Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-112
Az országgyűlés képviselőházának 1Î2. ülése 1928 január 18-án, széf dán. l.'Vl vény erejével elvenni az önrendelkezésre nem képes egyének vagyonát és amikor az illető önjoguvá válik és az államtól, mint pénzkeze-' lőtől számon kéri sáfárkodását, akkor egy másik törvény erejénél fogva ajtót mutatni neki: (Szilágyi Lajos: Nem lehet!) ez nem az a megtámadhatatlan erkölcsi alap, amelyen minden törvénynek nyugodnia kell, hogy azt a megnyugvást kellően végre lehessen hajtani. (Jánossy Gábor: Tökéletesen ugy van!) Mert ha ez a pont törvényerőre emelkedik, akkor az 1877 : XX. tc.-nek a gyámoltak pénzének kezelésére vonatkozó szakaszai úgyszólván végrehajthatatlanokká válnak, mert lehet-e ezekután kényszeriteni, birságolni és büntetni a gyámot, ha a kiskorúval szembeni felelősségérzetéből kifolyólag annak vagyoni érdekeit kötelességszerűen meg akarván óvni, nem szolgáltatja be többé az állam kezébe a vagyont! Sajnálom, nem állanak pontos adatok rendelkezésemre arra vonatkozólag, hogy mennyi az az összeg, amelyet csonka Magyarországon a kiskorúak a gyámpénztárakkal szemben Követelnek. (Jánossy Gábor: Nem sok az érték, többnyire papírokból áll!) Wolff Károlyt, képviselőtársam múltkori beszédében azt mondotta, hogy az ő információja szerint cirka 140 millió aranykoronát tesz ki. Azt hiszem, hogy ha a háború alatti befizetéseket is redukáljuk a korona mindenkori romlásához képest, akkor ez az összeg ennyit sem tesz ki. De vegyünk 100 millió aranykoronát, mint maximumot, ennek 10%-os valorizációját, — én ugyan jobban szeretném, ha nagyobb volna lehetséges, sőt ebben a kérdésben talán még egy progresszív valorizációt is igazságosabbnak tartanék, mint a karitativ valorizációt — tehát 100 millió aranykoronának 10%-os valorizálására kellene 10 millió aranykorona. Ezt a 10 millió aranykoronát sem kellene egyszerre odaadni, hanem fel lehetne osztani 2—3 évi időtartamra ugy, hogy először azok kapják meg, akiknek semmi egyebük nincs, csak készpénzük van és legjobban vannak rászorulva, később fokozatosan azok, akik más vagyonnal is rendelkezvén nincsenek annyira rászorulva és igy lehetne 10 millió aranykoronával az országnak pénzkezelői tisztességét, lelkiismeretét és az állampolgárokkal szembeni hitelét újra helyreállitani. (Simon András: Szóval degresszive!) Ennek az összegnek 70—80%-a egészen kis embereknek apró tőkéjéből adódik össze, amely összeg csekélysége felett egyesek talán mosolyognak, de a kiskorúaknak mégis ez az egyedüli kapitálisuk, amely hivatott arra, hogy nevelésüknek, ruházkodásuknak, taníttatásuknak és jövőbeli exisztenciájuknak alapja legyen. (Ugy van! Ugy van!) Annak a szegény árvának, akit a sors már amúgy is erősen és keményen sújtott azzal, hogy szüleit elvesztette, annak a szerencsétlen árvának az legyen az érzése, hogy mindnyájunk közös édesanyjával, a hazával olyan mostohát kapott, aki azt is elveszi tőle, amit az egyéb téren amúgy is nagyon nélkülözött szülői gondoskodás részére megtartani kívánt? Kelthet-e megnyugvást ez az intézkedés, amikor a közös édesanyánál nem látunk minden vonalon a végletekig menő takarékosságot és nélkülözést, és mikor annak egyes gyermekei rongyos és éhező testvéreik szeme Iái tára úgyszólván kihívóan űzik a soha ilyen méreteket nem öltött luxust és pénzpocsékolást. (Jánossy Gábor: Tökéletesen ugy van!) Lehet-e elképzelni, hogy abban