Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-111
Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. 103 nekem őszintén a törvényhatóságok barátja, a mélyen tisztelt belügyminister ur, aki többször tett tanúságot arról, hogy megérző lelkülete van # tömegérzések tekintetében, hogy kitapintja, amikor a törvényhatóságban tömörült független polgárság odaáll és azt mondja: kérem, nekem ennyi bevételem van a villamosművekből, ennyi bevételem van az üzemekből, ennyi bevételem van egyéb forrásokból, vámokból és hasonlókból, amelyekből meg tudom csinálni a magam adósságának rendezését, nem kellene-e akkor felvilágosítania kollégáját a pénzügy minister urat, hogy erre az oktrojra^ itt szükség nincs? Nem kellene-e, hogy megkérdezzék a kormány tisztelt tagjai a székesfővárost, amely helyt állott mindig, amely tisztviselőinek érdekét szivén tudta hordani a legválságosabb időkben, amely az inflációs korszakban maga küzdött és megvalósította a lehetőségeket, amely most épen azon a ponton áll, hogy segítsen egyrészt >a közüzem szolgáltatások díjának leszállításával, közlekedési és egyéb kérdéseknek pénzügyi rendezésével az autonómiájának azt a hasznos megnyilvánulását felszínre hozni, amelyben a német városok •jópéldával előljártak. 1 Emlékezni fog a mélyen tisztelt belügyminister ur, a nagyobbak közül Hamburg és Karlsburg, München, Drezda és a többiek mit 'csináltak, amikor arról van szó, nogy inveszticiónáliis erővel kell a lakosság segítségére sietniök? Felvettek 6, 7, 8%-ös kölcsönöket és 'odaadták 2%-ra épitósi kölcsönként a lakosságnak és a vállalkozóknak. Ott állanak az utcasorok és ontják a jövedelmet, ontják azokat az amortizációs kölcsönlehetőségeket, amelyek a rendezettséget és vagyonjogilag megtisztult helyzetet jelentik, a megszállott a letiport Németországban. Ezt hozták létre a városi autonómiának egészséges kifejlesztésével» Miért nem engedik, hogy mi utánuk menjünk, miért kell itt annak a rendszernek érvényesülnie — hogyha arról van szó, hogy itt lakások épüljenek — amely odafut a bankokhoz s a bankok üzleteivé és martalékaivá teszik azokat a házakat, amelyeknek itt a fővárosban a •lakásszükségletet kellett volna kielégíteniük. Majd a kritikát hallani fogja legközelebb a mélyen tisztelt belügyminister ur s a törvényhatóság tagjai is. Mi felemeltük óvó szavunkat a törvényhatóságokban. Hands off! Félre a bankokrácia spekulativ szellemével akkor, amikor segítségről van szó. Bár hallaná a népjóléti minister ur, bár érezné most azt, amit mi annyi idő óta érzünk hogy mennyi lesújtottság és a spekultaiv szellemnek mennyi légió áldozata fetreng a bankok karmai közt. Eladósitották a vállalkozókat, mindenkit a világon. A számlák rendezetlenek, üvölt a spekuláció és tánferesr előtte mintegy bódult holdkóros az áldozat, aki nem tud segitséget találni egy gazdag autonómia keretében. Emlékezzék arra belügyminister ur. ez fontos a valorizáció szempontiából, amikor felemeltük -szavunkat ott a törvényhozásban a hiteltúllépésekkel szemben, amikor azt mondottuk, hogy ez erkölcstelenség. Milliók és milliók röpködtek indokolatlanul és egy fővárosi kötvényt nem lehet valorizálni, pedig a számlák túlfizetése napirenden volt. Hát nem elég a kioktatás, megtorlás kell és a felelősség megállapítása. Nemcsak papiroson kell elégtétel az ipar és kereskedelem vállalkozóinak! Az épitőipar megmentése szinte kiált a valorizáció kapujába és