Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-131

Az országgyűlés ^képviselőházának 131. ülése 1928 február 21-én, kedden. gyalás alatt levő törvényjavaslat szövegét, illetőleg az ahhoz fűzött indokolást elolvasom, és még inkább látom akkor, amikor a bizottsági jelentést elolvasom. Odáig megyünk már, hogy a bizottsági jelentés maga elismeri, hogy az ország konszolidációján kivül nyomós külpolitikai okok kívánták meg azt, hogy ez a törvényjavaslat idekerüljön. Most már tehát a szemérmetlenségben odáig megyünk, hogy a kormány # tagjai egészen nyiltan bevallják azt... (Krisztián Imre: Önök járnak a szemérmetlenség mesgyéjén! Állandóan ott vannak a szemérmetlenség mesgyéjén.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak parlamentáris kifejezéseket használni. Györki Imre: Odáig megyünk már, hogy maga a törvényjavaslat és az ahhoz fűzött bizottsági jelentés is elismeri, hogy nem rendelkezünk állami szuverenitásunk felett, hanem a külföld adhat nekünk utasítást arra, milyen törvényjavaslattal foglalkozzék; a Képviselőház, vagy a magyar Felsőház. Ez a nyomós ok késztet engem arra, hogy evvel a kérdéssel közjogi szempontból is foglalkozzam. S amikor a közjognak idevonatkozó rendelkezéseit kutattam, megtaláltam az 1848 : III. tc.-et, amelynek 32. Va megadja a lehetőséget a ministerek feleietrevonására »oly tettért vagy rendeletéit, amely az ország függetlenségét sérti«. S rendelkezést tartalmaz e törvényjavaslat 33. §-a arra vonatkozólag is, hogy a ministereknek vád alá helyezését az alsó tábla szavazatinak általános többségével rendeli el. A legészszerübb és a legkézenfekvőbb dolog az lenne, ha a ministereknek vád alá helyezésére tennénk itt javaslatot. Minthogy azonban az 1848 : III. te. 33. Va az alsó tábla általános többségét rendeli el, ezt az általános többséget pedig egy ilyen összetételű parlamentben, mint amilyen a magyar Képviselőház, amely nem titkos választás alapján választotta meg a maga képviselőit, összehozni nem lehet, ezt teljesen céltalannak tartom és ezért kénytelen vagyok egy másik közjogi alaptörvénynek rendelkezéseire hivatkozni, még pedig hivatkozom az 1925 : XXVI. te. 160. Vára, amely törvény az országgyűlési képviselők választásáról rendelkezik. Ez az általam idézett törvényszakasz a következő rendelkezéseket tartalmazza (olvassa): »Az az országgyűlési képviselő, akiről olyan tény állapitható meg, amelyből kétségtelen, hogy a magyar hazához, vagy a magyar nemzethez tartozó köteles hűség ellen vétett, vagy az állam törvényeinek megváltoztatására más módon, mint törvényes eszközökkel törekedett, vagy országgyűlési képviselői működésében^ a képviselőházon kivül álló tényezőtől utasítást fogadott el, vagy magát ilyen tényező rendelkezéseinek vetette alá, összeférhetlen helyzetbe jut és vele szemben az összeférhetlenségről szóló« (Krisztián Imre: Kivülről kaptak utasitást a kongresszustól! — Farkas István: Mi sohasem kaptunk!) »1901 : XXIV. te. rendelkezései szerint kell eljárni!