Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-121

320 .{; országgyűlés képviselőházának 121. ülése 1928 február l-én, szerdán. Soron van a régi 12., most már 14. § felett megindult vita folytatása. Szólásra következik Kálnoky-Bedő Sándor 'képviselő ur, aki beszédének elmondására léguai)! ülésünkön halasztást kapott. A szó a képviselő urat illeti. Káinok y-Bedő Sándor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ennek a valorizációs vitának, amelyik — mondhatom — magas nivón indult meg a bizottságokban s époly magas nivón folytatódott a Képviselőházban, a tengelye tulajdonkénen a 12. §. A 12. § és annak tartalma körül szöges ellentétek keletkeztek itt, amely ellentéteknek kiegyenlítése volt a törekvése a Képviselőház megfelelő bizottságainak és azt hiszem, ez ellentétek kiegyenlitése a Ház plénnmánák is a törekvése. Ennél a szakasznál mind a két álláspont igyekezett megismei telni a maga gondolkozásának logikáját. Minthogy abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az előkészítő munkálatok során magam is az egyik álláspontnak a képviselője voltam, erkölcsi kötelezettséget érzek magamban, hogy szintén kifeji sem azokat a szempontokat, amelyek a 12. §-sza] szemben elfoglalt álláspontomat megindokolják. (Halljuk! Hallja/,!) Az általános szempont« amely osztatlanul elfogadtatott mindkét álláspont képviselőinél, az volt, hogy a teljesitéssel befejezett ügyletekre az átértékelés tekintetében visszatérni ne lehessen. A jogi szempontoktól eltekintve az a jogpolitikai szempont is indok volt ennek az álláspontnak elfoglalásánál, hogyha visszatérünk a teljesitéssel befejezeti ügyletekre, talajdonképen olyan sorompót nyithatunk meg, amely sorompón nemcsak a jog és a méltányosság fog kereszt ül vonulni, hanem keresztül fog bújni a jogtalanság és méltánytalanság is és esetleg olyan helyzetet, olyan igazságszolgáltatási állapotot teremtünk, amely nemcsak az igazságszolgáltatás terén eredményezhet bizonytalanságot, hanem egyúttal megbolygathatja magának a gazdasági életnek az állandósulását is, vagyoni existenciákat tehet bizonytalanná azáltal, hogy az ember sohasem tudhatja, melyik pillanatban éri olyan átértékelési per, amelynek következményeképen személyi hitele rendülhet meg. liá fogok mindjárt térni Wolff Károly igen t. barátomnak okfejtésére is, aki a logikának ebből a láncolatából kiemelte a teljesítés fogalmát és azt mondotta: áll a tétel, hogy a teljesített ügyletekre ne lehessen visszatérni, a kérdés azonban az, hogy mit tekinthetünk teljesitésnek. És ő hivatkozott bizonyos alapvető jogi igazságokra, axiómákra és azt állapította meg ez nagyon helyes is — hogy teljesítésnek csak azt ;i szolgáltatást tekinthetjük, amely szolgáltatás egyrészt arányban van az ellenszolgáltatással, másrészt pedig fedezi azt a jogi princípiumot, hogy mindenkinek, minden hitelezőnek jogában áll megkapni azt az értéket, amelyet ő maga is szolgáltatott volt. Itt mindjárt hozzáfűzöm igen t. barátom okfejtéséhez, hogy igenis mi valamennyien ezt éreztük és mindjárt kifejtendő okokból azért fejeztettük ki a 12. §-ban azt, hogy mit értünk teljesítés alatt, amikor a teljesitéssel befejezett ügy let (dere gondolunk, mert a királyi Curiának igenis az volt a jogi felfogása, hogy az értékét veszített pénzzel történt teljesités nem képezhet teljesítést, meri nem fedi azt a princípiumot amire igen 1. barátom, Wolff Károly alludáltEnnek következtében a törvényszakaszban ki kelleti mondanunk, hogy még az értékét, veszített pénzben