Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-121
324 Az országgyűlés képviselőházának 1: J 1. ülése 192S február 1-én, szerdán. amely leljesittetett, mégpedig akként, hogy ha a hitelező, illetve a szolga Itatás átvételére jogosított a teljesítést elfogadta, az ügylet többé ne legyen bíróság elé vihető és feleleveníthető. Ennek a kérdésnek magánjogi indokait elhagyom, inkább talán annak jogpolitikai oldalára mutatnék rá. Vitatott dolog nevezetesen, hogy lia igy hagyjuk meg a, kérdést, hogy a teljesített és elfogadott ügylet többé fel nem újítható, ez elégedetlenséget és a törvény és az állani erejébe vetett bizalomnak meggyengülését fogja előidézni az egyes egyéneknél. Viszont épen ilyen joggal állíthatjuk, hogy az egyszer a szerződő felek áital elrendezeti ügy let felelevenítése ugyancsak ezt az érzést fogja kiváltani. Engem akkor, amikor ellen" vagyok annak, hogy az ilyen ügylet njra feleleveníthető legyen, a következő szempont vezet: Azt hiszem, hogy minden a gyakorlati életben működő társain, különösen ügyvédtársam tapasztalta, hogy soha olyan gyönge a törvény erejében való hit és a törvény iránt való kötelező engedelmesség érzése, soha olyan gyönge a megkötött szerződés kötelező erejének elismerése nem volt, mint a mai napokban. (UjJV ran!) Talán az elvesztett háborn, egy ostoba forradalom, egy gonosz kommunizmus, annak látása, hogy az ügyeskedéssel, gyakran a büntetőtörvény határát is túllépő ügyeskedéssel eredményeket lehet elérni, annak látása, hogy a gazdasági lehetetlenüléssel megadatott a mód a kötelezettség alól való mentesülésre, a valorizációs perek bizonytalansága folytán a teljesítés mértékének a nullától száz percentig való bizonytalansága, talán a fegyelem nyűge, vagy mondjuk, a fegyelem ereje alól felszabadult emberi érzések mind oda vitték a magyar népet, hogy ma mindennapos dolog, hogy beállít az ügyvédhez egy ember és azt mondja: Uram, tegnap megkötöttem egy szerződési, adj tanácsot, hogy szabadulhatok tőle. Előfordul az a másik eset is, hogy beállít az illető és azt mondja: uram, a törvény azt parancsolja nekem, adj tanácsot, hogv kerüljem ki a törvény parancsát. Attól félek tehát igen t. Képviselőház, hogy ha mi megengedjük, hogy egy olyan ügyletet, amelyet nemcsak megkötöttek, de teljesítettek is, újra megbolygassanak, ezzel ebben az érzésvilágban és ebben a felfogásban élő népünket csak megerősítjük abban a hitében és meggyőződésében, hogy a törvényt és a szerződést meg lehet kerülni, csak ügyesség, erő és okosság kell hozzá. (Ugy ran! Ugy van! Taps a jobboldalon.) A másik kérdés, amit állandóan tárgyalunk, az, hogy fognak-e szaporodni a perek, vagy nem fognak szaporodni. Mély tisztelettél hajlok meg a Curia nagyméltóságú elnökének véleménye előtt, de méltóztassék nekem megengedni, hogy annak a nézetemnek adjak kifejezést, hogy ebben a kérdésben a járásbíróságok és a törvényszékek elnökeit kell megkérdeznünk, egyrészt azért, mert hiszen a Curiához az eseteknek csak nagyon kis része kerül, de másrészt azért is, mert a nagyobb érdekösszeütközések rendszerint nagyobb exisztenciák között merülnek fel, akikben inkább megvan a hajlandóság és a képesség a vitának egyezséggel való elintézésére, mint abban a kisemberben, akinek a maga kis dolga épen olyan exisztenciális vai^y még exisztenciálisabb jelentőségű, mint a vagyonos fél nagy substrat um ii ügye. (Ugy van! Vu fi van!. Taps a jobboldalon.) Én tehát abban a meggyőződésbefii! vagyok, hogy