Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-126

As országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1928 február 10-én

} pénteken. nak a tanulás szabadságának, az ismeretszerzésnek más tilalmai, más korlátai is, amelyeket nem látunk. Ezek láthatatlan tilalmak és láthatatlan korlátok, csak nagyon szomorú és lesújtó eredményei állanak előttünk. Az ismeretszerzés, a tanulás szabadságának korlátját jelenti az a szomorú jelenség, hogy csonka Magyarország 8 millió lakosságából még mindig több, mint egy millió az irni-olvasni nem tudó, az analfabéta. Láthatjuk a tanulás szabadságának korlátait abban is, hogy a tanköteles gyermekeknek egy igen jelentős, szomorúan nasry százalékaránya nem járhat iskolába. Nem járhat azért egyrészt inert nines elegendő iskola, és nem járhat másrészt azért, mert a tanköteles gyermeknek, a zsengékoruak, a fizikailag ki nem fejlődöttnek munkába kell mennie és pótolnia kell azt a kenyeret, amelyet a család számára a mostani gazdasági körülmények közt a családfő meg nem szerezhet. T. Ház! Abban a tényben, hogy a kormány ide úgynevezett módositó javaslatot, a zárt szám rendszerét módosító javaslatot terjesztett elő, valamennyire annak a beismerése is foglaltatik, hogy Magyarországon erős korlátai vannak a tanulásnak, nemcsak a felsőbb iskolákon, hanem lent az elemi népoktatásDán is. És jelenti azt a beismerést is, hogy hasonló korlátai és tilalmai vannak, — láthatók és láthatatlanok — az ismertszerzésnek. A kormány maga nem tagadja, újságban, bizottsági tárgyaláson és itt is bevallotta már — legújabban az előadó ur referátumában — hogy elsősorban külföldi nyomásra határozta el magát ennek az úgynevezett módositó javaslatnak előterjesztésére. T. Ház! Bizonyára nem méltóztatták még elfelejteni, hogy a belföld is követelte a törvénynek nem is módosítását, hanem egyenesen hatályonkiyül helyezését. Kint a törvényhozáson kivül és különösen itt bent a törvényhozásban szinte tomboltak azok a követelések, amelyek a kormánytól a zártszám törvényének megszüntetését követelték, s a kormány egyszer sem hederített a belföldnek erre a megokolt jogos követelésére, amennyiben pedig azt figyelemibe vette, válaszai, reagálásai vagy kitérőek voltak, vagy egyenesen tagadóak, sok esetben elszomorítóak is. Az igen t. kultuszminister ur épen azokban a napokban — ezelőtt néhány esztendővel — amikor itt a törvényhozásban a második nemzetgyűlésen erélyesen követelték a numerus clausus megszüntetését, nem tudott mással szabadulni a követelések elől, mint azzial a kijelentésével, hogy ha Trianon megdől, akkar majd lehet beszélni a numerus clausus törvényének eltörléséről. Azóta néhány esztendőn keresztül a helyzet ez is volt a numerus clausus-szal kapcsolatban. A kormány azt hitte, hogy ennek a kényes, éles és égető problémának^ megoldását elhalaszthatja Trianon megdöltéig, vagy legalábbis azt hitte, hogy a közvéleményt megnyugtatja az a kijelentés, hogy addig beszélni sem lehet ennek a törvénynek hatályon kivül helyezéséről, amig a mi égető, hasonlóképen fájdalmas trianoni problémánk az ország javára meg nem oldódik. Be jött valami, jött a külföldi nyomás. Érthetően figyelmeztették a kormányt illetékes vagy nem illetékes külföldi fórumok, (Meskó Zoltán: Honnan tudja?) hogy ennek a törvénynek fennállása nemcsak kulturális, hanem külpolitikai relációinkban is igen zavarólag hatott. És