Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-137
'Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1928 március 1-én, csütörtökön. 28(j alapján adja vagy tagadja meg a minister ur. Ha meg méltóztatnak nézni a Phillaxia részvénytársaság igazgatósági tagjainak névsorát, meg méltóztatnak talán találni annak is magyarázatát, hogy ez a részvénytársaság miért van olyan kedvezményezett helyzetben az állami oltóanyagintézettel szemben, hogy 20—30 százalékkal drágábban árusíthat gyógyszereket. (Mayer János földmivelésügyi minister: Harminc évvel ezelőtt kapta az engedélyt!) Bocsánatot kérek, mélyen t. minister ur, de a gyógyszerárakat mindenütt a kormány szabályozza épugy, ahogy az emberi gyógyszerárakat is. A ministernek mindig joga van ahhoz, — .nem a minister urat hibáztatom én, mert a minister ur, ha előterjesztették volna, megcsinálta volna — s ezért tessék ezeket az árakat, amelyek indokolatlanul^ magasak, amelyek a gazdaközönséig kizsarolására vezetnek, lejjebb szállítani. Ahogy én a minister urat ismerem, ő feltétlenül le is szállította volna, ha erre figyelmeztetik. Aki ellen én beszélek, mélyen t. minister ur, az az ügyosztály, amely nem teljesiti azt a kötelességét, amellyel a minister ur és az ügy iránt tartozik. Hát. mélyen t. Képviselőház, én nem akarok ezeknél a kényes, kellemetlen sőt odiózus dolgoknál sokáig időzni, én csak azt látom, hogy ezekben az érdekeltségekben nemcsak a ministeriumoknak, hanem magas iskoláknak is igen előkelő funkcionáriusai vannak benne. Amikor én ezeket a nagy összefüggéseket látom, amely összefüggések együtt alkotják azt a vörös vonalat, amelyet — őszintén megvallom — utálok, s amelyek azután involválják azt a másik vörös vonalat, amely a hatalmi terjeszkedés célzatosságának adja meg a magyarázatát, hogy miért törekesznek az összes intézkedési jogot a központra koncentrálni és elvonni még a legkisebb, legtermészetesebb intézkedési jogot is az autonóm testületektől: akkor kénytelen vagyok^itt felemelni óvó szavamat, nem azért, hogy bárkinek is kellemetlenséget csináljak, hanem azért, hogy használjak a köznek. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps balfelől és a balközépen.) Elnök: Szólásra következik"? Fitz Arthur jegyző: Csontos Imre! Csontos Imre: T. Ház! Méltóztassék nekem megengedni, hogy kisgazdaszempontból hozzászóljak a törvényjavaslathoz. (Zaj a balközépen. — Reischl Richárd a teremből távozik.) Ne méltóztassék kimenni, hiszen érdekli kegyedet is! (Derültség jobb felől.) Kisgazdaszempontból akarom ezt a javaslatot bírálni, nem tudományos szempontból, s hozzámenőleg bekapcsolom ebbe a javaslatba a gazdasági érdekünket, mivel az vele teljesen összefügg. Altalános hangulat Magyarországon, hogy a termelők a terhet tovább nem bírják. (Ugy van! a balközépen.) felbuknak az állami teherviselés nehézsége alatt. (Ugy van! jobbfelől.) Viszont ezzel szemben mi velünk, a gazdatársadalommal, kisebb-nagyobb gazdákkal szemben általánosságban a fogyasztóközönség azt mondja és majdnem teljes joggal, hogy: »Mi pedig ebben az országban éhen fogunk elpusztulni!