Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-122

122. ülése 1928 február 6-án, hétfőn. 362 Az országgyűlés képviselőházának tartalék nem elértéktelenedett papírba volt fektetve, hanem igenis, jó aranykoronába vagy jó lirába vagy jó idegen értékekbe, melyekből ezek a biztositóintézetek mérsékelt valorizálást tudnak adni. Egyébként érthetetlen ehhez a javaslathoz való ragaszkodása azért is, meri azóta, amióta ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk — mini mindannyian tudjuk — egy uj szakaszt Iktattunk törvénybe s ez ennek a javaslatnak 8. §-a. A 8. § pedig azt mondotta ki. hogy a hadikölcsönök valorizálásának kérdését elhalasztja egy későbbi időpontra, tehát meg van adva az a lehetőség, hogy ezeknek a biztosítóintézeteknek az az utolsó kifogása, ós ürügye, amelybe kapaszkodnak, hogy tudniillik azért nem tudnak valorizálni, mert elértéktelenedett az a tartalékalap, amelyre a valorizálásukat tulajdonképen alapithatnák és amelyből a valorizálást nyújthatnák, — teljesen elesik. A 8. § rendelkezése ugyanis módot ad arra, hogy a hadikölesönöket későbbi törvényhozás valorizálja s e valorizálás megtörténte után előállhat az a lehetőség, hogy a biztosítóintézetek ne mérsékelt valorizálás!, hanem 100%-os valorizálást adjanak, ha komoly az az állásfoglalásuk, hogy ma azért nem tudnak valorizálni, mert hadikölcsönbe fektették életbiztosítási díjtartalékaik tekintélyes részét. Ha tehát a pénzügyminister ur javaslata alapján a törvényhozás már elfogadta és magáévá tette a hadi kölcsönök átértékelésére vonatkozó rendelkezést, akkor téliesen érthetetlen, hogy miért ragaszkodik a törvényjavaslatnak idevágó rendelkeéséhez. Alkkor tessék junktimot felállítani a két kérdés között. Nem lehet megállapítani, hogy az egyik oldalon megadju'k a lehetőséget a biztosító vállalatoknak arra, hogy hadikölcsöneiket egy későbbi időpontban átértékeljék, a törvényjavaslatnak egy másik rendelkezésévé] pedig már most elejét vágjuk a biztositások átértékelésének és azt lehetetlenné tegyük, figyelmen kivül hagyva, hogy később ezek a biztosítóintézetek ujabb pluszhoz, ujabb anyagi előnyhöz jutnak a biztosítottak kárára, hátrányára. Az a megoldás, amelyet az igen tisztelt pénzügyminister ur a törvényjavaslatban kontemplál, nevezetesen, hogy a biztositóintézetek uj biztositások után 2%-ot. a viszontbiztosítás után 1%-ot tartoznak beszolgáltatni, oly lebetet len intézkedés, hogy nem tudom józan ésszel megérteni, miért van erre szükség. Másrészt nem tudom megérteni, miért volt erre szükség, amikor ezt a, megoldási senki a világon nem javasolja, nem ajánlja, mindenki elfogadhatatlannak tartja. A kezeim között van egy lap értesülése, amelyben az van, hogy a biztosítási szaktanács ugyancsak foglalkozott azzal a csodabogárral, amely a törvényjavaslatnak éhben a rendelkezésében van és a biztosítási tanács is teljes egészében arra az álláspontra helyezkedett, Jiogy ezt elfogadhatatlan alapnak tekinti és kérte a pénzügyminister arat, tekintsen el ettől a megoldástól, vagyis a törvényjavaslat idevonatkozó intézkedését hagyja ki a törvényjavaslatból és másik törvényben rendezze az életbiztosítások kérdését. Ez az egyik megoldás. (Bud János pénzügyminister: Teljesen téves]) Bocsánatot kérek, ugy tudom, hogy a biztosítási szaktanács elutasította azt a megoldást, amely itt, ebben a javaslatban van. (Bud János pénzügyminister: Téves] — Fábián Béla: Melyik ujsághól olvasta?) Az ő hivatalos lapjukból. (Bud János pénzügyminister: Van egy kisebbségi vélemény; ezt citálja!) A második a minister úrhoz igen közelálló forrás, örffy Imre képviselőtársam nyilatkozata a biztositások átértékelésével kapcsolatosan. Képviselőtársam már tovább megy a vigaszban,, odáig megy, hogy nem félti a biztosítóintézeteket attól, hogy ez az 1 és 2%-os megterhelés anyagi eszközeik megroppanását, vagy siílyos terhet jelentene, mert a tisztelt képviselőtársam egészen szakszerűen arra az álláspontra helyezkedik, hogy hiszen a biztosítóintézeteknek módjuk van az uj biztositások alkalmával a közönségre áthárítani ezt a terhet. Elnök: Kérnem kell a képviselő urat. méltóztassék beszédét befejezni! Györki Imre: Tisztelettel kérek 10 percnyi meghosszabbítást ! (Helyeslés]) Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e hozzájárulni, hogy a képviselő ur beszédidejét 10 perccel meghosszabbítsa? (Helyeslés.) Ugy látom, a Ház az engedélyt megadta. Györki Imre: Ennek az 1 és 2%-os plusznak beszolgáltatását abba a bizonyos megalkotó pinkába a t. képviselőtársam felszójlitása alap; ján a biztositóintézetek már át fogják hárítani magukra a biztosítottakra. Nem tudom megérteni az igen t. pénzügyminister urat. Amikor ez a helyzet és amikor nyilvánvaló, hogy ez lesz a helyzet a jövőben is, annál könnyebben, mert a biztositóintézetek kartellbe vannak tömörülve és így a kartellbe való tömörülés folytán lehetővé válik az 1—2%-nak a biztosítottakra való áthárítása, miért jön ezzel a javaslattal, amikor tulajdonképen a biztosítóintézeteket kellene bizonyos tekintetben megszoritani és fizetésekre kötelezni, holott ma a pénzügyminister ur javaslata lehetőséget teremt a biztositások átértékelésére, azonban olyan átértékelésre, amelyet nem a társaságok fizetnek, hanem megint tová-bbra is a biztosítottak. Ez azt jelenti, hogy a biztositó közönség önmagát fogja felsegélyezni ós önmagát fogja átértékelni, mert ezt a terhet még ilyen kis mértékben sem hajlandók a biztositóintézetek magukra vállalni. De azt is láttuk ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása során, hogy a pénzügyminister ur milyen megértő és a kereskedelemügyi minister iir is milyen gavallér volt a vasúti kölesiinkötvény-tulajdonosokkal szemben. Amikor a vasúti kölcsönkötvény-tulajdonosok kötvényeinek átértékeléséről volt szó, akkor a pénzügyminister ur çs a kereskedelmi minister ur képviselője is arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez magánjogi egyezség, teljesen figyelmen kivül hagyja és nem érdekli a törvényhozást, vájjon az egyes vasúti társaságok miképen kívánják kötvénytulajdonosaikat honorálni, ezek kötvényeit átértékelni. Ezt a törvényhozási faktortól teljesen különálló dolognak mondotta a pénzügyminister ur és a kereskedelemügyi minister ur. Most mégis egy csodálatos jelenséget t látunk. Amikor a biztosítótársaságok részéről felmerült az az óhaj, hogy a minister ur vonja ki őket ezen kötelezettség szolgáltatása alól s helyezkedjék arra az álláspontra, amelyre helyezkedett a vasúti kölosönkötvény-tulajdonosokkal szemben, hogy tudniillik törvényben kimondotta* hogy nem valorizál, viszont megadja a lehetőséget arra, hogy a vasuttulajdonosok vasúti kötvényeiket mégis 4—]5%-ig átértékeljék, miért nem helyezkedik itt arra az álláspontra a pénzügyminister ur, hogy azokat a biztosítótársaságokat, amelyek önként kötelezik magukat arra, hogy biztositottaikkal szemben bizonyos valorizálást vállalnak, mentesítse azon szolgáltatás alól, amely szolgáltatásról itt szó van.