követeli, hogy a tisztességesen és becsületesen vállalkozni akaró önálló iparos, tervező, műépítész, mind mind folytathassa munkáját cs ne sajátittassék ki ez a bankok által. Ez történt olyankor, amikor itt van a nagyszerűen átmentett vagyon, itt van a lukrativ kezelés, mind az a gazdasági rendezettség, amelyből táplálkozhatnának és most ezt travesztálja a mélyen tisztelt minister ur. Az állam nézze meg, hogy mik vannak itt. Kiadott a tisztelt kormány a múlt évben egy jelentést, amelyben felsorolja mindazokat az institúciókat, amelyeket létrehívott. Felsorolja, hogy a magyar kir. Államvasutak mit jövedelmeznek, felsorolja, hogy egész uj jövedelmi forrásokat nyitott, felsorolják az egyes reszortok külön-külön. A minister urak jelentést tesznek. Én figyelemmel elolvastam ezt a vaskos kötetet és azt láttam, hogy mindenütt dicséret, mindenött himnusz, mindenütt igazolás, a zárszámadási tételek mindenütt igazolások, csak fizetés nincs, csak teljesítés nincs. Telik itt mindenre, csak arra nem, hogy a sanyargatott kötvény jegyző polgárok hozzájussanak jogos és igazságos követeléseikhez. A tőkeképzést elzárják, a megélhetést megnehezítik. Mi lesz ebbel, mélyen tisztelt kormány? Hová jutunk ezzel! Oh, ezt nem lehet megoldani kifejezések magyarázatával, sem diplomáciai jegyzékek értelmezésével. Milyen kicsinyesség, milyen inficiálása annak a magasabbrendü felfogásnak, amelynek az emberek lelkében visszhangozni kellene! Hol vagyunk nemzetgazdasági éltékeink konzerválásától? Hol vagyunk nemes emlékezetű nagy parlamenti férfiak követésétől? Hol vagyunk, amikor biró előtti igazság keresésére indulnak azért, hogy ki beszélt helyesen, ki beszélt helytelenül? Nem ez, hanem az, amit itt elmondottam, a valorizáció kérdése, tengelye a magyar állam jövendődének, a valorizáció nesrációja pedig tönkrejutásunk előcsarnokába visz. A valorizáció fokozatos kiépítése a fellendülés és virágzás korszakát nvitja me-r. És én nagyon szeretném, ha a főváros példája e tekintetben majdan buzditólag hatna, mert hiszen most egy lépéssel továbbmehetek és kimutatom, hogy ezeknek a kölcsönöknek valorizált visszafizetése semmiféle nehézségbe nem ütközik. — Mennyi a ma fennálló tartozás aranyra átszámítva 1 » Az 1897- évi 100 millióból fennáll cirka 50 millió, az 1903. éviből fennáll 40 millió, az 1916. éviből fennáll 76 millió, az 1918. évibei 150 millió és az 1920-asból — amelyről külön kell beszélni, mert abból már adósság törlesztésére el is különítettek bizonyos összegeket. — fennáll 200 millió. T. Kénviselőház! Mennyi volt ezekre az aranyértékbefizetés? Erről senki sem beszél. Szeretünk folyton fitogtatóan aranykoronákban beszélni, de arról, hogy mi is hát a tulajdonképeni befizetett aranvérték, senki sem beszél. Ez ugyanis nem egyforma: egészen más értéket adtunk 1897-ben, mint 1918-ban. Ugyebár, ez csak kétségtelen számszerű igazsá-g? 1897-ben még százszázalékos arannval dolgoztunk, tehát el kell focradni az 56 milliót 56 millió értékben. Még 1903-ban is 100 százalékos aranyfedezettel dolgoztunk, tehát el kell fogadni a 40 milliót. De már 1916-ban csak 63-8 százalék volt az aranyérték, 1918-ban pedig csak 38%. így kiszámítva az aranykorona összértéke nem több. mint 200.300 000 korona. Most én nagyot és merészet mondok. A főváros 30%-ra 'valorizált, bátor lendüMtnl es szókimnndással. Mit jelent ez* Ez a 30% jelent 61800.000 koronát, ennek 5%-a. tehát kamatlé'
