Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-108

36 Az országgyűlés képviselőházánál csönbe. Százezer aranykoronát önként adott, 100000 koronát még 1916-ban kötött életbiztosításban kényszerrel vett el az állani, hogy most az egykor nagyvagyon biztosítsa a koldusbotot. Kérem magát, úgyis mint képviselőt, úgyis mint iróművészt, aki körünkből való testvér, aki mindent megért, ami emberi, ami isteni, fogadjon engem a küszöbön álló valorizációs javaslat előtt, hallgasson meg«. Hát nem kétségbeejtő, nem lelket gyötrő, nem fájdalmas dolog-e, hogy a magyar szellemi termelésnek, a magyar kultúrának egy büszkesége ugy hunyta le a szemét, hogy koldussorsban hagyta családját s az a festőművész, aki annyi becses müvei, annyi nemes értékkel ajándékozta meg ezt a nemzetet, ime nem tudott semmit sem hagyni családjának, mert elvette tőle az ország és ez az ország, ez a haza most nem akarja visszaadni ennek a szegény özvegynek és családjának. (Gál Jenő: Neki pénzügyi egyensúly kell!) Megszállott területről is rengeteg levelet kaptam, ezeket most az idő előrehaladott voltára való tekintettel nem kívánom felolvasni, méltóztassanak azonban megengedni, hogV csak egy-két szemelvényben mutassak rá azokra a kontroverziákra, amelyet a tisztelt pénzügvminister ur álláspontja és a magyar közgazdasági és pénzügyi élet vezetőinek, képviselőinek felfogása között mutatkoznak. A hadikölcsönprobléma bosszú vajúdása során, valahányszor ez a kérdés a kormány jóvoltából a megoldandó problémák sorozatában dübörgött, mindig megnyilatkoztak a magyar pénzügyi politikusok, nemzetgazdászok. volt ministerek. Ezek között igen érdekesnek tartom Daruváry Gézn volt külügyminister nyilatkozatát, amelyből idézem a következő néhány sotrt (olvassa): »A hadikölcsön-valorizáció megtagadásával járó erkölcsi károk nézetem szerint azonban oly óriásiak, hogy minden áron kell módot találni ezen kérdés megoldására. Azt hiszem, hogv financiális lehetetlenség nem is^ forog fenn. Ne feletsük el, hogy ennél a kérdésnél lén végben nem arról van szó. hogy a nemzet egy olyan uj kiadást vállaljon magára, amelvnek folytán közgazdaságunk a maga egészében szegényebbé válnék, hanem arról, hogy egy már létező teher, amely ezi(lőszerint a nemzetnek csak egy rétegét terheli, részben a nemzet összes rétegei által viseliessék. (TffHi van! belfelől! — Szilágyi Lajos: Ugy van! Ez a háború likvidálása.) Természetesen ezen aránylagos eloszlás mostmár nem történhetnék meg a maga egészében; csak a teher egy kis részének a nemzet többi rétegei által való elvállalásáról lehet szó. Ezen áttolása a teher egyrész^nek megtörténhetnék például eerv kéuvszerkölcsön utján arra a vagyonra, amelv békebeli értékét egészben vagv részben megtartotta; ez a kölcsön az ily vagyonnak csak hozadéki egyrészét terhelné, éti igy gazdasági életet nem érintené, legfeljpibb az ilyen vagyonnal biró osztályok életsíandnrdjának némi átmeneti megszorításával járna, ami a középosztály életstandardjának gyakran a nyomor határáig való megszorításával szemben nem volna méltánytalannak tekinthető.