Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

42 Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. gel terhelve a jövendő történelem szempontjából a közvélemény előtt? Miért fűződjék épen őhozzá az az ódium, hogy azt mondja: én mint minister pedig kijelentem, hogy az állam nem valorizálja a hadikölcsönöket!? Mélyen t. Ház! Én hallgattam az argumentumait s bár nagyon tárgyilagosan állok ebben a kérdésben, őszintén szólva bennem senki sem tudta felkelteni azt a hitet és meggyőződést, hogy a valorizáció kérdésének valamely méltányos formában való megoldása feltétlenül az állami háztartás egyensúlyának felbomlására vezetne. Ki kell tehát jelentenem: hallottam ál Utasokat, elismerem, tiszteletreméltó meggyőződéseket, de ezt a meggyőződést a lelkemben nem tudták felkelteni. Nem hiszem, hogy egy kamatvalorizáció méltányos megoldása nagy nehézségekkel járna. (Bud János pénzügyminister: Ugyanaz!) Még sem az, mint a tókevalorizáció. A tőkevalorizáció sokkal nagyabb teher, mint a kamatvalorizáció valamely formában való megoldása. Nem mondok sokat, csak azt mondom: ha azt az összeget, amelyet hajlandók a karitativ valorizációra forditani, adott körülmények között valamivel megtoldva a kamatvalorizációra fordítanák, ha ez csak egy csepp is, minister ur, mégis többet jelent, mint ennek az abszolút negációnak törvénybeiktatása. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mélyen t Ház! Utaltam a belföldi tőkeképzés szükségességére. Nem látja a minister ur, hogy a magyar közgazdasági élet az egész vonalon szomjúhozza a tőkeképzés megoldását? Veszem az ipart. Nem más, mint kilincselés a pénzügyminister ur ajtajánál, természetellenesen forszirozott kölcsönök és segélyek érdekében. A gyáriparunk, a földmivelés, valamennyi a tőkehiány-kérdés miatt stagnál és nem tudja fokozottabb teljesítőképességgel teljesiteni feladatát. Ne felejtsük el: a mostani vámszerződések alapján a verseny sokkal fokozottabb mértékben érvényesül az iparral és mezőgazdasággal szemben, mint azelőtt. Nagy fogyasztási területünk lefokozódott a minimumra. Ez már magábavéve is óriási hiányt jelent a termelés szempontjából, ezek a bajok tehát természetszerűleg jelentkeznek. Mármost elképzelhető-e, hogy a tőkeképzés kérdésénél nélkülözzük a belföldi takarékosságra hajló polgárság tőkegyüjtési tényét? Most újból próbálkozunk a jelzáloglevelekkel. Sajnálattal látom, hogy a jelzáloglevelek kérdésénél az amerikai piacon nem teljesedtek a reményeink annyira, mint ahogy gondoltuk, mert hiszen a szindikátus felbomlása következtében ezek a papirosok azonnal visszaestek, a kibocsátók károsodására. Végeredményben ez a kérdés minket ezidőszerint nem érint, de kétségkívül a jövő emissziók szempontjából ez nem jelentéktelen jelenség. Képzeljük-e mi azt, hogy mindig külföldön fogunk jelzáloglevele*ket plassziroztatni? Amikor Londonban voltam a városi hitelügyletek lebonyolítása céljából és ott tárgyalásokat folytattunk, végeredményben szinte megdöbbentem annak láttára, hogy az angol pénzügyi világ mennyire aláértékeli magát a jelzálogkölcsönt. (Ellenmondások a jobboldalon.) Én csak arról beszélek, amit érvényesülni láttam. Az angolokat csak a likvid-követelések rendszere érdekli, de nem érdekli őket a jelzálog kérdése. Ugy látom, Amerikában is a vérmes remények alábbszállottak, kétségtelen tehát, hogy a pénzügyi