Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-120

312 Az országgyűlés képviselőházának 120. ülése 1928 január 31-én, kedden. 12., most uj 14. §-hoz a harmadik (bekezdésben 'a »követelésének« szó után »Írásba foglalt« szavak iktattassanak be.« Ez vonatkozik a jog­fentartásra. További módosításom pedig arra vonatko­'ziik, hagy az uj módosított szakasz negyedik bekezdése — tudniillik innen: »ha a hitelező 'a teljesítést jogfentartás nélkül fogadta el« — 'egészben hagyassék ki. (Helyeslés a jobbol­dalon.) Ezzel a módosítással fogadom el a javas­latot. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalim.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Ház! (Halljuk! Hall­juk!) Tekintettel ennek a kérdésnek nagy jogi horderején', azzal a tiszteletteljes kéréssel járu­lok a t. Ház elé, hogy beszédidőmet 15 perc­cel meghosszabbítani szíveskedjék. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje 15 perccel meghosszabbíttassák? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Wolff Károly: Hajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy az előttem szólott' t. képviselő ur jogi fejtegetéseihez hozzájárul­hassak. Ezt a szakaszt az ügyvédek szakaszá­nak nevezték. Én nem vagyok ügyvéd, hanem biró és ezért nem lesz talán érdektelen annak kijelentése, hogy teljes mértékben helyeslem azt az eljárást, amelyet ennek a szakasznak megszövegezésénél az egyesitett jogi és pénz­ügyi bizottság követett. Kétségtelen dolog, hogy az a módosítás, amelyei Csák Károly t. képviselőtársam be­terjeszt cl t. lényeges szükitést jelent azzal szemben, amit a bizottság fogadott el, de még mindig jobb. mint a törvényjavaslat eredeti rendelkezése, ahogy az az igazságügyi és pénz­ügyi bizottság elé került. A törvényjavaslat eredeti szövege foglalta el körülbelül a/.t az álláspontot, amelyei elfoglal ;i Kálmán t. kép­viselőtársam által most beterjeszteti módosítás, vagyis hogy a jus strietuni alapján állva, a kötelmijogi viszony a teljesítés által megszű­nik. Kétségtelen dolog, hogy ez a jus strietuni. De természetes dolog, hogy a joggyakorlat nálunk épugy, mint Németországban, érezte, hogy a jus strietuni ebben az esetben nein jus strietuni, csak papírforma jus striclum, mert az élet rég átgázolt ezen a tételen a valorizá­cióval kapcsolatban. Ha én jus stvietumként fogadom el. hogy a korona korona, a márka márka, és az ebben történt teljesités megszüli­téti a kötelmet, akkor valorizációról egyáltalá­ban nem lehet beszélni, akkor megöltem a va­lorizáció elvi alapját. Mindenki koncedálja, Csák t. képviselőtársam is koncedálja, hogy erre a merev álláspontra nem lehet ráhelyez­kedni, mert hiszen ő is egy módosító javasla­tot terjesztett elő, és akkor, ha ez igaz lenne, nein is tárgyalhatnánk valorizációról. Kétség­telén azonban, hogy magánjogi tétel és nem­zetközi jogi tétel is. Tehát ne felejtsük el, hogy annak, hogy egy kötelmi jogviszonyt lényegé­ben csak a teljesités szüntethet meg, nagy súlya és jelentősége van. De mi a teljesítési Erről van s/ó. A telje­sités tekintetéhen is van nemzetközi magán­jogi tétel, amely minden jogrendszerben egy és ugyanaz, és ez az, hogy a kapott ellenérté­kért megfelelő ellenértékei kell adnom. Csak ez a teljesités, én tehát azt mondhatnám, hogy ez a jus strietuni. Mert már a Pandekta-jog alap­ján kifejlődött joggyakorlat ezt a tételt, hogy a kötelmi jogban a teljesítés megszünteti a jogviszonyt, kiegészítette azzal a tétellel, ame­lyet majdnem dogmatikus tételnek minősíttet­nék, hogy csak az a