« Komoly, megszívlelendő államférfiú szavai ezek, és ezeket egészítik ki Teleszky Jánosnak, Exner Kornélnak. Kállay Tibornak, König Vilmosnak és több pénzügyi politikusnak, dr. Kresz Károlynak a TÉBE igazgatójának nyilatkozatai, amely nyilatkozatok mind egytől-egyig a valorizáció szükségességét, jogosságát hangoztatják. Maguk a birák birói ité108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. léteikben is már jelzik és jelezték azt, hogy a valorizáció jogi szempontból kötelesség, hogy az adós és a hitelező jogviszonya, a magánjogi szempont. (Felkiáltások balról: A Jogtudományi Közlönyben Szladics Károly fejtette ki.) tételes törvényeink mind követelik a valorizációt. (Gál Jenő: Még a birói függetlenséget is megtámadták ezen a címen.) Lehetetlenség azokra a pénzücyministeri megállapításokra, amelyek a hadikölcsön valorizációjával szemben unos-untalan elhangzottak, nem reflektálni. Már a javaslatnak pénzügyi bizottsági tárgyalásánál megütötte a pénzügyminister ur azt a hangot, amely aztán később mindig megnyilatkozott Sándor Pál tisztelt képviselőtársam parlamenti beszédének visszhangjaképen is, azután újságcikkeiben minden egyes alkalommal, amikor azt mondotta a tisztelt pénzügyminister ur, hogy neki kötelessége aggodalmaskodni, ő nehéz helyzetben van, mert egy felépített pénzügyi és gazdasági koncepciót megrendíteni nem szabad és hogy az államháztartás egyensúlyát csak ugy tudja biztosítani, ha a valorizáció lehetősége teljesen kizáratik. Ez a tétele a tisztelt pénzügyminister urnák nagyon kényelmes, mert már többféle javaslat próbálkozott olyan természetű megoldásokat találni, amelyek az állam mai bevételeinek számitásba vételével lehetővé tennének bizonyos valorizációt, ha mást nem, a kamatszolgáltatások megkezdését. Én nem vitatom, hogy egyik vagy másik javaslat — minthogy a számitások rendkívül komplikáltak — megfelel-e vagy nem, a kormánynak azonban már egész sor ilyen Javaslatának kellene lennie. Én magam is ilyen javaslattal fogok a tisztelt minister úrhoz fordulni. (Halljuk Halljuk! a baloldalon.) Ezt a javaslatomat azonban ismertetni nem kivánom, mert rendkívül terjedelmes, rendkívül hosszadalmas, sok számvetés alapján készült; pénzügyi szakértők készitették. Ennek a javaslatnak az a lényege és gerince, hogy legalább az

< ős jegyzőknek hadikölcsön-kötvéiyeit valorizálja a tisztelt kormány. Ez is csak az egyik megoldási mód. Én talán nem is azonosítom egészen magamat ezzel, mert nem tudhatja az ember, hogy mennyire felel meg a számítás, nem tudhatja az ember, mennyire helyes irányú alap. ezt csak hoszszabb. alapos pénzügyi számitások ellenőrzésével lehet csak megállapítani, de át fogom nyújtani a t. pénzügyminister urnák, mint a HadiVö'rsönkö+vény C'mlet Tulajdonosok Országos Szövetségének elaborátumát. Nagyon érdekes, nagyon tanulságos. Igen érdekes és különleges szempontokra mutat rá a hadikölcsönjegyzések és azok értékelése körül, hogy vájjon mennyi miért vehető számitásba és miért nem és azon valutadifferencia szempontjából is. amely az egyes jegvzések idejében a nyolc hadikölcsön jegyzésnél felmerült, amely természetesen a hadikölcsönkötvények értékét is fokozatosan k'jebb szállitja és így a valorizációnál is kombinációba kerül. Hogy a t. pénzügyi kormány ma itt a nyilvánosság előtt ilyen mereven a negáeió álláspontjára helyezkedik, ez előttem érthetetlen, mert én nem tudom feltételezni a t. pénzügyminister úrról, hogv ő azzal az elhatározással ült volna bele a pénzügyministeri székbe, amikor azt elfoglalta, hogy ő nem fog valorizálni és az államnak egv becsületbeli adósságát nem fogja rendezni. Ezt nem tudom elképzelni, sőt meg vagyok győződve arról, hogy történtek már bizonyos irányú kísérletezések egészen in camera caritatis arra nézve, hogy valami meg-