Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-116

Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 1928 január 25-én, szerdán. 225 Baracs Marcell: T. Képviselőház! Mentől inkább lelkünkbe markol egy törvényhozási probléma, annál inkább kötelességünk, hogy szenvtelen ridegséggel... (Propper Sándor: A ridegség meg van. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Túlságosan sok van belőle!) ... lássunk a probléma egyes részleteinek feldolgozásához. Csakhogy ennek a ridegségnek a lelkiismeret részéről kell megnyilatkoznia esetleg a kormánynak hatalmával szemben is. Ha egyszer a törvényhozó lelkiismerete lemérte azokat az erkölcsi és jogi inditó okokat, amelyek alapján neki e problémához állást kell foglalnia, nyilatkozzék meg akkor is, amikor a pártfegyelem ellenkező irányba akarná terelni, bár nem tudnám elképzelni, hogy az ilyen kérdések megoldását a pártfegyelemnek caudiumi igája alá lehetne szorítani. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások: Nem is lehet! Vagyunk olyan lelkiismeretes emberek!) Teljesen megérteni azokat a megjegyzéseket, amelyeket az előttem szóló képviselőtársaim kifejtettek. Van abban nagyon-nagyon sok tartalom, hogy egy nem a titkos szavazás alapján, tehát nem a népakaratnak befolyásolhatatlan emanációja folytán összeálló képviselőház nem bir annyi érzékkel a nép bajai és jajai iránt, nem érzi anynyira a felelősséget a választóközönséggel szemben, mint az, aki tikos szavazás utján nemcsak formailag, de valósággal is tagja lett a Háznak. Mégis azt hiszem, hogy ezekben a kérdésekben az a bizonyos törvényhozói lelkiismeret, az a bizonyos emberi érzés és az a bizonyos jogi becsület győzni fog, mert még a régi rendi Magyarországnak törvényhozása is — méltóztassanak csak visszaemlékezni — sorozatosan hozta egymás után azokat az intézkedéseket, amelyek az árvákat és az árvavagy on óiknak védelmét minden más vagyonok védelme fölé helyezte és a legszigorúbb rendszabályokkal óvta meg az árvavagyont a kezelésnek nemcsak hűtlenségével, hanem lazaságával szemben is. itt vannak régi rendi törvényeink, amelyeket a régi rendi országgyűlésen hoztak. Ezekben a régi magyar felfogásnak, a magyar jogászfelfogásnak talál ink bizonyságát. Ugyanez az alapvető megfontolás jellemzi a mi alkotmányos törvényhozásunkat is. Uj törvényhozásunk, uj törvénytárunk szinte sorozatát mutatja azoknak a törvényeknek, amelyek igazolják, hogy a magyar törvényhozás az árvavagyon védelmét komolyan és a szó legszorosabb, legigazibb értelmében, a nemzeti gondoskodás és nemzeti becsület pajzsára helyezte. A sok közül csak két törvényt emelek ki. Az 1871 : XX. tcikk. a gyámi törvény igen szigorúan és szabatosan állapítja meg azokat a feltételeket, amelyek a tutorokat, <le ;t gyámhatóságokat is terhelik az árvapénzek kezeléséből kifolyólag. De emlékeztetek arra a másik törvényre is amelyre már hivatkoztam volt e törvény ja vaslat általános tárgyalása alkalmával, az 1878. évi V. tcikkre, a büntetőtörvénykönyv 885. §-ára, amikor tudniillik kifejtettem volt, hogy el birok képzelni olyan megállapítást, hogy azok a hin Ígérgetések, amelyekkel valósággal beleíkorbácsoltak egyesekel erőn túl a hadikölcsönjegyzésekbe, talán magánosok által elkövetve a' büntetőtörvénykönyv 384. §-ába ütköző hitelezési csalás bűncselekményéin k '•gyes kritériumait mutatják fel. Utaltam arra is, hogy az ezt követő 385. § még fokozottabb büntetéseket ró ki akkor, ha ennek a hitelezési visszaélésnek árvavagyon eseti