teljesités, amikor megfelelő ellenértéket adok a nyert megfelelő ellenértékért. A valorizációnak ez az elvi jogalapja. De ezt érzi mindenki és elsőssorban én is utalok Németor­szágra, ahol kétségtelen dolog, hogy a valorizá­ciós joggyakorlat a legjobban fejlődött ki. De természetes is. mindig kiváló jogászaik voltak, akik nagyon minuciózusán, majdnem szőrszál­hasogató doktrínával dolgoztak. A legyőzött ál­lamok között Németország gazdasági élete és jogélete a legjelentősebb. Igen természetes te­hát, hogy a többi legyőzött állam az ő judika­turájában ezen legjelentősebb legyőzött állani jogi és gazdasági élete után megy. A németek érezték ennek a tételnek az igaz­ságát. Hiába vitatkozik is bárki, csak az a tel­jesités, ha megfelelő értéket adunk a nyert ér­tékért. Ezt kimondotta a német Reichsgericht és ugyanerre az álláspontra helyezkedett a magyar királyi Curia. Én is, mint egyik tagja a magyar bírói karnak, büszke önérzettel mondhatom, hogy a magyar bírói joggyakorlat a valorizáció kérdésében magasztos nyomdoko­kon járt: a merev joggal szemben alkalmazta az életet. Stand Lajos igen t. barátom az ő niun kajában, amelyre hivatkozott Gál Jenő t. kép­viselő ur is, a valorizációi szükségszerű kötele­zettségnek mondja. A hadikölcsön A 7 alorizáció­jánál is a becsületbeli kötelezettség elvi állás­pontján áll. Ez természetes is és mindenki ezen az álláspo-nton áll, aki a jog. méltányosság, igazságosság jegyében akar ebhez a kérdéshez hozzányúlni. Én tehát maradok ezen az alapon, amelyet majdnem pandekta-jogn«tk minősíthet­nék, hegy az vizsgáltassék, vájjon teljesités tör­tént-e. Nem vagyok abban a belyzetben, hogy abban az esetben, amikor értékálló vagyon ej­lenében nem történt megfelelő értékesítés, és az értékálló vagyon az egyik szerződő félnek iné«- tényleges birtokában van, hogy én akkor a papírformái fogadjam el jus strietuinnak, vagy jus ao(|uumnak. Mert ez nem teljesítess. Kétségtelen dolog, hogy a német joggyakorlat más elvi álláspontra helyezkedett; abból kifo­lyólag, hogy a teljesités csak akkor teljesités. ha megfelelő ellenértéket, kapott az illető, rá­helyezkedetï a valorizáció elvi kimondására. Az Aufwertunusgesetz 14. és 15. §-a jön e tekintetben leginkább figyelembe, mert legér­dekesebben világítja meg a dolgot. Az Auf weitungsgeset/ ; arra az álláspontra helyezke­dett, bogy a teljesítést a megfelelő értékhatárig minden körülmények között pótolni kell. É« csak egy esetet vesz ki. és pedig nem a hitelező szempontjából. Nem vizsgálja a hitelező va­gyonjogi helyzetét, nem vizsgálja a hitelező je­lenlegi vagyonjogi állását, hanem egyedül az adósét vizsgálja. Ez természetes is, mert hiszen ez következetes levezetése annak a jogtételnek, amelyet a valorizáció elvi alapjaként a teljesi­tés szempontjából a németek vettek. Azt mondja a német törvény 14—15. §-a, hogy csak akkor nem kell teljesítenie az adósnak, vagyis a bíróság akkor nem állapíthatja' meg a valo­rizáció névértékét, ha ez az adósra nézve unbil­lige Härte-t jelent. Ez a német álláspont. Te­hát valorizál, kötelez a teljesítésre, és azt nézi, hogy a régrehajtás az adósra unbillige Härte lenne-e és ezt niódo.sitja, vagyis a birói belátás­nak lehetőséget ad abban a tekintetben, hogy ha unbillige Härte-t jelentene a jogszabály alkal­mazása, a biró a valorizáció kérdésében az elvi álláspontra helyezkedjék. Nagyrészben ugyanezl az álláspontot foeadta el a magyar joggyakorlat is, amikor vissza­ment a valorizáció lehetőségének tekintetében

Next

/
Oldalképek
Tartalom