Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-132

Áz országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1928 február 22-én, szerdán. lás tartalmaz, ahol azt mondja a közoktatásügyi minister ur, hogy: »a polgárok közmegnyugvása minden állam virágzásának nélkülözhetetlen előfeltétele«. Amilyen igaz ennek minden szava, amennyire nem lehet ezt megcáfolni, amennyire politikai elemiiskolai tantétel az, hogy aki a politikához hozzákezd, ebből induljon ki és aki hatalomhoz jut, ebből induljon ki ás ide térjen vissza, annyira álszenteskedés épen ennél a törvényjavaslatnál, épen ennek a törvényjavaslatnak előterjesztésénél az az indokolás, hogy a polgárok közmegnyugvására hivatkoznak. Azt mondja a közoktatásügyi minister ur: »az érzések világában imponderabiliákra is figyelemmel kell lenni«. — Jó latinista voltam az iskolában, de mindamellett kénytelen voltam utánanézni, hogy mit értettünk mi annak idején, amikor latinul tanultunk ez alatt a szó alatt, hogy imponderabiliák. Láttam, hogy az imponderabiliák súlyamérhetetlen, hipotetikus valami. Hipotetikus pedig az, aminek igazsága feltevésen alapul. Hát ilyen finoman fejezi ki magát a közoktatásügyi minister ur, amikor ezt a törvényjavaslatot indokol ja? Nem szép tőle, tőle a tudóstól, a nagy tehetségű ministertől, hogy hallgatóságát a törvényhozás tagjait tehetség tekintetében, józanész tekintetében. Ítélőképesség tekintetében ennyire lekicsinyli, hogy ilyen módon beszél, s fura helyzetében ilyen módon próbálja indokolni a törvényjavaslatot. A legtöbb szónok a zsidóság sérelméről beszélt. így is lehet a dolgot kezelni, igy is lehet beállitani a kérdést, mint a zsidóság sérelmét. De én most ezt nem teszem, mert süket hallgatóság előtt nem beszélek. (Jánossy Gábor: Nem vagyunk süketek!) Márpedig ha a zsidók sérelméről beszélnék itt, ugy hiszem süket hallgatókra találnék. Én egész más, sokkal, fontcsabb szempontból nyúlok e kérdéshez. Én- az 1920: :XXV. tc-ben a jogegyenlőség megtagadását és az egyetemes magyar nemzeti érdekek sérelmét látom. A jogegyenlőség a recepció évétől a numerus clausus-törvényeig kétségtelenül megvolt. Meg kell állapítani, hogy ma nincs meg. Hogy volt-e erre ok, van-e erre ok, volt-e rá kényszer, van-e rá kényszer, hogy helyes volt-e, hogy helyes-e ma, hasznára volt-e a köznek, hasznára van-e ma, mindezekre a kérdésekre könnyű a válasz: nem! Nem is lehet. Évtizedek óta az egész világon mindig a jogegyenlőségre törekszik mindenki és minden ország a jogegyenlőség felé halad. Csak mi vesztegelünk ezen a téren s megyünk hátrafelé, mint a rák. És hátrafelé mentünk mikor? Akkor, amikor mindenki más pont előre ment. A háború után csak a< jogok kiterjesztése szokott következni, mi mégis a jogszükités irányában mentünk. Araikor a magyar nemzetnél a legnagyobb összetartásra lett volna szükség, akkor tettünk egy ilyen lépést. Azt mondják — mindig azt hallja az ember, a családi életben a magánérintkezésben, azt hallja reggeltől estig, — hogy a zsidónál van a pénz, a zsidónál van a hatalom, a zsidóké a bankok, a zsidóké a lapok, a zsidók bedolgozták magukat mindenüvé, ahová csak be lehetett magukat dolgozni. És amikor ezt hallja a keresztény ember reggeltől estig, amikor mindenki ezt konstatálja, ugyanakikor — érdekes — Trianon alatt nyögünk. Ekkor vetik fel ezt a kérdést. Megfeledkeznek Trianonról, a legnagyobb bajról, és megfeledkeznek arról, hogy mit jelentett volna Trianon szempontjából nekünk a