Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-115

192 Az országgyűlés képviselőházának 115. ülése 1Ù28 január 24-én, kedden. legfájóbb része ennek az egész javaslatnak. Mert mi történik? Harmiinc évvel ezelőtt biztosította valaki a maga életét, vagy a gyér-, meke életét, befizette a díjakat arany koronában. Most t itt áll a biztosító intézet és megkapja törvény utján azt a nagyszerű kedvezményt, bogy nem tartozik fizetni. Mert ez nem azt jelenti, hogy nem valorizál, hanem egyszerűen lazt jelenti, hogy nem fizet. A biztosítási kötvények nem érnek semmit. Mert az a hiu remény, amelyet itt azzal akar odaállítani a mélyen t. pénzügyminister ur kecsegtetésül, hogy majd egyszer összeadjuk a tartalékokat és aztán, kivonjuk belőlük azt, ami arra az intézetre esik és megállapítjuk, hogy milyen százalékos arányban fizethet majd annaik idején az intézet a biztosítottaknak: »Nesze semmi, fogd meg jól!« Mélyen t. pénzügyminister ur, a biztositási ügy, fájdalom, elsősorban üzlet, ahelyett, hogy népjóléti intézmény volna. Minden országban, ahol állami felügyelet alá vannak helyezve a biztositók, — kezdve Amerikán, végig a német biztositási törvényben megállapított felügyeleti jogkörön — nagyon vigyáznak arra, hogy a biztosító társaságok ne lépjék túl azt a határt, amelynél ők az ő altruista intézményi mivoltukat átjátszhatnak egy lukrativ, nyereségvágyra ösztönző in té -/.mén y re. Minálunk? Nézzenek körül csak saját családjukban, nézzék csak meg, hogy hány ezerre rug Magyarországon azoknak a szerencsétleneknek száma, akik biztosították életüket öreg korukra, elaggottságuk idejére, vagy gyermekeik felneveletésének idejére, hogy legyen miből a gyermeket később kiházasitani, legyen miből élniök öreg korukra! És most a mélyen t. pénzügyminister ur beterjeszt egy olyan javaslatot, amelyben negativ álláspontra helyezkedik. Ezzel szemben én csak egyet mondok. Méltóztassék nekem egyetlen biztosító intézetet mutatni ebben az országban, legyen az külföldi származású vagy belföldi, amely ingatlan vagyoniban nem reprezentálná a hatványozott értékét annak, amellyel rendelkezett akkor, amikor a biztositási kötvényeket kibocsátotta, illetőleg a biztositási ügyletet megkötötte. Csak fallácia az, amikor azt mondja, hogy ezeket is védőszárnyai alá veszi. Hiszen én azt mondom, hogyhia ellenőrző közeget küld iki a mólyen t. pénzügyminister ur és megnézi, miből állnak a biztosító társaságok díjtartalékai, miből állnak ßzok a nagy rezervák, miből áll az a nagy vagyon, akkor más meggyőződésre fog jutni. Itt nem lehet azt mondani, hogy az alaptőkét veszem elő, mint a pénzintézeteknél. Ott az igen t. pénzügyminister ur azt mondta, hogy az alaptőke nem helyettesiti azt a vagyontömegei, amely a beletekből és a külföldi pénzek kezeléséből áll elő. De itt a mi keserves filléreinkből, a mi aranyadónkból, amelyet valósággal befizettünk, a magyar népnek aranyban befizetett díjaiból házakat vásároltak. És pedig nem akkor vásárolták, amikor a háború idején, az infláció idején ez érthető lett volna. Méltóztassék csak a telekkönyvbe elmenni, a biztosi t(> társulatok egyre-másra veszik az ingatlanokat. Van olyan, amely az utóbbi két esztendő alatt nyolc tehermentes ingatlant szerzett. De ha nyolc tehermentes ingatlant vásárolt itt a Phönix biztosítóintézet és ehhez hasonlóan, — most nem tudom, hogy még melyek szereztek ilyen ingatlanokat, — akkor engedje meg a tisztelt pénzügyminister ur azt a kérdést: itt is a/.l mondja hogy rombadől minden, hogy vége lesz mindennek, ha a kiskunhalasi postamester, a szegedi halászmester, vagy a kecskeméti földön szerényen gazdálkodó földmives ember elmegy és megmutatja az ő kötvényét s azt mondja: »Uram, én neked befizettem, fizesd ezt nekem vissza, ha nem is teljes értékben, de legalább ugy, hogy valamit kapjak érte?