Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-118

Az országgyűlés képviselőházának 118. ülése 1928 január 27-én, pénteken. 253 pedig 14% volna az osztalék. Ez elég szép nye­reség. Itt azonban nem a nyereség a fontos, hanem az, hogy a Nemzeti Banknak nagy sze­rep jut a kamat és a hitelélet körül. Épen azért szólalok fel, mert azt gondolom, hogy a Ma­gyar Nemzeti Bank politikájának olyannak kell lenni, hogy olcsóbbá tegye a pénzt, olcsó pénzt juttasson a közgazdasági élet számára. Biz az olcsó pénz jelent üzletet, jelent vállal­kozást, jelent forgalmat a közgazdasági élet­ben, tehát jelent munkát s ezért azt gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank üzleti politiká­jánál az kellene, hogy legyen az első kérdés, hogy ezt az olcsó hitelt tegye lehetővé. A bi­zottságban erre azt a felvilágosítást kaptam,— s valószínűleg itt is azt a felvilágosítást fo­gom kapni, — hogy a Magyar Nemzeti Bank iparkodik 'kamatpolitikájában ennek a célnak eleget tenni. Ámde különleges viszonyok kö­zött, amilyen viszonyok között most va­gyunk, amikor az élet stagnál, s amikor mesterségesen is elő kell mozdítani a gaz dasági élet fellendülését, nem látjuk a kor­mány részéről a beruházásoknak azt a mérté­két, amellyel a közgazdasági életet fel lehelne lendíteni s amellyel azután a munkanélküli­séget, keresetnélküliségel csökkenteni lehetne. A Magyar Nemzeti Bank osztalék- és ka­matpolitikájánál sem lehet más irányadó szempont, mint ez. Elismerem, hogy európai viszonylatban a Magyar Nemzeti Bank kamat­lába nem magas. Ez kétségtelen, mert hiszen ugy vagyok értesülve, hogy a berlini bankban a lkamat 7%, nálunk pedig 6%. Ismétlem tehát, nem lehet azt mondani, hogy a Magyar Nem­zeti Bank kamatlába magas. Ellenben ;i liely­zet az, hogy a Magyar Nemzeti Bank kihelye­zett pénzei nagyon drágán jutnak a többi ban­kok kezén keresztül a vállalkozó üzletembe­rekbez, akik igen magas kamatot szednek. A helyzet az, hogy mlg a Magyar Nemzeti Banktól 6% mellett kapnak a többi bankok és pénzintézetek pénzt, azok 9—12%. sőt 14% mel­let t adják tovább a gazdasági éleinek. Ez az­után olyan magas rezsiköltséget jelent az ipari és gazdasági életben, mely azt nem birja meg. Ezek a bankok, amelyek 6%-ra kapnak pénzt és 12% mellett adják tovább, nagyszerűen ke­resnek anélkül, hogy a (közgazdasági életben valami produktiv inunkat végeznének. Tisztán pénzt kapnak, azt adják tovább és azok fizetik meg a kamatokat akik dolgoznak. Ezek a ban­kok, melyek amúgy is el vannak szaporodva, annakidején az infláció alatt megnőttek, nagy slallnniaik, igazgatói állásaik vannak és össze­köttetésben állva a Nemzeti Bankkal, attól kapják a pénzt, de nagy igazgatói és egyéb állások felemésztik a jövedelmet. A tisztvi­selői fizetések alacsonyak ezekben a bankok­ban, de a magas állások, amelyeket az infláció idejében létesítettek meg vannak és emiatt a helyzet az. hogy az ipar és kereskedelem drá­gán jut pénzhez. Én tehát csak arra bátorkodom felhívni az illetékesek figyelmét, hogy a Nemzeti Banknak olyan kamatpolitikát kell csinálnia, hogy a pénzt olcsóbbá tegye és ezekre a kis privát bankokra és vállalkozásokra, amelyek 5—6%-ot keresnek a Magyar Nemzeti Banktól kapóit pénzen, kényszert kellene gyakorolni, bogy ne zsarolják ki a gazdasági életet, és ilyen feles­legesen kiépített adminisztrációval ne terhel­jék a gazdasági életet, hanem tegyék lehel övé az ipar és kereskedelem produktiv munkáját. A Magyar Nemzeti Bank kétségtelenül be­folyásolhatja ezeket az intézeteket, mert ugy vagyok értesülve, módja van erre azzal, hogy egyszerűen nem veszi át váltóikat, nem számi­tolja le azokat és ezzel kényszeríti őket arra, hogy tisztességesebb, rendesebb kamatpolitikát folytassanak. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Senki felirat­kozva nincsen! Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát, bezárom. .Jelentem a t. Háznak, hogy a pénzügy­minister ur levelet intézett hozzám, melyben értesít, hogy a jelen törvényjavaslat tárgya­lásának tartamára a házszabályok 204. §-a alapján ministeri megbízottként Szabóky Ala­jos államtitkár urat r.evezte meg. A ministeri megbízott ur kíván nyilat­kozni! Szabóky Alajos: Mélyen t. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. előttem szólott képviselő­társam kifogásolta, hogy a hiteléletben a ka­matláb meglehetősen magas. Méltóztatnak tudni, hogy a Nemzeti Bank teljesen önálló, autonóm testület, amely maga irányitja min­den irányban üzletvitelét. A kormánynak a Nemzeti Banknál általában véve befolyása nincs, csak annyiban befolyásolja, hogy kor­mánybiztost küld ki, kinek feladata ellenőrizni azt, hogy a Nemzeti Bank törvényben meg­állapított alapszabályai szerint jár-e el. A Nemzeti Bank kamatláb-politikája ter­mészetesen teljesen önálló és alkalmazkodnia kell a világpiachoz. A Nemzeti Bank kamat­lábát alacsonyabban nem állapithatja meg, mint ahogy azt a világpiac kívánja, mert igen természetes, hogy akkor azok a tőkék, ame­lyek külföldről rendelkezésre állanak, az or­szágból kivonulnának és termelésünk, amely ma rá van utalva a külföldi tőkére, meglehetős zavarba jutna. Ami igen t. képviselőtársamnak azt a ki­fogását illeti, hogy meglehetősen magas még a különbözet a Nemzeti Hank kamatlába és ama kamatláb között, amellyel a hitelintézetek a pénzt rendelkezésre bocsátják, sajnos, e te­kintetben sok esetben igaza van igen t. kép­viselőtársamnak. Főleg pediir azérj magas ez a különbözet, mert, sajnos, az országban rend­kívül sok apró hitelintézet van, és annak elle­nére, hogy a kormány részéről már történtek törekvések abban az irányban, hogy azok egyesüljenek, ezek a törekvések eddig kevés sikert tudnak felmutatni. A kormány és maga a Nemzeti Bank is — a kormány a Pénzinté­zeti Központ utján — állandóan ellenőrzi azt, hogy ezek a hitelintézetek túlságosan magas kamatlábbal ne dolgozzanak. Természetesen ez az ellenőrzés csak azokra a hitelintézetekre terjedhet ki. amelyek a Pénzintézeti Központ kötelékéin; tartósnak, vagy amelyek a Nemzeti Banktól bizonyos hiteleket vesznek igénybe. Azok fölött az egészen apró vidéki hitelinté­zetek fölött azonban, amelyek nem tartoznak a Pénzintézeti Központnak mint szövetkezet nek, kötelékébe, továbbá azok a kis hitelinté­zetek fölött, amelyek természetszerűen üzletük nagyságánál fogva a Nemzeti Bankhoz hitel­ért nem mehetnek be^ ellenőrzést gyakorolni nem lehet. A Pénzintézeti Központ utján a kor­mány intézkedett, hogy azoktól a hitelintéze tektől, amelyek az előirt margeon felül számít­ják fel a Nemzeti Bank kamatlába és az ő ki­helyezési kamatlábuk közötti differenciát, a hitel megvonassák. A Nemzeti bank pedig ngy saját maga, mint fiók intézetei utján is. állan­dóan ellenőrzést gyakorol ebben az irányban. Méltóztassanak megnyugodva lenni, hogy a kormány mindent elkövet abban az irányban, hogy ez a kamatláb lehetőleg csökkentessék 36*

Next

/
Oldalképek
Tartalom