zsidó segítség.Mit jelentett volna a keresztény és zsidó összefogás Trianon ellen, mit jelentett volna az összefogás kint és bent. Ezrével özönlöttek a keresztények az ideiglenes határokon át ide, csonka Magyarországba. Menekültekkel teltek meg az összes hivatalok, - csak a zsidó kereskedő, a zsidó iparos, a zsidó gyáros, a zsidó bankár, a zsidó orvos, a zsidó ügyvéd maradt odaát nagyobb tömegekben. És akkor, amikor még alig volt valami forgalom a megszállt területek és csonka Magyország között, már láthattuk és megállapíthattuk a vonatokon, hogy a zsidóság volt az* amelyik mozgott, a zsidóság volt az, amely utazott ide és vissza, a zsidóság, ez a mozgékony elem volt a kapocs, a két rész között, az elszakított részek és az anyaország között. Hogy ki lehetett. volna ezt annak idején a nemzet, a haza javára használni, az természetes. (Malasits Géza: Kevés bölcsességgel kormányozzák az országot!) Kérdezem, ki fogja vállalni a felelősséget azért, hogy ezt a segítséget, ezt az erőt eltaszítjuk magunktól*? Ha a keresztények és a zsidók nem is lettek volna Magyarországon egymással békés együttélésben és békességben, még akkor is a Trianon okozta kényszer folytán baráti kezet kellett volna egymásnak nyújtaniuk és együttes erővel kellett volna Trianon ellen felvonulniok. De tovább megyek. Ha a kereszténység nagyrésze ugy érzi, hogy leszámolni valója van a zsidósággal, akkor is máskép kellett volna ennek a leszámolásnak az idejét megválasztani, de semmiesetre sem akkor vetni fel ezt a kérdést, akkor dobni bele a közvéleménybe, és — hogy az ő kifejezésüket használjam — a leszámolást akkor próbálni végrehajtani, amikor a legnagyobb összetartásra lett volna szükség. Az én meggyőződésem szerint ennek a törvénynek fentartása nemzeti ügyünknek csak árthat. Reá hivatkoznak odaát, jogot merítenek ebbőlL ürügyet kovácsolnak ebből az utódállamoknak. E mellett pedig még egy nagy veszélye van e törvény fentartásának. Ez elkedvetleníti az elszakított területeken élő zsidóikat, megrendíti őket az ide való visszavágyódás érzésében, szóval kiszámíthatatlan kárt okoz. Pedig a megszállott területeken^ — hála Istennek, scsak örömmel, állapithatjuk meg ezt itt, a magyar országgyűlés képviselőházában, — a magyar zsidóság ez ideig még kifogástalanul viselte magát. Nem tud senki olyan adatot felhozni, amely szerint hazájuk ellen vétkeztek volna, vagy megfeledkeztek volna az anyaország iránti kapcsolatról, sőt azt kell mondanom nekem, aki teljesen objektiv akarok lenni ebben a kérdésben, hogy a megszállott területeken lévő zsidóság sokszor még hazafiasabbnak látszik előttem, mint az itt tartózkodott zsidóság nagyrésze vagy egy része. Egy egészen ujj dolgot fogok most elmondani. Itt van kezemben a Munkácson megjelenő »Őslakó« című magyar újságnak 1927 december 18-án megjelent száma. Ebben többek közt a következőket olvashatjuk (olvassa): »A magyar nemzeti párt szombati ülésén megjelent dr. Herz Ignác ügyvéd, a magyar nemzeti párt kassai kerületének országos ügyésze és a kelet-szlovenszkói és ruszinszkói humánus zsidó egyesületeknek országos elnöke és egy beszédet mondott, amely a magyarság mellett hitvallástétel volt«. — Nem azért olvastam fel ezeket, hogy a zsidóságot dicsérjem, vagy hogy előtte bókoljak, de az itteni zsidóságnak példaadás gyanánt citálok ebből a beszédből. Azt mondja ez a kelet-szlovenszkói zsidó elnök (olvassa): »Minket, volt magyarországi zsidókat a magyarsághoz köt először a szüle23*