« (Farkasfalvi Farkas Géza: Ugy van!) Bocsánatot kérek, hogy innen erről a helyről kell nekem erről beszélnem. Ebben, kérem, általános igazság van és őszintén mondom, hogy itt az» ellenzék által sokszor hangoztatott rend-. szerváltozás csak abban a hibában szenved, hogy ők nem mutatják meg a valót, hogy hol van hát az a helytelen intézkedés, amely min-" KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. LX, ket gazdákat, termelőket is sújt és őket, mint fogyasztókat határozottan majdnem megsemmisiti. (Borbély-Maczky Emil: A kartellt kell sprengoini!) Bocsánatot kérek, már olyan szótagot nem értek, csak magyarul értek. (Derültség. — Borbély-Maczky Emil: Széjjelrobbantani! — Farkasfalvi Farkas Géza: Folyamatban van! — Egy hang a középen: Erőszakos módon nem szabad eljárni!) Amikor az állategészségügyi törvényjavaslatot tárgyaljuk, lehetetlen, hogy elő ne hozzam a kormányzatnak azt a beavatkozását, amely bennünket a mi szabad gazdálkodásunkban imitt-amott teljesen megakadályoz. Óriási kihatással van az az intézkedés, hogy egy néhány embernek Magyarországon kiváltságos joga van arra, hogy terményét iparilag feldolgozhassa és iparvállalatának háta mögött olcsó takarmányozással jó jószágot nevelhessen. Most az a kérdés, — amire az ellenzék részéről soha nem kapunk felvilágosítást, — hogy vájjon azok a vállalatok, amelyek iparilag űzik vállalkozásukat, hoznak-e olcsó állatot, — mivel olcsó takarmánnyal nevelik, — hoznak-e a fogyasztóknak egy szemernyi hasznot, adnak-e, dobnak-e a piacra olcsóbb állatot, mint az a száz meg százezer kisgazda, aki a gazdasági terményének " iparilag való feldolgozásában meg van bénítva az utolsó mázsáig?! Itt van, kérem szépen, a hiba, hogy termelőközönségünk valósággal rendszeresen vissza van szorítva gazdaságának előmozdításától, pedig józan ésszel ebben a nehéz helyzetben, amelyben élünk mindenkinek arról kellene gondolkoznia, hogy mennél többet produkáljunk abból, amiből élünk, hogy azt a terhet jobban fedezhessük, amely sokszor joggal, de egyes közegek révén néha bizony jogtalanul is érint bennünket. Itt hivatkozom arra, micsoda visszahatással van a nélkülözőkre, a fogyasztókra az, amikor én ezer meg ezer kisgazdatársammal nem birok jószágot ugy felnevelni, hogy abból nekem egy fillérnyi hasznom legyen, ugyanakkor, amikor itt csak 250 embernek az érdeke forog kockán, akik itt akadályként lépnek közbe, mert ezeknek igy jobb. Határozottan elvárhatnók, hogy ez az Országgyűlés utasítaná a^pénzügyministert arra, hogy itt megfelelő változás történjék, hogy az, ami az egyik embernek szabad, legyen szabad a másiknak is. Mérjünk egyenlő, mértékkel, mert 250 emjber boldogítása és finánccal körültámogatása határozottan nem hozza meg a magyar élet boldogulását, de az igenis meghozza, ha 200—300 ezer ember a köznek olyan jószágállományt adhat, amelyen egy keveset ő is kereshet és amely mellett a fogyasztók is könnyebben megélhetnek. Itt meg kell említenem). — mert az alkalmat ki akarom használni — hogy mi kisgazdák joggal panaszkodunk azért, hogy a jószág tartása nem fizeti ki magát, a" kisgazda akár marháját, akár bármely más állatát potom árért kénytelen eladni, mert másképen nem veszik meg*. Budapesten sokan a drágaság miatt mégis a gazdákat okolják, de azt nem keresik meg, hogy honnan ered és hová megy az az árkülönbözet, amely a fogyasztóközönséget óiiási mértékben megterheli, megbénít ja-- A fogyasztóközönség szempontjából is arra kellene tehát törekedni, hogy tőlünk, a termelőktől ne olyan árért jusson el bármilyen élelmiszer, hogy azt a fogyasztó osztály alig tudja megfizetni. Èzek a gondolatok, azok, amelyek engem most vezetnek. Nem szeretek nyíltabban beszélni, mert magyarul mondva, ez a túloldal 44