Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-119

Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése 1928 január BO-án, hétfőn. 279 latnak őszinteségében nem hiszek és ebben az én hitemibem 'megerősítenek engem azok a levelek, amelyeket a hadikölcsöncímlet-tulajdono'so'k hoizzám intéznek, és miután nekem az a szilárd meggyőződésem, hogy ez a kérdés nem kerülhet le a napirendről, nem pedig azért, mert nem lehet büntetlenül megcsúfolni azt az elvet, hogy »adós fizess«, az adósnak csakugyan fizetnie kell, — nem vagyok abban a helyzetben, hogy a javaslathoz hozzájáruljak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Gáspárdy Elemér! Gáspárdy Elemér: T. Képviselőház! Ebben a Házban általában mindnyájan azt hangoztattuk, hogy a hadikölcsönöket valorizálni kell, hogy a valorizáció szükséges. (Kabók Lajos: Sokan csak hangoztatják, az a baj!) — Felkiáltások jobbfelől: Merj is csináljuk!) Magam is ezen az elvi állásponton vagyok, de Malasits igen t. képviselőtársammal szemben mégis csak hangoztatnom kell azt, hogy ez az ország jelenlegi helyzetében nem képes valorizálni. (Esztergályos János: Na. tessék! Ismét visszaesik!) Az ország nem képes valorizálni, mert fedezettel nem rendelkezik. Azok az Ígéretek, amelyek annak idején az országban elhangzottak s amelyeket gróf Tisza István, nagyemlékű ministerelnökünk tett, ma már be nem válthatók. Mert tisztelettel kérdezem, hol van ma az a kormány és az az ország, amely ezeket az Ígéreteket tette? Hiszen elvégre ami az országból megmaradt, arra mi magunk is azt mondjuk, hogy ez nem az az ország. (Esztergályos János: A túlsó oldalról történő minden felszólalás visszaeső bűnöst mutat!) Ha a Rothschildok mint milliárdosok tettek valami nagy Ígéretet ós tönkremenvén, az ígéretet beváltani nem képesek, akkor hiába minden okoskodás. Épugy hiába csinálunk mi hangulatot a hadikölcsönök valorizációja mellett, így van ez abban az esetben is, ha egy hatalmas, erős ember, egy óriás azt ígéri, hogy sziklaköveket fog elgörgetni. Hiába tette ezt az igéi-etet, nem tudja beváltani, ha két karját levágták. A nemzetnek is mint minden becsületes embernek van becsülete, de sirhat, jajgathat az a becsületes ember, sőt öngyilkosságba is kergetheti magát, mit sem ér az, ha nem tud fizetni. Ami pedig a takarékosságot illeti, én is hangoztatom, t. Ház, hogy ebben az országban a nemzet filléreivel a legtakarékosabban kell bánni (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) és ezeket a filléreket csakis hasznos és szükséges beruházásokra szabad fordítani. (Sándor Pál: Mondja meg a ministernek! — Esztergályos János: Tesséík odafordulni és szemébe mondani!) Igenis, oda merek fordulni és meg 'merem mondani a pénzügyminister urnák, mert ez a párt is azt akarja, hogy legren itt pénzügyi konszolidáció, amely nem hangulatok után indul, hanem okos pénzügyi politikát kivan követni, ami talpköve ennek az országnak. De miből fizetnénk ezeket a hadikölcsönöket? (Sándor Pál: Gazdag állam, szegény ország! — Esztergályos János: A feleslegekhői! És a luxuskiadások megtakarításából!) A feleslegekből? Hiszen ezeket a feleslegeket már is igénybe vettük a tisztviselők fizetésjavitására, azonkívül igénybe fogjuk venni egy ujabb nemes célra; ez pedig a karitativ valorizáció, amelyet az igen tisztelt ellenzék nagyon is ellenez, pedig ez által az úgynevezett dolgozó társadalomnak, vagyis