Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-112
Az országgyűlés kavriselöházának 1Í2. ülése1928 január 18-án, szerdán. 117 pénztár 7—8 vagy 10 millió hadikölcsönt jegyzett és ezért hazafiasságból tönkremenjen, a másik pedig semmit sem jegyzett és hazafiatlansága ellenében éljen, viruljon és boldoguljon. Ezen feltétlenül segíteni kell és azt hiszem, nem túlzott a vidéki pénzintézeteknek ez a kivánsága, amelynek teljesítését a pénzügyminister úrtól kérik. Ez felel meg a méltányosságnak, az igazságnak, a hazaszeretet és a hazafiasság honorálásának. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Igen t. Ház! Nagyon fontosnak tartom a záloglevélkölesönök valorizálásának kérdését és nagyon örvendek, hogy Sándor Pál képviselő urat szerencsém van itt tisztelni, (Jánossy Gábor: Itt szokott lenni mindig!) mert ő és Dabasi Halász képviselői ur a záloglevélkölesönök kérdésével kapcsolatban velem nem összhangzó nézeten vannak. Azt mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy zálogleveleink legnagyobb része, körülbelül 80—90%-a, a külföldön volt elhelyezve. Ezt ugyebár méltóztatnak tudni, mert igy van. Svájcban, Németországban, Hollandiában vaunak elhelyezve. (Sándor Pál: Itt is! Az országban elég van!) Az országban is feltétlenül maradt, de hogy 30%-nál több maradt volna, azt nem hiszem. Most már mi történt! Épugy a zálogleivélköl csőn őket, mint más ilyeneket az élelmes adózó közönség — mert ma is van még olyan, aki nem fizette ki — többé-kevésbé kifizette és igy több-kevesebb szerencsével jól járt. Az 1920-as években, 1921-ben és 1922-ben sokat kifizettem magam is — természetesen ügyfeleim érdekében — és nagyon jól tudom, hogy nagyon soka-n olyan szerencsésen jártak, hogy felvették tőlük ezeket az összegeket a Pesti Hazai és a Kereskedelmi Bank is eredeti értékben, sőt a törlési engedélyt is kiadták. Aki azonban később jelentkezett a kölcsön kifizetésére, 1923-ban. 1924-ben és később, az már nem járt ilyen jól, mert addig természetesen a záloglieivélkibocsátó pénzintézetek is felébredtek és többet követeltek. (Sándor Pál: Százszorost is követeltek!) Az is van. De az is bizonyos ám, hogy ezek közül a záloglevélkibocsátó pénzintézetek közül például a Földhitelintézet tönkre is mient és látjuk, hogy semmije sincsen. A Kisbirtokosok is elvesztették mindenüket. Ezek is tulajdonképen a valorizációs törvény nemlételének áldozatai. Akkoriban az történt, hogy a záloglevélkibocsátó pénzintézet, akár a Kereskedelmi Bankot veszem, aikár mást, «Imént a svájci bankházhoz e £ megkérdezte, hogy az hogy bocsájtja ki az obhgoból és aihogy meg tudott esvezni, ugy fizetett. (Sándor Pál: A piacon vehetett anynyit, amennyit akart!) Bocsánatot kérek, de a hitelező nem elégedett meg azzal, mege légede It a Kereskedelmi Bank, de a svájci hitelező nem elégedett meg. (Sándor Pál: A piacon vehetett annyi papirt, amennyit akart!) Tudom, hogy vehetett, de ami svájci kézben volt, azt nem vehette meg, ami magyar kézben volt, azt termíéiszetesen megvehette. Ez tulajdonképen nem akar záloglevélkibocsátó pénzintézetek védelme lenni; nein is szorultak az én védelmemre, de az igazságnak tartozunk ennek konstatálásával. Fontos még • . i? r 'Pál' képviselő urnák az a nyilatkozata is. hogy a magyar államnak a záloglevelek Ví ; ?r'f? ció ^hoz semmi köze. Gál Jenő t. képviselőtársam meg tegnap épen azt mondotta, íiogy igenis van köze hozzá. Megmondom, noíry nuert van hozzá köze. Köze van hozzá azért, mert a záloglevéladósok háborús pénzen