Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-132

142 Àz országgyűlés képviselőházának 132. illése 1928 február• 22-én, szerdán. tésünk, mivel a magyarok véráztatta földjén fláttuk meg először Isten gyönyörű napját; másodszor magyar nyelvünk és kultúránk, amelyet anyánk tejével szivtunk magunkba és a magyar géniusz tárházából vettük magunkhoz; harmadszor az emlékezés, mert rövid 9—10 év alatt nem felejthettük el, hogy Magyarország volt az egyetlen európai állam, amely a Keleten üldözött hittestvéieinket befogadta; negyedszer a mindezekből fakadó hála, megbecsülés és szeretet érzései a nagylelkű, nemes magyar nemzet iránt. Lehetnek zsidók, rövid idővel ezelőtt bevándoroltak, akik még nem forrtak volt össze a magyar nemzet lelkével, mert még nem volt alkalmuk annak nagyságát, jóindulatát és szívbeli nemes érzéseit kiismerni. Lehetnek konjukturások, akik üzleti érdekből száz ürügyet találnak a magyar gondolat elvetésére, lehetnek csüggedt és sínylődő lelkek, akik az élet kényszeritő pörölycsapásai alatt behódolni kénytelenek, mindez lehetséges- De ha van zsidó hála, zsidó önérzet, zsidó becsület, akkor kell lenniök és hála Istennek, még a mai szomorú viszonyok közt is nagy számmal vannak zsidók, akik, amikép nem hajlandók például vallásukat, ugy nem hajlandók nemzetiségüket, nemzeti hovatartozásukat s mindazt, amit tiz év előtt még a legszentebb gondolatként hirdettek, férges gubaként maguktól elvetni. Nem, még azon fő-fő ürügy alatt sem, hogy a mai Magyarországon fehér terror volt, sőt, hogy a zsidókat itt-ott ínég ma is ütik. Ezek a magyarországi események kétségkívül lesújtók és elítélendők. Minden objektiv zsidó tudja azonban, hogy a magyar nemzet pszichéje távoláll az ilyen atrocitásoktól és hogy ezek a magyar nemzet lelkét mihamar megtörnék«. így beszél a zsidók elnöke Munkácson, (Sándor Pál: Idegen földön!) a magyar nemzeti párt agitációs gyűlésén. Példaadás okából emlitem *meg ezt, s mint magatartást odaállítom követendő magatartásként ideát. De továbbmegyek. Az elmúlt esztendő végén a nagyváradi és kolozsvári események keltették fel leginkább a mi érdeklődésünket. Érdekes, hogy a nagyváradi események^ ahol magyar keresztények és magyar zsidók együtt voltak áldozatai az üldöztetésnek, minő következményekkel jártak Csehszlovákia területén? Felolvasom, hogy a »Slovenska Politika«-ban milyen cikk jelent meg erről. Már címnek is azt adták, hogy: »A nagyváradi események mementóként szolgáljanak a mi államellenes magyarjaink és magyaronjaink részére«. A cikkben a következőket olvashatjuk (olvassa): »Az egész középeurópai közvélemény még mindig izgalomban van a nagyváradi események miatt. Mi ellenben — mondja a Slovenska Politika — ezt elismerjük, egyáltalán nem csodálkozunk a romániai eseményeken. Mi ugyanis jól tudjuk, milyen kihivóan viselkednek a magyarok és a magyaron zsidók azokkal a nemzetekkel szemben, amelyek az államfordulat előtt magyar uralom alatt voltak«. És később ezt mondja a cikk (olvassa): »Romániában à lábukkal dobbantottak és azt mondták, hogy: elég! Elég volt már a provokációból. Ha szükség lesz rá, mi majd még különbet fogunk dobbantani a lábunkkal — mondja a Slovenska Politika. — A mi tanulóifjúságunk is torkig van már a magyarok és a magyaron zsidók kihívó viselkedésével. Ezek is már alig férnek a bőrükben; különösen azok a főiskolás zsidók, akik itt szabadon