a legszegényebb néposztályoknak fog mégis valami jutni. (Malasits Géza: Az úgynevezett protekciósoknak!) A hadikölcsönt ezáltal némiképen valorizálni lehet majd. (Malasits Géza: Alz egyiknek bakancs, a másiknak ö'köl!) Ez a párt épen ugy munkálkodik a dolgozók javára, mint igen tisztelt képviselőtársam. (Malasits Géza: Ha sokáig munkálkodik, éhenhalnak!) Elnök: Malasits képviselő urat kérem, ne szóljon állandóan közbe! Gáspárdy Elemér: Én nem tettem fogadalmat arra, hogy a hadikölcsönö'k valorizációja mellett fogok dolgozni, mert hiszen tudtam, hogy mielőttünk, a kormányzópárt előtt, egy hatalmas ur is van, ez a hatalmas ur pedig a »lehetőség«, de igenis fogadalmat tettem abban a tekintetben, hogy mindenkor a szegénység érdekében fogok dolgozni. (Sándor Pál: Akkor ne fogadja el a javaslatot!) Épen ezért a magam részéről azt mondom, hogy most valorizálni nem lehet, nem lehet pedig azért, mert a szegényebb néposztályt, az adófizetőket tovább megterhelni nem lehet. (Sándor Pál: Ki akar adóztatni! Nincs szükség adóztatásra! Csak takarékosságra van szükség!) Valamiből mégis csak kell fizetni a hadikölcsönök valorizálását. (Peidl Gyula: Mit szól az egyiptomi követhez?) Hivatkozni kell még — aminthogy önök is hivatkoznak, az Ígéretekre, amelyeket annak idején a kormány tett — arra, hogy mi lett azokból az osztrák-magyar bankjegyekből, amelyekre szintén rá volt irva egy állami Ígérvény, hogy fizetek ennyit és ennyit aranyban. Az a szegény özvegy asszony, aki pénzét a takarékpénztárban helyezte el és ott tartotta, mondjuk, akinek volt százezer koronát kitevő vagyona, ma mindössze nyolc pengőt kap vissza, amelyen egy tisztességes harisnyát sem vásárolhat. A betevő épugy bízott az államban annakidején, mint a hadikölcsöntulajdonos. (Sándor Pál: Szabad akaratából tette! — Felkiáltások jobbfelől: Hadikölcsönt is sokan jegyeztek szabad akaratukból!) Mondták annak az özvegy asszonynak, hogy tessék kivenni a pénzét, mert el fog veszni, amire ő azt felelte, hogy nem veszem ki a pénzemet, mert megbizom az államban. Ha mindezeket, valamint a községi és egyéb állami Ígérvényeket is valorizálni kellene, akkor azt hiszem, hogy az Egyesült-Államok vagyona sem volna elég. (Sándor Pál: Rosszul ismeri az Egyesült-Államok vagyonát! — Halász Móric: Majd beszélünk róla!) Különösen a kisebb jegyzők, akiknek érdekében igen t. szocialista képviselőtársaim állottak fel szólásra, olyan csekély összegeket kap* nának jegyzéseik után, amik megélhetésük szempontjából igazán semmit sem számítanak. Azok az 50—100, maximum ezer pengős jegyzők, mindössze csak egy pengőt, 50 vagy 20 fillért kaphatnának, amely összeg még a legkisebb háztartásban sem játszhatik szerepet. Azt hiszem, hogy a kormány e reményparagrafus alapján — mert én annak nevezem — (Esztergályos János: Porkoláb-paragrafus!) elment a legvégső határig, addig, ameddig a legjobb hiszemü adós elmehet; kimondja tudniillik, hogyha rendelkezni fogok megfelelő összszegekkel, — ami csak a jóvátétel rendezése után várható, — akkor fizetni fogok. De addig hiába minden becsületre, minden ígéretre való hivatkozás, jelentsük ki őszintén, hogy fizetni nem tudunk. Én, aki a választások során semmiféle Ígéreteket nem tettem a hadikölcsönök tekintetében, de semmi más igéi-etet sem tettem egyébként sem, esak azt az egyet... (Bródy Ernő: Legalább is nem tartja he!) De megtartom azt