a kiskorúban, annak egész környezetében és leszármazóiban egy csepp bizalom is megmaradjon az iránt, hogy az államban megvan az akarat, hogy az állampolgárok vagyoni érdekeinek megóvására irányuló kötelességének eleget tegyen, nem évi, hanem egyszersmindenkori 10 millió aranykoronából, amelyből 6—7 millió koronát a karitativ valorizáció is felemésztene, úgyhogy tulajdonképen csak 3 millió aranykoronáról van szó. Tekintettel arra, hogy a kérdés megoldásánál pénzügyi nehézségeket nem lehet felfedezni, azt kell gondolnom, hogy az igen 1. pénzügyminister ur itt is bizonyos külpolitikai nehézségekkel áll szemben, amelyeket sajnos nem ismerek, s csak sejtem, hogy azzal vannak összefüggésben, hogy vannak az elszakított területeken élő kiskorúak, akik ugyan már más állam kötelékébe tartoznak, de gyámpénztáruk még ma is csonka Magyarországon fekszik. (Strausz István: Ilyenek is vannak? — Jánossy Gábor: Vannak, mert három utódállammal még nincsen meg az egyezmény! Csak az osztrákokkal van egyezmény!) Sajnos, vannak, mert ezekkel az államokkal az egyezmények még nincsenek megkötve, részben pedig nincsenek végrehajtva. De lehet-e ugy intézkedni, hogy ebből a kérdésből még a jövő lehetőség is törvényileg kikapcsoltassék és nem lehetne-e találni más megoldást, amely forma szerint más. de lényegileg ugyanaz. Például nem lehetne-e ennek a kérdésnek megoldását a törvényhatóságokra bizni. Természetesen a kormány szabná meg az egyenlő elbánás elveit, és azután a kormány más módot is találna arra, hogy ezt a tulajdonképen csak előlegezett összeget milyen címen térit! vissza a törvényhatóságoknak. (Jánossy Gábor: Egypár megye meg is próbálta!) Amikor egy-egy törvényhatósásr autonóm jogánál fogva gondoskodik az ott területi illetékességgel bíró kiskornakról, akkor egyetlen utódáillam sem követelheti azt, hos:v annak a törvényhatóságnak közönsége kiterjessze ezt azokra a kiskorúakra is. akik a területi elszakítás révén az ő fenhatósága és gondoskodás,! alól kivétettek. Amennyire megvolna a megnyugtató hatása az ilyen intézkedésnek befelé, annyire megvolna az erkölcsi hatása az elszakított területeken, mert éreznék és tudnák, hogy az újra az anyaországhoz fognak tartozni, törvényhatóságuk kötelességének fos:ja tartani velük szemben Ts a kártalanítást. (Ugy van! Ugy van! a .jobboldalon.) Ez is olyan kérdés, «amelyben az adatoknak •és a nehézségeknek pontos ismerete nélkül 'konkrét indítványt tenni nem lehet, épen azért •arra kérem a pénzügyminister urat, hogy mielőtt kimondaná az utolsó, nagyon fájó szót, ejtse el ennek a kérdésnek végleges megoldását és bocsássa itt is rendelkezésünkre az adn•tokat. Ez is olyan kérdés, amelyben mindenki •örömmel és a legnagyobb jóindulattal fog a •pénzügyi kormányzat segítségére sietni az igazságos megoldás keresésében, mert nem lehet olyan magyar ember, aki ennek a kérdésnek becsületes, szerencsés, a kiskorúak és az ország érdekeit fedő megoldását tisztán a kormány iránti ellenszenvből megakadályozná. (Ugy van! Ugy van!) T. Képviselőház! Legyen szabad még bef« jezésül az igen t. belügyminister urnák azt a beszédét felhoznom, amelyben válaszolt Ilegymegi-Kiss Pál képviselő urnák egy pár hónap előtt ugyanebben a tárgyban hozzáintézett interpellációjára. Akkor az igen t. belügyminister ur határozottan megnyugtató választ adott. és annál meglepőbb és kiábrándítóbb volt azután ennek a törvényjavaslatnak abszolút ne18*