tanulhatnak, még Magyarországból is idejönnek, mert Magyarországon numerus clausus van, meggondolhatnák, hogy vájjon továbbra is szükség van-e arra, hogy oly kihivóan használják a magyar nyelvet az egyetemen, a korzón és másutt. Hadd szolgáljanak a nagyváradi események mementóként a mi államellenes magyarjaink és magyaronjaink részére«. '•'. T. Képviselőház! így beszélnek Csehszlovákiában. Dicséret van benne azon egyetemi ifjak számára, akiket a numerus clausus nem enged, hogy itt tanulhassanak, hogy kihivóan kérkednek a magyarságukkal, kihivóan kérkednek a magyarságukkal az egyetemen, á korzón és mindenütt. És benne van a fenyegetés, hogy nem fogják ezt sokáig tűrni. Ha ez igy van, mint ahogy igy van, mert hiszen ez egy ottani lapnak a közleménye, akkor még inkább meg kell gondolnunk a törvény javaslát külpolitikai jelentőségét és meg kell gondolnunk a trianoni béke okozta helyzetben az 1920. évi XXV. te. jelentőségét és a jelen törvényjavaslat jelentőségét. Áttérek ezekután a második indokra, amely szerint bennünket, magyar középosztályt, amelyhez tartozni szerencsém van és büszke vagyok rá, akar az 1920 : XXV. te és a mai javaslat megvédeni. A magam részéről olyan törvényjavaslatot, amelyet a középosztály javára hoznak, természetszerűleg csak elfogadhatok, lelkesedéssel, szó nélkül és nyombanEz azonban nem olyan törvény. Ez a középosztály javára 1920—1928-ig egyszerűen semmit sem hozott. Én a magam családja körében, vagy rokonságom és ismerőseim körében nem tudnók példákat felhozni arra, hogy a mi osztályunk, — hogy igy beszéljek — a középosztály 1920—1928-ig ebből & törvényből valami hasznot húzott volna. Egész más baj van hálunk középosztálynál. " Egyszerűen arról van szó, hogy a középosztálynak fel kell ébrednie és fel kell eszmélnie arra, hogy ma, 1928-ban egészen más tulajdonságok, egészen más erények kellenek a pályákon való érvényesüléshez. Élelmesség és akarni vágy ás, ez a két tulajdonság a múltban mellőzhető volt, ma azonban nem mellőzhető kellék. (Berki Gyula: Magyarországon ezelőtt húsz évvel mindenki huszártiszt és szolgabíró akart lenni s lenézték az ipart és kereskedelmet. — Láng János: Gazdasági bojkott alatt álltak. A kereskedelemben becsukták a kaput előttük. — Sándor Pál: 30 évig prédikáltam, hogy jöjjenek kereskedelmi pályára! Dehogy csukták be!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Sándor Pál: Lenézett dolog volt az ipar és kereskedelem! Az nem volt uri dologi — Zaj a jobboldalon és a középen.) Szilágyi Lajos: Az ősök bizonyos fegyverei — nem minden fegyverük, de bizonyos fegyvereik — immár rozsdásak és rozsdás fegyverekkel már nem lehet kiállani az élet harcára, nem lehet megküzdeni a mai állapotokkal. Egészen más nevelési rendszert kell ne-! künk, középosztálybeli apáknak alkalmaznunk. Most már nem lehet felszínes félműveltséggel prosperálni, nem lehet maradi családi nevelést adni (Ugy van! a középen.) és nem lehet a gyermeket apró ügyeskedésekre tanitani és azzal kész. (Láng János: Ezzel csak nem vádolja a mi fiatalságunkat?! — Pakots József: Régi nevelésünket vádolja. — Malasits Géza: Egygyel tudnak jól bánni: a gummibunkóval!) T. képviselőtársam, méltóztassék figyelni a nüanszbeli különbségekre is beszédemben. Csak nem fogok beállani az osztályomat gyalázni?! (P. Szabó Géza: De ügy látszik!) Csak nem képzeli rólam, hogy Önmagamat tagadom meg.