Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-114
Az országgyűlés képviselőházának 114. ülése 1928 január 20-án, pénteken. 167 ból megindokoljam és ennek alapján kérem a határozati javaslat mellőzését. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat méltóztatik-e Szabó Iván képviselőtársunknak az imént felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Ké'em azokat a képviselő urakat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a határozati javaslatot elvetetta Következik Strausz István képviselő ur határozati javaslata. Kérem a jegyző ural. szíveskedjék a határozati javaslatot felolvasni. Urbanics Kálmán jegyző: (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: A pénzügyminister ur kivan nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Képviselőház! Ez a javas'at is fafaidonkénen a közeli időpontra tervezi a valorizáció kérdésének eldöntését. Az indokokat, amelyek ezt lehetetlenné teszik, elmondottam már Sándor Pál igen t. képviselőtársam határozati javaslatánál, ennélfogva kérem ennek a határozati javaslatnak is a mellőzését. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az imént felolvasott határozati »avasWiot elfő-adni ieen vaarv nem 1 (Igen! Nem!) K ív fm a sokat akén viselő urakat, akik elfogadják szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a javaslatot elvetette. Következik Györki Imre képviselőtársunk I. számú határozati javaslata. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! Ez a határozati javas'at szerintem a napirenden lévő törvényjavaslattal semmiféle összefüggésben nines (V.llertnw'ndâsok a s-élsőbalol(laloti.) Ez a határozati javaslat a költségvetés alkalmával tárgyalandó; ennek alapján kérem mellőzését. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök* T^övetkez'k a határozathozatal, Verdém a t. Házat, méltóztatik-e Györki Imre képviselőtársunk I. számú határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (leien! Nem!) Kérem azokat a kénviselő urakat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a javaslatot elvetette. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Következik Györki Imre képviselőtársunk II. számú határozati javaslata. TTrh»«ÍPs Tr é'mán jegyző (olvassa a határozat' javallatot). El"ök: A pénzügyminister ur kivan szó'nj. Bud János pénzüffyminister: T. Képviselőház! Azt hiszem^ nem szükséges bővebben megindokolni, mié^t nem tudom elfogadásra ajánlani ezt a határozati javaslatot. Kérem mellőzését. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a javaslatot elfogadni, igen vagy nem? (If/en! Nem!) Kérem, azokat a képviselő urakat, akik elfogadják. szivesked ! enek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a javaslatot elvetette. Következik Györki Imre képviselőtársunk III. számú határozati javaslata. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: A pénzügyminister ur kivan nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! Sándor Pál ieen t. képviselőtársam foglalkozott már ezzel a kérdéssel s akkor én megadtam KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. erre a kérdésre a választ. Röviden összefoglalva, most újból elmondom ezt: igaz, hogy ez a törvényjavaslat prerogativ intézkedést tartalmaz ebben a kérdésben, a magánvállalatokkal szemben azonban fennáll a lehetősége annak, hogy ha valorizálni kivannak, valorizáljanak. Ezt megakadályozni nem kívánja maga a törvény sem, hiszen maga igen t. képviselőtársam is végeredményben helyesli ezt. Ezeknek a vállalatoknak hitelpolitikája tette ezt kívánatossá s a kereskedelemügyi minister ur ennek alapján járult hozzá ehhez. Ilyen körülmények között a határozati javaslat mellőzését kérem. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdeni, méltóztatik-e Györki Imre képviselőtársunk III. számú határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nemi (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik a határozati javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a határozati javaslatot elvetette. Mielőtt áttérnénk a részletes tágyalásra, jelentem, hogy Fábián Béla t. képviselőtársunk félreértett szavainak helyreigazítása céljából kért szót. Én az engedélyt a képviselő urnák ezúttal megadtam. A képviselő urat illeti a ezó. *]áb;án Béla: T. Ház! Mielőtt személves kérdésben való felszólalásomat megkezdeném, tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassék megengedni, hogy beszédidőmet félórával meghosszabbithassam. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méHóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje negyed óra helyett háromnegyed óra lejtvén. ( Igen.fi Ugy látom hogy a Ház az engedélyt megadja, Így tehát a képviselő urnák háromnegyed óra áll rendelkezésére. Fábián Béla: T. Képviselőház! M'ndenekelőtt megköszönöm a t. Háznak azt hogy annak ellenére, hogy személyes kérdésről van szó, módot adott nekem arra. hogy a pénzügyminister urnák tegnapi kijelentéseire válaszomat ilyen hosszú időn keresztül adhassam meg. Midőn ezt megköszönöm, meg vagyok győződve arról, hogy azért kaptam ezt a meghosszabbítást, mert a t. Ház tagjai maguk is tudják, hogy ez nem az én személyes kérdésem hanem azoknak az adózókna± a kérdése, akik Magyarországon forgalmiadót fizetnek és akik tiltakoznak azok ellen a vexaturák ellen, amelyeket velük szemben bizonyos állami közegek elkövetnek. A pénzügyminister ur a forgalmiadóra vonatkozó felszólalását azzal kezdte, hogy nagyon unja ezt a kérdést. Én ezt elhiszem a pénzügyminister árnak, csak hiíryje el a pénzügyminister ur is nekünk, hogy mi is unjuk, de főként azok az emberek, akik ebben az országban forgalmiadót fizetnek, nagyon unják ezt a kérdést és igen hálásak volnának a pénzügyminister urnák azért, ha talán az én múltkori és mai felszólalásommal kapcsolatosan most már végét vetné mindazoknak a panaszoknak amelyek a pénzügyigazgatóságokhoz és a pénzügyminister úrhoz állandóan befutnak. A pénzügyminister ur tegnapi beszédében három kérdésemmel nem foglalkozott. Méltóztassanak megengedni, hogy én e kérdéseket azok nasry fontosságára való tekintettel ismét felemlítsem. Az első volt a pótadónak a súlyossága. Felemiitettem azt. hogy a pétervásári járás egyes községeiben a törvény ellenére 411%-os pótadó van. Ugyanakkor elmondottam azt is, 24