Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-131
130 Az országgyűlés 'képviselőházának Méltóztassék 1 megengedni, hogy igazságtalannak is tartsam azokkal szemben elsősorban., akiket érdekel Azok ugyanis, akik ellen ennek éle irányul, akiknek ivadékait, gyermekiéit kiszór itják az iskoláiból, minidienk'or és minden téiren megtették állampolgári kötelességüket, ajnjelyeket tőlük a haza (kívánt. Méltóztassanak elolvasni a harctéri jelentéseket. (Simon András: Már régen elolvastuk! — Peidl Gyula: Nem árt mégegyszer elolvasni!) Simon András t. képviselőtársamnak tényleg nem árt, ha siokiat-étei többet olvas! (Simon András: Elég egyszer elolvasni!) Méltóztassanak csak figyelembevenni, hogy a zsidóság a harctéren ugyanazzal a hősiességgel megtette kötelességét, mint ahogy a keresztény ifjak és> apák is megtették kötelességüket. (Bodó János: Kis százaléka!) Ön ne vádoljon, t. képviselőtársam, mert ön nem halt meg a harctéren, (Derültség a jobboldalon. — Barthos Andor: De ott volt! — Bodó János: Voltak élelmezőtisztjeik, tudom, hogy kik voltak!) A t. képviselő ur ne vádoljon folyton, (Bodó János: Nem vádolok!) ne sértse meg azok hősiességét: akiknél azt még a király is elismerte. (Bodó János: Szó sincs róla!) 1916 december 11-én IV. Károly király a következőket mondotta (olvassa): »A zsidó lakosság mindig bebizonyította házain és hazája iránt való hűségét és ragaszkodását s a mai nagy időkben is áldozatrakészen járult vérével és vagyonával az Isten kegyes segitségével elért sikerek kivivásához«. Hogy a sikerek azután nem olyanok lettek, mint ahogy Károly király is remélte és hitte, az mjáis lapra tartozik. De gyerünk és nézzük meg, hogy jogos-e a numerus clausus fentartása s hogy annyira ártalmas-e a zsidóság a magyarság szempontjaiból, mint ahogy különösen itt a mellettem lévő padsorokban ezit feltüntetni szeretnék! Kérdezem, hogy a zsidóság nem tett-e meg mindent kulturális szempontból, ennek a hazának ennek az országnak kultúrája és jóhirneve érdekében"? Nem tudják önök. hogy a zsidóságnak milyen nagy tömegei élnek ma kint külföldön, különböző iparvállalatóknál, mint mérnökök, mint technikai vezetők 1 ? Nem tudják önök, hogy a tudomány különböző ágaiban milyen hirnévre tettek szert? (Jánossy Gábor: Most már tudjuk! — Derültség.) így például, hogy egyebet ne mondjak, Berlin mellett az egyik egyetemen egy világhirü magyar tudós van, aki a zsidó felekezethez tartozik. De kérdezem az antiszemita oldalt, vájjon nem ismerik-e König Gyulát, a m'athemafcikust és volt egyetemi tanárt, nem ismerik-e Zipernovszky Károly műegyetemi tanárt, az elektrotechnikust, a transzformátor feltalálóját, (Egy hang a középen: Az nem zsidó!) nem méltóztatnak-e ismerni Bláthy Titusz elektrotechnikust, nem méltóztatnak-e ismerni Bánki Donátot? (Jánossy Gábor: De méltóztatunk! Bánky Vilmát is ismerjük!) Lehet, hogy ön a Vilmákat szereti, én a Tituszokat, illetőleg a Donátokat. (Élénk derültség.) Nem méltóztatnak-e hirét hallani, egy László Fülöp nevű urnák? (Petrovácz Gyula: Hallottuk hirét egy bizonyos Kun Bélának. Szamueli Tibornak. Pogány Józsefnek és a többieknek is! — Igaz! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Önök méltóztatnak ismerni ezt az urat, az előbb emiitett világhirü emberekkel, művészekkel és tudósokkal együtt, de kérdezem, nem méltóztatik-e ismerni, emlékezetükben feltalálni egy Helfi Ignác nevű egyént, (Hódossy Gedeon: Szamueli Tibort is találunk ott!) vagy egy Acsády Ignácot? (Éhn Kálmán: Helfi nem volt zsidó!) Dehogy nem. 131. ülése 1928 február 21-én, kedden. Akiket én felemiitek, vagy zsidók voltak, vagy most -is zsidók. (Derültség.) Nem méltóztatik-e ismerni Simonyi Zsigmondot, Ballagi Mórt? Nem méltóztatnak-e ismerni egy Csemegi Károly nevű urat? Csupa zsidó, akik európai és világhirü tudósok voltak. De ezekről nem is szólva, itt van Alexander Bernát, Beké Manó, Marcali Henrik, Goldzieher Ignác, Vámbéry Ármin, Katona Nándor. (Petrovácz Gyula: Hatvany-Deutsch Lajosról beszéljen! — Zaj a jobboldalon.) Miért beszéljek én »ausgetippelt« Mándy Samuról? (Derültség bal felől. — Felkiáltások a jobboldalon: Szamueli Tiborról, Kun Béláról, meg Pogányról beszéljen!) Ha tehát ismerjük és tudjuk, hogy a magyar zsidóság mindenkor megtette magyar állampolgári kötelességét, ha tudjuk azt, hogy a magyar zsidóság termelt ki' magából nagyon sok világhirü tudóst, művészt, akik az egész világon mindenütt a magyarságnak tettek szolgálatot s a magyarság jóhirnevét emelték, akkor kérdezem én önöktől, t. Képviselőház, tisztelt antiszemita párt és tisztelt kultuszminister ur: magyar szempontból szabad-e, helyes-e a numerus clasust fentartani? Nem kellene-e magyar érzületüknek, magyar lelkűknek azt diktálnia, hogy ezt a szégyentörvényt a magyar törvénytárból ki kell tépni. T. Képviselőház! Kénytelen vagyok még egy önökhöz nagyon közelálló férfiura is hivatkozni. Hivatkozom a népjóléti minister úrra, aki szintén rájött már arra, hogy a magyar politikában helytelen és nem észszerű a zsidóság üldözése. (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Ki üldözi őket?) Itt ez a numerus clausus, ez az, amely üldözi, amely az üldözésre jogot ad és szentesíti, törvényesiti a zsidóüldözést. (Simon András: Nem áll!) Dr. Vas® József egy váci programmbeszéd alkalmával a következőket mondotta egyebek között: »Ha az Isten sok évszázadon keresztül megtűrte a zsidót a nemzet közösségében; van-e nekem jogom őket kizárni onnan?« (Bródy Ernő: Mikor volt ez?) Választások előtt. (Zaj a jobboldalon és a közéven.) Kérdezem a mélyen t. Képviselőházat, ha a magyar kormányzatnak egyik férfia elismeri a numerus clausus jogtalanságát és törvénytelenséírét. szabad-e itt ebben az országban egy pártnak lenni, vagy szabad-e ebben az országban olyan politikának lenni, amely a numerus clausust fenn kívánja tartaná'? Elmondhatnám vagy felolvashatnám még egyes politikusok véleményét, gróf Apponiyi Albert igen t. képviselőtárisamtól kezdve végig, méffpedig olyan politikusokét, akikről ig'azán nem' lehet aizt mondani, hogy destruktivok, hogy a szocialistákhoz vagy más egyéb destrukciós fajhoz tartoznak. (Élénk derültség jobbfelől.) hanem becsületes magyar állampolgárok, lakik legszentebb állaanpolgári (lelkiismeretüknek adnak kifejezést, amikor tiltakoznak a numerus clausus fentartása. ellen és követellik annak törlését. _ . T. Képviselőház! Befejezem. (Jánossy Gábor: Nem hiszem, mert már régen igéri! — — Derültség.) Nem folytatom tovább beszédemet. Nem, vártam többet, mint amennyit beszédem végével önöknél elértem. Nem vájtam azt, -r. meg is mondottam — hogy férfiasan, komoly politikusokhoz méltóaai imiagukbaszállva fel fogják ismernii a numerus clausus helytelenségét, (Zaj a jobboldalon és a közéven.) Végezetül csak egyet szeretnék önöknél elérni, t. kedélyes túlsó párt. (Élénk derültség. — Elnök csenget.) Egyet szeretnék befejezésül elérni, hogy azután a tegnap esti fesztelen és