Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-130
Az országgyűlés képviselőházának 130. haladás; ha pedig ez igy van, akkor nekem ez ellen tiltakozó szavamat kell felemelnem, s azt mondom: helytelenebb és rosszabb a felekezeti alapon való megkülönböztetést, mint a faji alapon való megkülönböztetést hirdetni, mert az utóbbi nyíltság volt, az előbbi pedig az őszinteség hiánya. Itt csak egy magyarázat van. És ez a törvény tulajdonképen nem is törvény, ez: magyarázat. Hova-tovább ugy is ott tartunk már, hogy tulaj donképen nem is a törvény a lényeg, hanem mindig a végrehajtási rendelei így van ez gazdasági kérdésekben, igy van ez kulturális kérdésekben. Tekintsenek végig, t. uraim, azon a vitán, amely itt a közel-multban a gazdasági kérdéseket érintő valorizáció körül megmutatkozott. Mit sem ér a deklarativ kijelentések halmaza egy törvényben, amelynek végrehajtása tulajdonképen majd abban az utasításban lesz meg, amely a törvényt életbe lépteti. Eddig ugy volt, a békeidők legiszlációja olyan volt, hogy a törvény végrehajtási utasitása csak egyes irányadó szempontoknak, az útiránynak megjelölését tartalmazta; ma ugy áll a helyzet, hogy a törvények, amelyeket itt hozunk, csak keretek s azokat ugy töltik ki a végrehajtási utasitásokkal, hogy néha kiforgatják magának a törvénynek szellemét is eredeti sarkaiból. Nézzék csak meg az adókivetést Magyarországon. Ez nem a törvény alapján megy, hanem megy egy végrehajtási törvény utasitása alapján, amely gazdasági kérdéseink alapjait rendíti meg (Gaal Gaston: Amely évről-évre változik!) s amely évről-évre változik. Pedig a törvény maradandósága adja meg a patinát, adja meg azt az erőt, hogy a köztudatba átment törvény olyan, mint a népdal ereje, amelyet nem kell tanitani. Az egész világ még mindig hirdeti azt a falláciát, azt a kegyes hazugságot, hogy a törvény nemtudása senkit sem mentésit. Ez a világ legnagyobb falláciája, mert hiszen, ha azt akarom, hogy a törvény nemtudására senki se hivatkozhassak, akkor gondoskodnom kell arról, hogy ezt a törvényt mindenki ismerje, megtanulhassa és tudja. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A hivatalos lapban való közzététel, a kihirdetésnek ez a szankciója megvan ugyan, az igazság mégis csak az, hogy az emberek igy nem ismerhetik meg a törvényt. Angliában ezt a hiányt már próbálják azzal pótolni, hogy a grófságokban a kerületi főnökök kerületenként értekezleteket tartanak és kitanitják a népet a törvényre. Nálunk is meg kellene honosítani az ilyen módszert, hogy a nép megismerhesse a törvényt, kötelességükké kellene tenni a törényhatóságok vezetőinek, első tisztviselőinek, hogy tanitsanak is, a nép ne csak azt lássa meg, hogy a hatalom jelvényeit suhogtatják fölötte, hanem a közigazgatás szerető, kitanító erővel maga is járuljon hozzá a nép felvilágosításához. (Gaal Gaston: De az adótörvények végrehajtói maguk sem tudják a törvényt!) Ez a szomorú. Azért mégis hányszor halljuk fennen hangoztani magas birói pódiumokról, közigazgatási trónusokról, hogy ez a rendelet, ez a törvény ezt parancsolja, ez a kihágás forog fenn, az a kihágás forog fenn! T. minister ur! Például a tanszabadság körében is van sok olyan rendelet, amelyről nem vehetnek tudomást, nem ismerik azokat a szubtilis, finom megkülönböztetéseket, a minister ur pedig igen gyakran kihágási eljárást indíttat olyan ügyekben, ahol ő maga az ítélkező fórum. ülése 1928 február 17-én, pénteken. 