköztek a társadalom hatalmas eszmeáramlatai, amikor megrecsegtek az Összekötő kaptasok és abroncsok, amelyek ezeket a népeiket á nagy orosz birodalom eresztékeihez kötötték, •akkor előlépett a nemzeti géniusz sugallatával az ott felnőtt fiatalság és megmentette a nemzeti hagyományokat és ezek nyomán megalapították az önálló nemzeti államot. (Ugy van! taps a jobboldalon.) > r Ezért vettem revízió alá felfogásomat és ezért tartom azt, hogy szükség van ezekre az egyetemekre. Számot vetve anyagi erőinkkel, •a magam részéről mindenkor támogatni fogom a kormányt abban a törekvésben, hogy ezeket az egyetemeket a tudomány, a kultúra legmagasabb fokára igyekezzék emelni, hogy ellássa azokkal az eszközökkel, amelyek ezejket az egyetemeket hivatásuk betöltésére alkalmassá teszik. Én nem tartom feleslegesnek a négy egyeitemet. Nagyon helyes, törekedni kell 'arra, jhogy megosszák a tanulóifjúságot, hogy ne mindenki csak a fővárosba törekedjék, (Ugy \van!

r Ugy van! a .jobboldalon.) hanem töreíkedjék a vidéki levegőt, a vidéki hangulatot freprezentáló egyetemekre is. (Ugy van! Ugy ham! a .jobbaldalon.) Akkor, amikor a törvényIhatóságok és területi részek szerinti megoszflásróil beszél ez a javaslat, épen ez az elgqndojlás az indok arra, hogy a vidéki egyetemeket egyenrangúaknak kell tekinteni a fővárosi egyetemmel. ,Amikor ezt a kérdést a statisztika mérőilécén akarom vizsgálni, a [következőket tapasztalom. Ép a napokban olvastam, a Magyar Statisztikai Szemle című folyóirat egyik ihiavi kiadványát. Látom benne az iskolákba való özönlés adatait, grafikonjait, amelyek arányszámokban mutatják be, miképen ismerte fel a kultúrának, mint kenyérkereseti eszköznek jelentőségét és alkalmasságát a magyar polgárság. Megállapítom, hogy a zsidóság az, amelyik a legszélesebb vonalban hömpölyög az iskolák felé, a zsidóság az, amely felismerte, hogy minél több kultúra, annál több kenyér. Akármiképen nézem a kartogrammokat, az arányszám a főiskolákon és mindenütt másutt a zsidóság javára tolódik el. Nagyon érdekes például, ha összehasonlítom a lakosság 20%-át kitevő református lakosság és a sokkal kisebb százalékot kitevő zsidó lakosság arányszámát. Itt olyan arányszámot látok, amely mellett meg kell állanom és el kell gondolkoznom. Én nem rosszhiszeműen, hanem jó értelemben teszem szóvá ezt az arányszámot. (Halljuk! Halljuk!) A statisztika szerint ugyanis az elsőfokú iskolákba járt 233.000 református gyermek közül csak 27.000 jut el a középiskolákra, tehát 16%. Az alsófoku iskolákba járt 37.000 zsidó gyermek, akikből szintén 27.000 jön fel a középiskolákba. Ez a legmesszebbmenő arányszám, de eltolódás van a zsidóság javára a többi vallásfelekezetekkel szemben is. Én ebből semmiféle olyan következtetést