a kormány engedett. Később — már most előrebocsátom, hogy egészen röviden — azt kivánom bizonyítani, hogy a kormány csak látszólag engedett a külföldi nyomásnak, mert az a módosítás, amely itt fekszik előttünk, nem oldja megi ezt a problémát. Mi azonban ezzel kapcsolatban, — legyen megnyugodva ugy a t. kormány, mint a túloldal — tudniillik a külföld nyomásával, a külföld beavatkozásának kérdésével kapcsolatban egyáltalában nem vetjük fel a mi állami szuverenitásunk megsértésének kérdését. Azt tartjuk, hogy a jónak akkor is jótnalk kell maradnia, ha külföldről jön; a jó akkor is jó, ha azt külföldre! ajánlják. Csakhogy itt kell azután rámutatnom arra, hogy nagy csalódás vár mindazokra, akik azt hiszik, hogy ez a módositó javaslat valamit hoz a tanulás szabadságának kiterjesztése terén. Ezeket nagy csalódás éri, feltéve, ha vannak ilyen jóhiszemű becsapottak, akik valóban a tanulás szabadságának tiszteletbentartását, jogainak felemelését várják ettől a módiositó javaslattól. Meg vagyok győződve arról, hogy semmi, de semmi változást a régi helyzettel szemben ez a mólositó javaslat hozni nem fog. Megmarad a régi állapot teljes integritásában,, megmaradnak a tanulás szabadságának általános régi séirelmei, megmaradnak ezek az általános kultursérelmek és megmaradnak azok a különleges sérelmek is, amelyeket — nem is tudom, hogy miéirt — a ministeri indokolás imponderábiliáknak nevez, pádig ezek nagyon is megfogható, látható és érezhető sérelmek. Megmaradnak tehát azok a különleges sérelmek is, anialyek miatt egy felekezeti kisebbség, á zsidóság minden joggal, minden okkal panaszkodik már esztendők óta. Amint mondottam, röviden és teljes tárgyilagossággal kivánok foglalkozni ezzel a módositó javaslattal. Előre kell bocsátanom azt a hitemet, azt a meggyőződésemet, hogy a kormány nem tudja, jobban mondva talán nem meri és nem akarja magát elhatározni a numerus clausus intézményének megszütetésére. Ezt indokolja is. Nagyon természetes, hogy amikor ilyesmiket mond, ilyesmiket demonstrál Írásban és szónoklatokban is, akkor indokolni kell. Két főindokot hoz itt fel, s e kettő közül is a hangsúlyt az elsőre veti, a szociálpolitikai indokra. Azt mondja, hogy a numerus clausus intézményét mindig szociálpolitikai rendszabálynak tekinti, annak kell tekintenie a jelenben és a jövőhen is s főként a szociálpolitikai szükségesség következtében kellett elhatároznia magát arra, hogy a zártszám intézményét továbbra is fentartsa. A másik indok a pedagógiai szempontokat meríti ki. Én azt mondom, hogy véleményem szerint mind a kettő ürügy és egyik sem helytálló. A pedagógiai szemponttal, helyesebben a pedagógiai ürüggyel igen röviden végezhetek. A minister ur azt mondja a javaslat indokolásában, hogy nincs hely az egyetemeken és nem akarja a zsúfoltsággal veszélyeztetni a tanulásnak, illetőleg a tanításnak eredményeit. (Dabasi Halász Móricz: A numerus clausus a külföldi egyetemeken is megvan! — Sándor Pál: Milyen nagy az érdeklődés odaát: ketten vannak! — Rothenstein Mór: Majd a szavazásnál többen lesznek!) Ezzel szemben a helyzet a •következő: Annak a létszámnak befogadására és elhelyezésére ma négy egyetem áll rendelkezésre, amely létszám azelőtt Nagy-Magyarországnak csak két egyetemen tudott — de tudott, mégpedig igen kényelmesen — elhelyezkedni. Hely tehát volna elegendő. Hogy a tantermek nem elegendők és nem elegendő na-