az infláció kellős közepén fizették ki záloglevel-tar.ozasaikat, tehát evvel kétségtelenül jogtalanul gazdagodtajk. Feltétlenül jogtalanul gazdagodtak, amikor 200.000 vagy 500.000 koronás zálogleveleik voltak. (Sándor Pál: De az államnak nincs semmi köze hozzá!) Majd megmondom mi köze van hozzá, magasabb szempontból. (Sándor Pál: Az más!) A pénzügyminister ur is azt tartja, hogy nincs hozzá semmi köze, és azt kivánja. hogy soha ne legyen semmi köze hozzá. (Sándor Pál: Nullifikálni akar!) Ezzel szemben felemlitem azt, hogy előkelő pénzügyi lapokban nap-nap után megjelennek cikkek közgazdasági szaktekintélyektől, olyanok részéről, akiket Sándor Pál ur is ismer, talán tisztel is, akik a záloglevelek valorizációját állami kötelességnek igyekeznek feltüntetni. (Sándor Pál: Igyekeznek!) Igyekeznek feltüntetni és nem tudom hogy, minős-e nekik igalzuk mert! minik még arra a hiteltadó Svájcra, Hollandiára, vagy Dániára esetleg rá fogunk szorulni, mert az a véletlen körülmény, amely most bennünket érdekeinkkel Angliába és Észak-Amerikába visz. még nem biztositék arra hogy holnap nem lehet olyaai idő, amikor ismét a svájcü záloglevéltiulajdonosokhoz és kötvénytulajdonosokhoz fordulunk. Ha már ezt a kérdést szóba hoztam rá kivánofk mutatni a magánjogi valorizációk óriási nehézségére is. (Halljuk! Halljuk!) Hogy on valorizáljunk ítéld ául váltóbiztosi tékii okirat alapján kiadott váltó esetében earv kölcsönt? Ugy-e ez nem lehetséges? Szóval rájövünk arra, hogy ahány jogi formája van a hitelezésnek, annyi a; nehézség és annyii az igazságtalanság. Bizonyos az, hogy a gazdasági élet nagy egy ségénél és összetartozandóságánál fosrva nincs ez a jogtudós, nincs az a pénzügyú tudós, aki az osztó igazság törvényeinek és a méltányosságnak figyelembevételéveL. az emberi igazságot csak megközelítőleg is, keresztül tudna ezen a szövevényen hatíolnfi. Erre a kérdésre valóban ráillik a latin közmondás: afrni az egyik félnek siiinrmini jus, a másik félnek summa iniuria. Épen azért, én a hadikölcsönkérdésnek megoldását, nem a valorizációban, hanem a valorizáción kivül keresem és azt tartom, hogy azon kivül is kell azt megoldani. Ebben a tekintetben utalok Dabasi Halász Móric t. képviselőtársam inditványára. (Jánossy Gábor: Elfogadjuk!) Mindazok az ellenvetések, amelyek a törvényjavaslat ellen a túloldalról elhangzottak... (Sándor Pál: Onnan is épen annyira' elhangzottlak!) Igen, ezt elfogadom, csak az a különbség, hogy az én ellenvetéseim pénzügyiek és jogi természetűek, az ön ellenvetései pedig politikaiak. (Sándor Pál: Ezt senki sem fogja elhinni!) Hát nagyjában politikaiak; és ha politikaiak, én valahogyan azt szerettem volna hallani, ha a túloldalról jobban, bővebben, erősebben rámutattak volna a magyar sors elesettségére, a szomorú magyar sorsra, az ország megcsonkitottságára, (Jánossy Gábor: Ezt érezni kell!) mert az a helyzet: hogyha Nagy-Magyarország volna, nem volna szükség valorizációra. (Ufjy van! Ugy van! a jobboldalon.) Akkor nem volna kérdés az. hogy ki fizeti meg a hadikölesönt. A lelkek megnyugtatását én nem is a két, illetőleg ötszázalékos valorizációban keresem és nem is azzal érem el, hanem azzal, ha mondjuk ideális magaslatára emelkedünk a terhek megosztásának; azzal érnők el, ha a hadikölcsönök terhét, mint előbb rámutattam, a fcehe tősebb elemekre és a nem jegyzőkre háritanók át. Bizonyos az, hogy a magyar gazdasági élet, de a szociális élet sem birja ki a nagy tömegek elégedetlenségét, amely elégedetlenség a meg-