ha a, Curiánál nem is, de az első instanciáju bíróságoknál a perek nagymérvű felszaporodására fog ez a rendelkezés vezetni. (Pesthy Pál igazságügyminister: Fogyni fognak!) Lehet, igazságügyminister ur, dte én ebben a feltevésben vagyok, én igy képzelem el magamnak a dolgot. Ez a jogi része a dolognak. A másik része inkább gazdasági vonatkozású, és azt hiszem, itt kell megfogni a kérdést, mert hiszen a törvénynek nem az a célja, hogy a jogi alapelveken változtasson, hanem hogy a megváltozott gazdasági viszonyokhoz uj jogiszabályokat alkalmazzon, illetőleg, hogy az eddig folytatott gyakorlatot törvényerőre emelje. És itt megvallom, hogy mikor gazdasági neszében vagy vonatkozásában akarom a kérdést elintézni, a jogásznak háttérbe kell bennem szorulnia és elismerem, hogy a szigorúan jogi felfogással az, amit elmondandó vagyok, nem egyeztethető össze. Nevezetesen a jog szempontjából kétségtelen, hogy aki jogfentartással él, annak megvan az a joga, hogy azt érvényesítse. Ha azonban gazdasági vonatkozásban nézem a dolgot, azt hiszem, a problémát ugy tudom a legérthetőbben beállítani, hogy az történt, hogy az előbb emiitett tényezők — a háború, a forradalom, kommunizmus — az országot és az egyes egyedeket gazdasági leromlásba süllyesztették, de az egyes egyedek gazdasági leromlását kizárólag az idézte elő, hogy a köz gazdaságilag meggyengült, majdnem tönkre jutott. Nekünk tehát azt a nehéz problémát kell megoldanunk, hogyha valaki a köz leromlása folytán kárt szenvedett, ezt a kárt áthárítsuk arra az egyénre, aki véletlenül üicyletet kötött vele, de ennek a lei-omlásnak előidézésében semmi része nem volt. (Ugy van! a jobboldalon.) Ez tehát magában véve gazdaságilag is nehéz probléma. Az is kétségtelen — elismerem — hogy akár ugy rendezzük a kérdést, amint az elcadói javaslat tartalmazza, akár oly módon, amint azt indítványozni leszek bátor, fájó sebeket fogunk vele ütni. Az esetek nagy részében ugyanis, akár igy oldjuk meg a kérdést, akár ugy, méltánytala.nság'ot fogunk elkövetni és súlyos következményeket az egyedekre hárítani. De hát Istenem, mi a békeszerződés megkötése óta egyebet sem csinálunk, mint hogy a köz érdekében fájdalmat és szomorúságot osztogatunlk egyeseknek. Ezen tehát át kell esnünk. Ha mármost elfogadom az előadó urnák, valamint Csíík Károly és Wolff Károly igen t. képviselőtársaimnak azt az álláspontját, hogy nekünk a gazdaságilag gyenge felsegitésére kell mennünk a gazdaságilag megerősödöttel szemben, akkor nem látom meg ezt a segítést egy igen lényeges ponton: a jogfentartás pontján. Nevezetesen mindenki elmondotta már, hogy a jogfentartással az ügyesebb, az intelligensebb ember él és én annak a lét égnek a képviseletében, amelynek többsége a velem érintkezésben álló társadalmi körbe esik: a falusi nép. a kisgazdák érdekében ezt a paragrafust veszedelmesnek tartom. (Ugy ran! Ugy van! a jobboldalon.) Mert ha a kisgazda tartozott annak az ügynöknek, kereskedőnek, vagy ügyvédjének, vagy nem tudom, kinek, biztos, hogy nem élt jogfentartással. (Ugy ran! a jobboldalon.) ellenben bizonyos, hogyha megvolt rá a lehetőség, az az ügynök, kereskedő, ügyvéd, szóval intelligens ember a kisgazdával szemben a jogfentartást tényleg gyakorolta. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az esetek ezrében fog megtörténni, hogy az a kisember a tartozása tekintetében meg lesz perelve átértékelésért, mert jogfentartás történt, ellenben az ál-