áldozatul. Az árvavagyenokról való'gondoskodás az árvavagyonnak a rendes, általános szabályok keretéből való kiemelése — épen azért, hogy ezeknek a konzerválása hűséges megőrzése biztosittassék — végigvonul egész törvényhozásunkon. Nincs tehát semmi ok arra, hogy amikor mi általános intézkedésekkel intézünk el egyes kérdéseket, még ezen általános intézkedések keretéből i.s az árvavagyon javára ne hozzunk külön intézkedéseket. Ez az az ok, amely megengedi a törvény konstrukciójának szempontjából is azt, — ugy amint a magyar törvényhozás egész sorozatában cselekedte, — Tíogy az árvavagyont kiemeljük a generális intézkedések köréből és speciális intézkedéseket hozzunk, amelyek az árvavagyon biztosítását, restitua lá&át lehetővé tegyék még olyan esetekben is. amikor a generális szabályok azt különben kizárják. Én tehát mindenképen, lelkileg is, de a rideg megfontolás szerint is tökéletesen osztom azt, amit a hadikölcsönbe fektetett árvavagyon valorizálásának fokozott jogi és erkölcsi kötelessége tekintetében Sándor Pál mélyen t. barátom és az ő nyomán Wolff Károly igen t. képviselőtársam előadtak. Elfogadom azt az iin'itványt amelyet Sándor Pál előterjesztett és a legnagyobb készséggel hozzájárulok ahhoz, amit Wolff Károly igen t. képviselőtársam megpendített, hogy egyesült erővel akarunk a főváros törvényhatóságában példát mutatni arra, hogy ismerjük jogi és erkölcsi kötelességünket. T)e nemcsak ismer'ük kötelességünket, hanem ellentétben némely képviselőtársunkkal, akik a maguk megnyugtatására előadták ugyan, hogy ismerik kötelességüket, de ebből nem vonták le a konzekvenciát, mi igenis le akarjuk vonni ennek a kötelességismerésnek a konzekvenciáját és ahhoz az erőhöz képest, mellyel a főváros rendelkezik, meg akarunk hozni minden lehető áldozatot arra, hogy a főváros árváinak jóhiszeműen de mégis csak végeredményében elherdált vagyona any u y ira -amennyi re restitua ltassék. A képviselőháznak figyelmét fel akarom hivni arra, hegy ezzel az elgondolással azonban a most tárgyalás alatt álló bekezdés tartalma elintézve még nincs, és hozzáteszem azt, hogy ez a módosítás tulajdonképen a tárgyalás alatl levő törvényszakasznak valóságos érdemét érinti ugyan, de aimak nem a lényeges tartalmát alkotja. Ez a bekezdés tudniillik a következőképen szól (olvassa): »Az átértékelésből a pénzösszegnek .. % gyámpénztári kezelésén alapuló pénztartozások is ki vannak zárva.« Ezt teljességgel csak ugy lehet jól megérteni, ha hozzávoszszük ehhez a következő szakasz harmadik pontját, amely azt mondja, hogy az előbbi paragrafus nem nyer alkalmazást (olvassa): »3. a személyt érő véletlen károkozás vagy személyt érő tiltott cselekmény miatti kártérítés címén alapuló pénztartozásokra,« Az árvapénzeknek tiltott cse'ekmeny utján töri ént elherdálása, például elsikkasztása vagy bármely büntetendő cselekmény utján történt elkezelése, vagy esetleg a fennálló s'/ahá'yok vétkes megszegése következtében előállott mankója tehát az egybevetett törvényszakaszok szerint az átértékelésből nincsen kizárva. Mire vonatkozik tehát az az intézkedés, amelyről most tárgyalunk? Ez vonatkozik azokra az esetekre, amikor az 1877: XX. te, a gyámi törvény és az ezzel kapesnlatos késeibb hozott törvényeink a felelősséget megállapítják. Felvetem a kérdésihez a magyar törvényhozás, amely időtlen idők óta tanúságot tesz arról, hogy az árvavagvoinok iránti kötelességének olyan nemes felfogással tudott eleget tenni, most megtagadhat-e minden régi nemes 31*