« A mélyen t. kormány mindig arra hivatkozik, hogy segíteni akar a tömegeken, segíteni akar a magángazdaságon, mindenkin, de soha sem látunk egyebet, minthogy ezeken a nagyokon méltóztatnak segiteni. Mindig attól féltik a magyar államháztartást és a magángazdaság összeomlását, ha a milliárdos pénzintézet vagy biztosítóintézet a szegény embernek fizet. Annyi rendeletet méltóztatnak kibocsátani, hogyha az ember a hivatalos lapot előveszi, mindennap tengernyi rendeletet talál benne. Meg vagyok győződve róla, hogy a minister ur ministeri tanácsosai sem igazodnak el a rendelet-tengerben. (Sándor Pál: A rendeletekből élnek! — Györki Imre: El sem olvassák!) Ha már így vagyunk, hogy folyton rendeleteket méltóztatnak kiadni, akkor tessék egy rendelettel a biztosítótársaságok ellenőrzését elrendelni. Méltóztassék egypár szakértőt oda elküldeni s akkor egyszerre csak feltárul a minister ur előtt a helyzet: nini, nem ugy van, itt tömérdek dollár, tömérdek angol font, tömérdek nemes valuta rejtőzködik tartalékolva! Hiszen nem látja a mélyen t. minister ur, hogy amikor dollárkölcsönök voltak, amikor dollárban, fontban adták a kölcsönöket, mindig a biztosítótársaságok jártak elől, zörgették a pénzeszacskót és ők kötöttek dollárra szóló ilyen hitelműveleteket! Ez azt jelenti, mélyen t. pénzügyminister ur, hogy az állam ellenőrző működésével azt a nemzetmentő akciót kellene, hogy foganatba vegye, hogy a biztositások életrekeltése, a biztositási ügyletek finanszírozása a törvénynek és a valorizációs nemzetközi igazságnak megfelelően történjék. Nein vagyok hajlandó megszavazni ilyen kedvezményeket. Én óhajtom azt, hogy a biztosítótársaságok biztonságérzete meglegyen, s hogy vagyoni felelősségük szempontjából ingatlanokban és megfelelő értékekben tartalékoljanak. De nem vagyok hajlandó elismerni azt, hogy ennek a tízszerese és százszorosa is cél legyen. Nem vagyok hajlandó megengedni, hogy azért, hogy a biztositóintézetek lukrativ, nagyszerű vállalkozások legyenek, maga a biztositási ügy szenvedjen. Magyarországon is ugy kellene, hogy legyen, mint külföldön: Németországban már minden huszadik ember biztosítva van s az Egyesült-Államokban minden második emiber. De nézze meg a mélyen t. minister ur azt a rendet, amelyet abban tartanak, hogy havonkénti kimutatásokban kell megmondani: (mennyit kötöttél, kikkel kötöttél, mennyit tartalékoltál, mikben helyezted el azokat a rezervákat, amelyekből a biztosítottat fizeted. Ha valaki biztositási ügyletet köt, es;ik az egyik fél legyen a jóhiszemű, a másik pedig legyen az, aki abban a nagy kedvezményben részesül, hogy mem kell fizetnie és nem kell valorizálnia azokat a követeléseket, amelyek f ennállanak ? ! Itt arra hivoon fel a mélyen t. pénzügyminister ur figyelmét, hogy ne kicsinyelje le a magunk hitele szempontjából ezeket az állammal is szoros összeköttetésben levő nagy intézeteinket. Ne mondja, hogy a Kommerzbank középintézet. Ha ismerné csak azokat a vállalatokat, amelyeket ez alimentái, vagy ha tudná, hogy a Hitelbank milyen vállalatoknál