97 Én tisztelettel vagyok igazságérzete iránt, azonban a tanszabadság rovására megy az, ha a minister ur az alsóbbrendű közigazgatási hatóságoknak meghagyja, kijelenti, hogy ezekben az ügyekben a minister kihágást lát. Hogyan képzelheti azt, hogy ezekben a kihágási ügyekben felmentő ítélet is keletkezhessek, amikor az alsóbbrendű közigazgatási, rendőri vagy egyéb forum tudja, hogy a ministernek az az álláspontja, hogy ezek kihágások. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a napirenden lévő tárgyhoz közeledni. Gál Jenő: Én abban a szerény vélekedésben vagyok, hogy a tanügyi kérdések, a tanszabadság kapcsolatban vannak a jelenlegi törvény j avaslattal. Elnök: Kérem a t. képviselő urat, méltóztassék az elnöki figylmeztetéshez tartani magát. Gál Jenő: Végtelenül elhibázott felfogás az. amely ezt a törvényjavaslatot a zsidókérdéssel hozza kapcsolatba. Nagyon szeretném már, ha ez a lejárt fogalom és megkülönböztetés ^ eltűnnék a magyar törvényhozás tárgyalási terméből. Mi az, hogy zsidókérdés? Egy országiban, amely magát konszolidáltnak vallja, sem felekezeti, sem faji, megíküTöniböztetés a jogegyenlőség szempontjából helyet nem foglalhat. Kiskorúság 1 az, ha a nemzet valamely osztályát, amely ép ésszel ós ép érzékkel bíró osztály, ki akarják zárni a. kulturális töirekvásiek elérhetésléből. Az a szempont, hogiy itt azt mondják, hóigy azzal, hogy az egyetemeken ezeket a klasiszifikációkat megtesszük, a diplomás emberek létszámát csökkentjük, az nem szempont, hogy ezzel az itteni gazdasági viszonyokat és a lateiner osztály megélhetési viszonyait javítjuk. Amint igen hieilyeisen mondotta Gaal Gaston t. képviselőtársunk, a diploma nem egy kötelező jegy, nem igényt támasztó követelés az állammal szemben, a diploma semmi más, mint egy kulturfiolknaik a meghirdetője ós a természetes evolúció melllett — amint az anyagi javak tértén a fölösleges exportba megy — a magyar tudományosság és értelmiség túlprodiukciójániak is csak örülni kellene, mert ez a külföldnek hirdeti a magyar értelmiség erejét. De egy országban a szellemi túlprodukció soha sem sok, soha sem éliég. Mennél több értelmiséget, mennél nagyobb képzettséget, mennél nagyobb tudományosságot Ikell hirdetni és ezt nemcsak azáltal kell elérni, hogy a mólyen t. minister ur épületéket emel a Ikiülföidöin és a belföldön a magyar tudományosságnak. Kalapot levéve kell említeni azt, hogy a biológiai^ intézetben nagyszerű tudományos készség és erő jut kifejezésre és azt kell mondani, hogy a magyar tudományosságnak ilyen ápoláísa kétségkívül annak ia kulturfölénynek a hirdetője, amelynek jegyében általában kultúránkat emelnünk kell, de ezt ne rontsa le a minister ur azzal a megalkuvással, hogy az egyetemekre mégsem enged szabadon mindenkit. Nem szánmazhatik kár abból, ha többet és többet tanulnak, nem származhatik az országban egyenetlenség abból, ha az értelmi •• fokok magasabbak, ha a diplomás emberek légióját termeljük. Nem ülnek ezek a nemzet nyakán, nem kell félni ettől, mert ennek a kérdésnek természetes evolúciója« az, hogy a többtermelés ezen a itléren, ugy mint ia gazdasági téren, kifelé növeli az áru értékét; a magyar észnek, az eredeti magyar tudományos erőnek, a magyar virtuális erőnek olyan megnyilatkozásai vannak, amelyek — nézze meg a mélyen t. Képviselőház — ezidő szerint is hirdetik a ma15*
