Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. 35 mindenben hozzájárul elnöklő polgármester álásfoglalásához. A hadikölcsönök valorizálása nemcsak anyagi, de nagyjelentőségű erkölcsi kérdés is. Ha visszatekintünk a háborús évekre, azt látjuk, hogy a hadikölcsönjegyzők mind­egyikét az a nagyszerű érzés hatotta át, amely a haza segitósének, a végső diadalig való tá­mogatásának vágya volt. Ha van valami, ami­nek értéke állandóságra tarthat számot, az a hadikölcsönök értéke, mert ennek állandósága a nemzeti becsület kérdése. Nem arról van szó, hogy ki veszitse el vagyonát, hanem arról, hegy azokat, akik bizva az állam erkölcsi ere­jében, becsületében, kötelességüket teljesítet­ték, ne érje megrendítő csalódás, amikor a leg­nemesebbet cselekedték. A polgárság már viselte a háború követ­kezményeiként jelentkező veszteségek súlyát, de nem akarja a jövő lehetőségeinek útját is elzárva látni. Ennek a kérdésnek nemcsak a belpolitikai, de igen fontos nemzetközi vonat­kozásai is vannak. Óriási szédelgés indult meg a magyar hadikölcsönkötvények kicsempészé­sével, mert külföldön az innsbrucki egyezmény értelmében aránytalanul többet, húsz fillér he­lyett 32 koronát fizettek 100 koronás kötvé­nyért. A hadikölcsönkötvénytulajdonosai nem kivánják, hogy őket egyoldalú anyagi elő­nyökben részesítsék, csak az a kívánságuk, hegy ne zárják el előlük a jövő fejlődés lehető­ségét, és amikor az államháztartás megbírja, fokozatosan fejlesszék tovább a valorizációt.« A képviselőtestület elfogadta ezt a hatá­rozatot és további intézkedés végett kiadta a városi tanácsnak. Igen t. Ház! Szeged város közgyűlése is hasonló szellemű határozatot hozott Kelemen Béla nyugalmazott minister bizottsági tag in­dítványára. És végig az érdekelt testületek, csoportok egymásután nyilatkoznak. Tömegé­vel vannak előttem levelek, amelyek a szeren­csétlen károsultak panaszait sorolják fel, ame­lyek égbekiáltó, rettentő nyomorúságról szá­molnak be. Egyik-másik levélnek egyes pasz­szusát fogom felolvasni, hogy jellemezzem azt, hogy kikből rekrutálódtak a hadikölcsönköt­vény-tulajdonosok. Egy volt országgyűlési képviselő azt írja nekem (olvassa): »Igen t. barátom! A hadi­kölcsönök valorizációja érdekében kifejtett mozgalomban többször volt szerencsém veled találkozni és együttműködni. Azt hiszem, meggyőződtél, hogy mindenkor higgadtan, nyugodtan és mérséklettel szóltam hozzá a tárgyhoz. Ha közlöm veled, hogy eladott teher­mentes ioldem es házam vételárán az 1914. és 1915 evekben 420.000 aranykoronát jegyeztem es fizettem be hadikölcsönöket, — nyugedtsá­gom ezen óriási személyes érdekeltségem da cara talán a te szemedben is aimal CS0( i n i at() _ sabbnak tűnik fel. Nem beszélek arról, hogy kimutathatólag békeidőben vásárolt egyéb állami adósságköt­vényeim is vannak a fenti összeget megköze­litő értékben. Teljesen méltányolva a hadikölcsönök va­lorizációjának minden irányban^ méltányos és megfelelő megoldásának nehézségeit, türelem­mel és bizalommal vártam a kormány végle­ges elhatározását e rendkívül tontos. anyagi­lag és erkölcsileg is messze kiható kérdésnek rendezéséről. Megdöbbenéssel vettem tudomást a kor­mánynak úgynevezett karitativ navaslatarol, mely amellett, hogy semmiben sem telel meg a nemzeti becsület követeimenyeinek, elko­bozza áldozatkész, leghűbb fiainak a haza vé­delmére felajánlott vagyonát, nyomorba dönti