kormányzatnak számolnia kell azzal, hogy zálogleveleinket nemcsak a külföldön, de a belföldön is el tudják helyezni. Ez olyan parancs, amely elől nem zárkózhatik el közgazdasági életünk. Hogy jöhet a minister ur állampapírokkal, záloglevelekkel a mi közönségünk elé (Szilágyi Lajos: Soha többé!) ha lelkében benne van a megrendült bizalom az állam becsületbeli adósságai iránt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Aggodalommal látom azt a bizonyos fokú könnyelműséget is, amely magánéletünkben is megnyilvánul a pazarlásban és a költekezésben. (Igaz! Ugy van!) Nem gyűjtünk tőkét, (Egy hang a középen: Ez a baj!) Nagyon helyesen mondja tisztelt képviselőtársam, hogy ez a baj, de keresem ennek lélektani okát. Nem megdöbbentő-e, hogy Budapestnek olyan zajos szilveszteri éjszakája még soha nem volt, mint ebben az esztendőben? Folyt a pezsgő, folyt a pénz, költekezett a pesti társadalom aprajanagyja, mintha bizony egy boldog nemzet Nagy-Magyarországának ünnepét ülte volna ez a város. (Ugy van! Ugy van! — Zaj.) Miért van ez igy? Azért, mert megrendült a hit a takarékbetétekben, a papirok bonitásában. (Igaz! Ugy van! a baloldalon. — Zaj a jobboldalon.) Nem lehet e jelenség mellett szó nélkül elhaladni, mert száz és száz emberrel jövök össze, akik azt mondják, egyedül az ingatlanba fektetett tőke a holtbiztos és nem a papírokba fektetett tőke, (Igaz! Ugy van a balés a szélsőbaloldalon) holott Franciaországnak egész gazdasági élete végeredményben erre van bazirozva s a kispolgárok takarékosságának ez volt a célja. Nálunk csak a föld számit, a föld pedig nem olyan könnyen hozzáférhető. A föld kérdésében szintén vannak bizonyos jelenségek, melyek alapján most krizisről beszélnek, mert hiszen a világgazdaság nagy versenyében a magyar mezőgazdaság is súlyos megpróbáltatások előtt áll. Én nem tudom ezt közömbös tételként magamtól elhárítani, mert igenis a belföldi bizalom kérdése nélkülözhetetlen alaptétele a magyar pénzügyi politikának. (Ugy van! Ugy van!) Ezt a bizalmat, ezt a hitet a magyar pénzügyek iránt nem szabad tönkretenni. (Szilágyi Lajos: Kinevetik a takarékos embert!) Tönkreteszi ezt ez a kategorikus rendelkezés, de ha a minister ur ezt a kategorikus rendelkezést kitörli ebből a törvényjavaslatból és csak a magánjogi és értékálló vállalati, üzleti, állami és közületi tartozások valorizációjáról fog rendelkezni, akkor meg vagyok róla győződve, hogy a mi takarékos polgáraink, akik ezelőtt zálogleveleket és hadikölcsönöket jegyeztek, megőrzik a hitet, mert majd eljön, ha nem is nekem, de az unokámnak a lehetőség arra, hogy a magyar állam beváltja ezt a becsületbeli adósságát. A minister ur költségvetésének egyenlege nem fogja megérezni túlontúl ennek a hitnek, ennek a reménynek továbbra is a vagyonmérlegbe való beállítását. Nem fogja megérezni, de mégis olyan erkölcsi erő, amely a magyar nemzet pénzügyi talpraállitásának jelentős tényezője lehet. Én a hadikölcsön kérdésénél egy különbséget teszek, különbséget teszek még a zálogleveleknél és a vasúti kötvényeknél is. (Szilágyi Lajos: Nem lehet tehát lavináról beszélni.) Azért hozom fel ezt a részletet, mert nagyon gyakran hallom azt az argumentációt, hogy végre is a külföld is fogja követelni a valorizációt, elsősorban a hadikölcsönnél, de általában az összes államadóssági koronatartozásoknál. Ami a hadikölcsönt illeti, 600 mii-