« A választójogi törvénynek ez a rendelkezése késztet engem arra, hogy mai felszólalásom keretén belül összeférhetlensegi bejelentést tegyek elsősorban gróf Bethlen István debreceni, gróf Klebelsberg Kunó szegedi, Seútovszky Bélai balassagyarmati. Mayer János hódmezővásárhelyi, Pesthy Pál gyönki, (Krisztián Imre: Egy sem szocialista!) Walkó Lajos bajai, Vass József szombathelyi. Herrmann Miksa soproni. Bud János békéscsabai és gróf Gsáky Károly kávád országgyűlési képviselők ellen. Amint méltóztatnak látni ebből a felsorolásból, én nem a kormány tagjai ellen, mint kormánytagok ellen kívánok eljárni, nemi azért, mert mint hivatkoztam az 1848 : III. te. 33. Vára, ahhoz, hogy bűntető jogi felelősség alá vonják a magyar kormány tagjait, az alsótáblának általános szótöbbsége szükséges; minthogy azonban &izt látom, hogy ezek az általam felsorolt országgyűlési képviselőtársaim (Krisztián Imre: Egy sem elvtárs!) összeütközésbe kerültek /az 1925: XXVI. te. 180. Várnak ama rendelkezésével, amely azt mondja, hogy »országgyűlési képviselő minőségében a képviselőházon kivül álló tényezőtől utaisitást fogadott el, vagy magát ilyen tényező rendelkezéseinek vetette alá magát« és minthogy a törvénytiavaslat indokolásában, bizottsági jelentésében, valamint az itt felszólalt koirmánypárti és kormányt támogató képviselőtársaim felszólalásaiban ezek a kitételek benfoglaltatnak, minthogy nyiltan elismerik. (Kuna P. András: De gyenge érveik! — Krisztián Imre: Ennek a dolognak komolytalanságát elismerjük és igazoljuk!) hogy külföldi utasítás alapján voltak kénytelenek ezt a törvényjavaslatot beterjeszteni, ©n az összeférhetlensegi bejelentést ezennel megteszem és kérem az elölk urat, méltóztassék az összeférhetlensegi bizottsághoz felszólalásomnak ezt a részét áttenni, hogy módja legyen az összeférhetlensegi bizottságnak megvizsgálni, vain on az összeférhetlenség esete itt fenforog-e vagy sem. Abban a káoszban, amelyről már szólottam a törvényjavaslat kapcsán és amely állandóan aszerint különböztet meg, hogy a zsidóságot farinak vagy felekezetnek tüntesse-e fel, hivatkoztem már ismételten Klebelsberg kultuszminister ur nyilatkozatára. Amikor még ezt a felfogásomat itt megerősíteni kivánoim. hivatkozom arra. hogy a kultuszmánister ur 1926 szeptemberében, tehát egy uj tanév kezdetén olyan rendeletet adott ki aiz egyes főiskolákhoz, amelyben utasította ezeket a főiskolákat, hogy azokat az egyetemi hallgatókat, illetőleg azokat a felvételre jelentkezőket, akik áttértek a zsidó fajról vagy felekezetről, ugy tekintsék, mint a keresztény felekezethez vagy fajhoz tartozókat és ezek felvétele elé ne kívánjanak akadályokat gördíteni. Ez tehát azt jelenti, hogy a kultuszminister ur ezzel a javaslatával nem Őszintén és igazán szolgálja azt a célt, amelyet akar, mert ismételten kijelenti, hogy azt a fájó pontot, azt a szálkát akarja a zsidóság lábából kivenni, hogy fajnak tünteti fel őket ez a törvény, holott ők nem tekintik magukat fajnak, hanem felekezetnek. Itt látszik meg a minister ur őszinteségének a hiánya. Amikor az egyik oldalon ilyen nyilatkozatot tesz, a másik oldalon ott van a minister urnák az a nyilatkozata, amely lehetővé teszi a hitehagyott egyetemi hallgatóknak az egyetemre való felvételét; és ez annál csodálatosabb és elitélendőbb, mert a közoktatásügyi minister ur egyben vallásügyi minister ur is, akinek pedig nem lenne szabad odáig menni, hogy az embereket vallásuk elhagyásáért bármiféle jutalomban részesítse. A közoktatásügyi minister urnák ezt a kettős megkülönböztetést valahogyan ki kellett volna küszöbölnie. A javaslat kapcsán arra is szoktak hivatkozni, hogy pedagógiai szempontok tették kívánatossá azt. hogy a numerus clausus intézményét behozzák és zárt számban állapítsák meg az egyetemre felveendő hallgatók számát. Csodálatos a minister urnák ez az okfejtése és csodálatos az okfejtése azoknak is,