ezeket és családjukat másoknak jogtalan favo­rizálásával«. Itt nagyon érdekes okfejtése f van arról, hogy mennyire tarthatatlan a pénzügyminis­ter urnák az aggálya az államháztartás egyen­súlyának felborulása kapcsán, amiről még be­szélni fogok, mert t. képviselőtársaim is utal­lak tegnapi beszédeik során arra a cikkre, amelyet a pénzügyminister a Pesti Napló egyik számában tett közzé, ahol a t. pénzügyminister ur az igazi valorizációt a gazdasági élet szilárd­ságában látja és a tisztviselők fizetésének 15 percenttel történt emelését állítja vele szembe. Megjegyzem, hogy ebben a kérdésben nagy rosszhiszeműség nyilatkozik meg, amikor a mi­nister ur a tisztviselőket szembeállítja a hadi­kölcsöncímlet-tulaj donosokkal és ki akarja ezeket egymás ellen játszani. (Ugjt van! Ugy van! balfelől.) Amikor voltaképen a tisztvise­lőknek is igazán keserves és jogos igényeik vannak a kormánnyal szemben, ugyanakkor egy másik elkeseredett társadalmi réteget nekiuszitani a tisztviselőknek és viszont, hogy ezzel azután lehetetlen helyzetet teremtsen az illető társadalmi réteg számára: ezt nem sza­bad egy felelős ministernek mosrtennie. T. Ház! Van egy érdekes levelem amely egy 64 éves asszony keservét tárja elém, ami­kor azt irja (elvassa): »Én most egy 64 éves asszony vagyok, nincs senkim az egész vilá­gon; 1916-ban eladtam virágzó gyáramat és az ec-ész pénzemért hadikölcsönt vettem és pedig 830 000 aranykoronáért. Ez akkor nagy vagyon volt. 1920 óta abból élek. hogy összes ingósá­gaimat: lakásberendezést, ékszert, legutóbb már fehérneműmet is eladtam, magam ebben a pillanatban mái- ott tartok, hogy mindenemet eladtam és eléltem, van még egypár hétre való kis pénzem és akkor azután semmi más nem marad bálra mint hosry öngyilkosságot köves­sek el.« (Szilágyi Lajos: Máris történtek ön­gyilkosságok a hadikölcsön miatt.) De meny­nyire. A mai postával kaptam egy megható leve­let egy szegény embertől, aki ezt irja (ol­vassa): »Szegény apám 85 éves nyugdíj nélküli egyén, én 56 éves beteges özvegy, szintén nyug­díj nélkül. A rokonok jóságából tartjuk fenn magunkat. Apám anTTak idején összespórolt pénzén házal akart venni és a békésmegyei ta­karékpénztár igazgatója azt mondta, ne ve­gyen most házat, a hazának nagy szüksége van segítségre, adja a 10.000 koronáját hadi-, kölcsönre. Szegény apám. mint jó hazafi oda­adta, így jegyzeit a békésmeí>yei takarék­pénztár részvénytársaságnál 10 darab 1000 ko­ronás hadikölcsönt. Az ő barátja akkor vett házat 10.000 koronáért s most eladta 400 mil­lióért s minket kinevet; hogy kellett nektek hadikölcsön«. (Gál Jenő: Ez a helyzete Most egy igen tragikus, igen fájdalmas levelet kell bemutatnom, egy magyar festő, Pentelei-Molnár János özvegyének hozzám in­tézett levelét, (olvassa): »Mint súlyosan érde­kelt mártír-áldozat én is oti voll am a csütör­töki hadikö^sönkötvény-tulajdonosok szövet­ségének gyü^sén; hallottam magát és most én is azt mondom: magában van minden remé­nyem!« Ez egy elkeseredett nri hölgy, aki min­den ilyen jóimlulaln támogatást a kellő meg­értéssel fogad. »Szerelném felkeresni, szeret­ném elmondani, hogy mily rettentő gondokkal küzd egy világhírű magyar művész özvegye ©8 három kiskorú árvája, csak azért, mert bi­zalommal és hittel odaadta megtakarított száz­ezer aranykoronáját a kérő hazának hadiköl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom