Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-126

Az országgyűlés képviselőházának 226. gyök, ez igazán nevetséges ürügy ennél a javaslatnál. Egyébként pedig pedagógiai szempontra csak azok hivatkozhatnak, akik a numerus clausus eltörlését, a tanulás szabadságának tiszteletbentartását követelik a kormánytól, és nem azok, akik fenn akarják tartani a numerus clausus intézményét. Valamivel hosszasabban kivánok foglalkozni a szociálpolitikai szemponttal, a kormánynak azzal az indokolásával, hogy a tőrVényt szociálpolitikai rendszabálynak tekinti es ezért kívánja továbbra is fentartani. Ebben a tekintetben — nem akarok leplezni — rut és nevetséges játékot folytat a kormány és ellenmondásba keveredik önmagával. Mig egyrészt arra hivatkozik, hogy a szellemi proletariátus kitenyésztését akarja megakadályozni, másrészt változatlanul fentartja azokat az állapotokat, amelyek szerint ezt a tenyészetet „előidézték, előidézik és — szerinte — a jövőben is előidézni alkalmasak. Ez bebizonyul nyomban, ha rövid áttekintést vetünk a főiskolák, a hallgatók és az évenként kiadott diplomák és képesítő oklevelek számára a numerus clausus törvényének ható idejében, és ha mindezt azután összehasonlítjuk a háború előtti, illetőleg azzal az állapottal, amikor a numerus clausus megszégyenitő foltját az ország kulturareulata még nem viselte. T. Ház! Méltóztassanak csak figyelemmel lenni a következőkre: Az 1926/27. tanévben az állami statisztikai hivatal felvétele szerint 39 volt a főiskolák száma. Részletezve: e 39 főiskola közül volt 4 tudományegyetem, 1 közgazdasági kar, 1 műegyetem, 17 hittudományi főiskola, 3 jogakadémia, 5 gazdasági főiskola és 8 egyéb főiskola, — főként a testnevelési főiskolák voltak ezek — összesen 39. És ebből ami szintén sok, 12 Budapesten volt. Ne méltóztassanak engem félreérteni! Én nem akarok most perorálni a főiskolák fentartása és szaporítása ellen, viszont azonban nem vitás, hogy viszonylag sok a főiskolák száma, különösen sok, ha emellett az általános műveltség nem olyan képet mutat, mint ennek a 39 főiskolának megléte. (Rothenstein Mór: Nincs elég népiskola!) Ha az általános műveltség olyan kulturképet mutatna, mint amilyent mutat ez a 39 főiskola, akkor egy szót sem szólnék. Ha csak az egyetemeket vesszük számitásba és azok számával a lakosság számát viszonyítjuk, akkor azt látjuk, hogy Magyarország alaposan el van látva egyetemmel. (Upy van! a szélsőbaloldalon.) Itt nálunk 1,600.000 lakosra esik egy egyetem. Németországban pedig valamivel többre: 1,800.000-re. 0e igen kitűnő a helyzet e tekintetben Svédországban, ahol mindössze 1,200.000 főnyi lakosságra jut egy tudományegyetem. Magyarországon azonban az analfabéták száma (Farkas István: Itt a főbaj !) 1920-ban még mindig 15-2%-ot tett ki, (Farkas István: Szégyen, gyalázat!) mig Németországban és Svájcban az analfabéták számát a százalékszámnak csak tört részével lehet kifejezni. (Zaj.) Ismétlem, nem beszélek én a főiskolák ellen, mert hasonló illúzióimat már a bizottságban félreértette a minister ur, s ugy állitott be engem, mint aki e fontos kulturtény^zők ellen beszél. Nem. Én itt külön hangsúlyozni kivánom, hogy viszonylag tartom soknak a mi főiskoláinkat és egyetemeinket. Viszonylag ahhoz az állapothoz képest, hogy nálunk még mindig 15-2% az analfabéták száma. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: Sohasem történt a leküzdésére annyi, mint az utolsó három évben! — Sándor Pál: Ez igaz!) Én ebben a tekintetben is elismerek ülése 1928 február 10-én, pénteken. 