történ! teljesítés is teljesités. Hiszen ezért van bevéve a törvényszakasz 12. §-ába az, hogy névértékben vagy másképen, tehát koronanévértékben, mert különben, ha ezt fel nem vesszük, tovább marad vita, tovább marad a bíróság részére a nyitott kérdés, hogy mit tekintsen teljesítésnek és mit nem. Ezzel a vita le van zárva, ezzel ki van mondva az, hogy az értékét veszített pénzben történt teljesítési is a bíróság teljesítésnek kell •hogy elfogadja. Tehát a bíróság nem gondolkozhatik és nem itélkezhetik másképen, hanem a k képen, amint a törvény rendeli. Hogy ennek a törvényben foglalt rendelkezésnek mi az indoka, arra is bátor vagyok röviden rátérni. Az, amit Wolff Károly igen t. barátom itt felhozott, ami — ismétlem — bizonyos jogi princípiumokon nyugszik, áll akkor, amikor stabil gazdasági és jogi helyzettel állunk szemben. Amikor azonban van ípénzügyi teória, amely padlául azt mondja, ihogy a korona annyi, mint korona, amikor felit ordult és állandóan hullámzó gazdasági életitel állunk szemben, amikor a teljesitésnek egyetlen értékmérője, mert hiszen minden teljesítésnek és minden forgalomnak értékmérője a pénz... (Zaj a középen. Halljuk! Halljuk!) — Bocsánatot kérek, hangosabban nem tudok .beszélni. Ha nincs csend, akkor nem tudok elég hangosan beszélni. Ismétlem, minden teljesitésnek értékmérője a pénz. Mihelyt az az értékmérő elveszítette a maga értékmérésre •alkalmas mivoltát, akkor, ha ezt a jogi prinicipiumot alkalmazzuk, a summum jusból isunima injuria lesz, és felfordítottuk az egész gazdasági életet, vagyis akkor joggal kiálthatnak felénk, gazdasági élet minden mezejéről, hogy nem csak bizonyos vonatkozásokban, hanem a gazdasági élet egész vonalán állítsuk •helyre az igazságot és ne beszéljünk csupán •méltányosságról. Erre pedig képtelenek va'gyunk. Nem jogi princípium következményeképen kellett tehát, hogy a törvénybe beállítsuk ezt a rendelkezést, hogy teljesítés az értékét veszitett pénzben történt teljesítés^ is, hanem be kellett állítani jogpolitikai okból, mert ha ezt meg nem csináljuk, akkor következik a bellum omnium contra omnes, felfordul minden. Ezt a kényszerjogszabályt el kell tehát fogadnunk, inert ha nem ebből a princípiumból indulunk ki, akkor nem csináltunk semmit. A jogszabálynak ekkép való beállitása kétségtelenül megteremti a maga helyzetét; aránytalanságok fognak mutatkozni itt is, ott is. De kérdeni, hol nincsenek aránytalanságok? Hát a háború személyi vonatkozásait tudjuk egalizálni, tudjuk aránylagcsan felosztani? (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha azt nézem, hogy az egyik család öt-hat férií tagját veszítette el, a másik pedig egyet sem, ki tudom-e ezt egyenlíteni? (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Amint a háború személyi vonatkozásait nem tudom egyenletesen és arányosan felosztani, ugy nem tudom a háborút követő gazdasági összeomlás vagyoni következményeit sem egyenlően és aránylagosan felosztani, (Ugy ran! Ugy van! jobb felől.) mert ha ezt csinálom, ezzel a summum jusból olyan summa injuriât csinálok, hogy nemcsak igazságot nem tudok szolgáltatni, hanem még a/.t a ki« stabilizációt i.s felborítom, amelyei az országban a kormánynak és a pártnak irtózatos munka árán sikerült elérnie. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ennélfogva a jogszabályban ezt a merevséget kénytelenek vagyunk felállítani. Én, ha Lehetséges volna, hogy az igazságot és a méltányosságot az átértékelési törvény egész vonalán és minden vonatkozásában meg tudnók