Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-115

188 Az országgyűlés képviselőházának is változatlanul — mint képviselő is változatlanul fentartom, mert annak helyességéről meg vagyok győződve. A helyiérdekű vasutak és egyáltalán a vasutak kötvényeivel szemben nem láttam szükségét annak, hogy a törvényjavaslatban kivétel tétessék. Természetesen ezt az álláspontot államtitkári minőségemben foglaltam el, nem pedig képviselői minőségemben, mert hiszen akkor nem is voltam még képviselő. (Sándor Pál: De akkor szavazzon itt ugy, ne szavazza meg a szakaszt!) s ha most ettől eltérnék, ez annyit jelentene, hogy mint képviselő más álláspontot foglalok el, mintamit annak idején, mint államtitkár foglaltam el, vagyis épen akkor jutnék ellentétbe államtitkári fel fogásommal. De engedje meg a képviselő ur, hogy megjegyezzem, miszerint nem hiszem, hogy va la lia is a legtávolabbról okot szolgáltattam volna arra, hogyha egy határozott, sztrikt kijelentést teszek, abban kételkedni méltóztassék. (Sándor Pál: Nem kételkedem!) De igen, kételkedni méltóztatik, mert tagadásba vette azt a kijelentésemet, hogy a vasutak túlnyomórészt önként mondták ki, hogy valorizálnak. (Sándor Pál: ök mást mondtak nekem! — Zaj.) Erre vonatkozólag tessék megkérdezni azokat az urakat, akik ott voltak, én azóta is megkérdeztem őket, amióta a képviselő ur ezt a bizottságban először vetette fel és ha óhajtja, kijelenthetem, hogy egymásután a legnagyobb csoportok és pedig a Kereskedelmi Bank csoportja, az Agrárbank csoportja, a Hazai Bank csoportja, a Haich-csoport, a Győr-SopronEbenfurti vasúttal együtt önként spontán ajánlották fel a valorizálást — nagyon jól emlékszem — azzal a kijelentéssel, hogy nagyon jól tudják, hogy etikai szempontból mivel tartoznak a kötvénytulajdonosoknak. (Sándor Pál: Akkor mire való a törvény etikai szempontból?) A képviselő ur bizonyára arra utal, hogy talán egy-két vasút — megmondom névszerint — mint a Budapesti Helyiérdekű Vasút, a Vasúti Forgalmi Részvénytársaság nem szivesen ment ebbe bele. Megengedem, hogy utaltunk arra, hogy nem volna méltányos és helyes eljárás a felértékelés teljes mellőzése, de állitom, hogy igenis nagyrészt, túlnyomórészt önként voltak hajlandók a vasutak valorizálni(Sándor Pál: Ez a legjobb kritika!) Mindig hivatkoztam arra, hogy a túlnyomó többség fogadta ezt el. Arra kell tehát kérnem a képviselő urat, miután nem adtam soha okot, hogy kételekdjék a szavaimban, méltóztassék elhinni, hogy ahogy én a dolgot leszögeztem és megmondtam, az megfelel a tiszta igazságnak. ( Helyeslés jobbfclől.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Amikor a törvényjavaslat 4. §-ának negyedik bekezdésében foglaltak ellen már a bizottsági tárgyalás alkalmával az ellenzéki képviselők közül én is felszólaltam és itt a Házban is kifejezést adtam annak az aggodalmamnak, hogy az ebben a rendelkezésben foglaltakat nem lehet törvénybeiktatni, mert ha törvénybeiktatjuk, akkor ezzel az erkölcstelenséget és a hazugságot iktatjuk a magyar törvénytálba, akkor engem és általában bennünket az a szempont vezetett, bogy lehetetlennek tartjuk, hogy olyan rendelkezések, amilyenek itt a javaslatban benne foglaltatnak, törvényerőre emelkedjenek. Az a szempont lebegett előttünk, amikor ezt a kérdést tárgyaltuk és amikor ennek bizottsági tárgyalása is történt, hogy tulajdonképen