3 bizonyos lépéseket, elismerem azt, hogy a minister ur igyekszik tenni valamit az iskoláztatás tekintetében, ez a tény azonban nem változtatott azon, hogy itt az analfabéták száma óriási, és hogy ehhez a számhoz képest viszont túlságosan nagy és sok az egyetemek száma. (Farkas István: Osztálypolitika a kultúrpolitikában!) Én különösen arra az ellenmondásra kivánok rámutatni, amely a kormány szociálpolitikai és pedagógiai ürügyei és a valóság között fennáll. Mert méltóztassanak megítélni, egy rövid pillantást vetni erre: kormányzati célkitűzéssé tenni a szellemi proletariátus kitenyésztésének megakadályozását, és emellett 39 főiskolát fentartani és évenkint ontani belőlük a diplomás embereket, ez igazán olyan frappáns ellenmondás, amely — azt hiszem, ezt a kultuszminister ur is el fogja ismerni — összezúzza a kormányzat minden ürügyét, amellyel a numerus clausus feladatát magyarázza. Részletesen kivánok kitérni a hallgatók számára és az évenként kiadott diplomák számára is, mert a hallgatók száma tekintetében ugyanaz a helyzet — összekapcsolva a numerus clausus-szal — mint a főiskolánál. 1920-ban, a numerus clasus meghozatalának esztendejében 10-005 volt a főiskolai hallgatók száma. Mármost azt kell feltennem, hogy a numerus clausus törvényének hatásaképen, ha valóban szociális szempontokat kivántak vele szolgálni és nem csupán gyűlölködő politikai szempontokat, a hallgatóság számának csökkennie kellett volna és nem emelkednie, amint hogy emelke* dett némely esztendőben igen erős tempóban. Mig 1920-ban 10 005 volt a hallgatók száma, 1921-ben már 14.234 volt. Azután egyre emelkedik ez a szám. 1922-ben 17.306-ra. 1923-ban 18.347-re emelkedik. Utána kezd két éven át valamivel esni, amennyiben 1924-ben 15.096 volt, 1925-ben pedig 13.508, azonban a legutóbbi tanévben — 1926/27-ben — megint emelkedést látunk a 'hiallgatósáK

1 számában, ugyanis ebben/ a tanévben 15.020 volt a főiskolai hallgatók száma. Meg kell állapitanom ezzel kapcsolatban azt is, hogy 1866-tól 1917-ig a főiskolai hallgatósiág száma egyszer sem volt olyan magas, mint a numerus clausus hatásának esztendcti•ben. Tehát ismét félteszem azt, hogy ha a numerus clausus valóban szociálpolitikai célokat szolgált volna, és nem politikaiakat, ha a kormányzat valóban szociálpolitikai rendszabálynak tekintette volna ezt a törvényt, akkor logikus az, hogy esnie kellett volna a hallgatók számának. De azt látjuk, hogy nem esett. Ebből azt kell következtetnem, azt kell minden józan logikával következtetnünk, hogy itt nem a szociálpolitikai szempont, és amint később leszek szerencsés rámutatni — ezt a célt azután alaposan el is érték. De továbbmegyek ezen a, területen. Feltéve»» de meg nem engedve, hogy a numerus clausus intézményére szükség van, a kultuszkoümány nem szolgálta, nem érvényesítette, azokat a szociálpolitikai szempontokat, amelyeket említ, azzal a jogával sem, hogy évenkint ő állapit ja meg az egyes karokra felvehető hallgatók számát. Vagyis n£tm tudta szabályozni, hogy az ifjúság azokra a főiskolákra és karokra menjen, melyek produktiv pályára készítenek elő és olyan diplomát adnak, amellyel nem kizárólag hazai földön, hanem külföldön is el lehet helyezkedni. Eire vonatkozólag is igen érdekes adatokat nyújt az állami statisztikai hivatalnak egy legújabb felvétele. Eszerint a produktív pályákra előkészito egyetemi karokon é# 1*