maga a pénzügyminister ur is nagy meglepeő. ülésé 1928 január 24-én, kedden. téssel fogadta Sándor Pál t. képviselőtársunknak idevonatkozó felszólalását és valóságos leleplezés erejével hatott, amikor kimondta azt, hogy a vasúti kölcsönkötvények valorizálása-a gyakorlatban megtörtént, ezzel szemben azonban a törvényjavaslatnak idevonatkozó rendelkezése expressis verbis akarja mondani, hogy ezeknek a valorizálása nem történik meg. Az történt tehát, hogy a kormánynak két tagja, két ellentétes intézkedést tett. A pénzügyminister ur ridegen elzárkózik a valorizálás elől és ezt az álláspontot kívánja törvénybeiktatni; ezzel szemben azonban a pénzügyi kormány ós a pénzügyminister ur háta megett, annak megkérdezése nélkül, anélkül, hogy előzetesen tudomása lenne erről, maga a kereskedelemügyi minister valorizálta már ezeket a vasúti kölcsönkötvényeket. Ez történt akkor, amikor a bizottságban ezt a kérdést tárgyaltuk. Azóta ismételten rámutattunk arra, hogy a minister urnák álláspontja mennyire helytelen és a minister ur mennyire helytelen álláspontot képvisel, amikor törvénybe akarja iktatni a vasúti kölcsönkötvények valorizálásának tilalmát, holott ezek a valorizálások a gyakorlatban már megtörténtek. Azt mondotta az imént felszólalt Dezseőffy államtitkár ur, képviselőtársunk, hogy azért történhetett meg ezeknek a vasúti köícsönkötvényeknek a valorizálása, mert maguk a vasúttársaságok önként, spontán jelentették ki, hogy tudják mi a kötelességük a kölcsönkötvénytulajdonosokkal szemben. Kérdem t. Képviselőház, hogy, amikor erre az álláspontra helyezkedik maga a kereskedelemügyi minister ur képviselője, hogy tulajdonképen a magánjogi tartozások valorizálása az, ami a vasúti kölcsönkötvények kérdésében történt, akkor miért nem helyezkedik ugyanerre az álláspontra egy más vonatkozásban is, miért nem helyezkedik a pénzügyminister ur ugyanerre az álláspontra akkor, amikor a biztosító társaságok magánjogi tartozásokat, biztosításokat akarnak saját erejükből valorizálni és azt mondják: mi hajlandók vagyunk önként, spontán — ugy, amint az államtitkár ur mondotta a vasúti kölcsönkötvények tulajdonosaira vonatkozólag — a kötvényeket, valorizálni; kérjük azonban, hogy ezeket a valorizálásokat maga a kormány, maga a törvényhozás vegye tudomásul. Ebben a kérdésben más a pénzügyminister ur álláspontja. Ott ridegen elzárkózik és nem teszi lehetővé azt, hogy a biztosító társaságok magánjogi valorizálásokat vigyenek véghez, mégpedig sokkal magasabb összegben, mint amilyen magas összegben akár a vasúti kölcsönkötvények kérdésében ez a valorizálás megtörténik. Teljes evészében vallom azt az álláspontot, amelynek Sándor Pál t. képviselőtársam itt kifejezést adott. Én is azt kivánom, amit ő és lehetetlennek tartom azt, hogy itt valótlanságot iktassunk törvénybe. Ebben a kérdésben tiszta helyzetet kell teremteni. Vagy elfogadja a törvényhozás azt az álláspontot, és tudomásul veszi, hogy a vasúti kölcsönkötvények valorizálása 4—14% erejéig megtörtént, és ezt törvénybe kívánja iktatni, vagy pedig méltóelassék az egész rendelkezést hatályon kivül helyezni, kihagyni és nem iktatni törvénybe olyan rendelkezést, amelyről itt ebben a törvényhozó testületben, de az újságok es a felszólalások révén már az egész országban mindenki tudja, hogy valótlanságot iktatunk törvénybe. Ebben a kérdésben már az általános