Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-111

104 Az országgyűlés képviselőházának 111. ülése 1928 január 17-én, kedden. szolgáltatás évenként nem több, mint 3,090.000 korona. Fizessen tizévi kamatot s a tőketörlesztést kezdje meg tiz év múlva. Játszva eleget tehet e kötelezettségének, nem érzi meg senki. Mi rejtőzködik ama szándék mögött, hogy ettől is el akarják tiltani a fővárost? Mi rejtőzködhelik a mögött, hogy a fővárost nem akarják abba a helyzetbe hozni, hogy a maga vagyoni függetlenségével odajárulhasson polgárai elé ós azt mondhassa: megmutatom nektek, hogy költségvetésemben mik a bevételeim. Méltóztassék megengedni, hogy a főváros bevételei közül csak pár tételt ragadjak ki. Ha levonom a közvilágítást, amely ingyen van a fővárosnak, és levonom az ingyen adott vizet, amely közszolgáltatási célokra fordittatik, akkor mindezek levonásával a főváros háztartásához tisztán 4,353000 pengővel járul hozzá a főváros. A tőkeszámlának e dotálása ilyen módon óriási jövedelmi forrást jelent. Hová lesz, mire fordittatik? Miért nem engedik meg, hogy e jövedelmi feleslegből alakittassék valami, ami bázisa, fundamentuma legyen a kibontakozásnak? Mindig ad infinitum azt hirdetni, hogy nem fizetünk, az fizetésképtelenség, ez bűnös csőd, mert az állam és a főváros olyan költségvetéseket terjeszt a világ elé, melyek azt mutatják, hogy lukrativ vállalkozásai pénzügyi felesleggel járnak és meghirdeti, hogy jövedelmi forrásai mind-mind arra szolgálnnk, hogy ragyogóbb perspektívával díszelegjen. Ez befelé olyan, mint amikor a tiszta fényes ruha alatt piszkos fehérneműt hordanak, amelyet nom lehet látni, amelyet eltakarnak a világ előtt. A tisztaság, az erkölcsi megnemesülés és a gazdasági önállóság felé való törekvés kérdése a valorizáció. Nem azt kell hirdetni, hogy a lavina jön. hanem azt, hogyan bár ltom azt el. Azt kell hirdetni: megmentem az államot, megmentem a törvényhatóságot és megmentem a törvényhatóságot és államot kitevő polgárságot. T. Képviselőház! Ama módok közül, amelyekkel ezt a kérdést gyakorlatilag: mes lehet oklani. legyen szabad egypár szempontot különösen kiemelnem. A mélyen t. kormány programmjába vette annak idején a földreform kérdését, ötszázezer holdat elvett a birtokosoktól, amely valamelyes lefaragás után ma is megvan. Ezek a váltságföldek óriási értéket képviselve itt vannak, s ngy Iái szik a kormány nem tudja, mit csináljon velük. Vagy kölcsönt akar rá felvenni és abból akarja a kártalanítási összegeket megadni, vagy pedig kü'ön gazdálkodási alanyokká akarja őket alakítani. Miért vacillál a kormány? Ha félmillió hold áll itt rendelkezésre, amely felosztva az egyes birtokosok és földtulajdonosok között, nagy jelentőséget egyéni vonatkozásban nem tesz ki. akkor kérdezem, t. Képviselőház, nem látnák-e helyesnek. bop*v e föVleknek lefplél'h egy rés/él n kormány adja fundamentumkép arra, hogy egy valorizáció bevezettessék? Az előadó ur beszédében annak idején utalt a német viszonyokra. Állítom, hogy Németország sokkal súlyosabb helyzetben csinálta meg a 25%-os Anwertungot. Miért? Mert azt mondja: nekem nem kitartott és dédelgetett gyermekeim a nagybankok; én kötelezem őket, hogy szolgáltassák be és adják elő a maguk kötvényeit. Mit jelent ez nálunk, t. Képviselőház? A t. nagybankok egyáltalán nem is adnak számot arról, hogy nekik mennyi kötvényük van. (Szabó Iván: Semennyi sincs! Nagybanknak nincs, csak kicsinek!) f Semennyi sincs? Hát hova lett akkor? Áthárították talán az önök kisbankjaira és megnyomorították önöket? A mélyen t. képviselőtársam járatos ezekben a dolgokban, mert egy vidéki középbank élén áll. Akkor velem kell tartania a tekintetben, hogy ebben mennyi hipokrizis van. S akkor én azt mondom, hogy ezt az ötszázezer holdat tessék fundamentumként ideadni, méltóztassék valamiképen segíteni ezen az állapoton, és ez az ötszázezer hold szolgáljon garanciául arra, hogy a kötvénytulajdonosoknak, elsősorban a hadikötvénytulajdonosoknak valamelyes segítség adassék. Mindezt nem teszik, mindettől elzárkóznak. Hát akkor ezt a forrást miért nem ragadjuk meg, miért nem próbáljuk meg legalább? T. Képviselőház, méltóztassék meghinni, hogy ebben az áldozatkészségben, amely ebben mutatkoznék, követné önöket az ország földbirtokosnépe, amelynek van érzéke eziránt. Amint 1848-ban odávitték a haza oltárára mindenüket azok, akik addig a »nem adózunk!« álláspontján voltak, és felismerve a nemzetmentő akció jelentőségét, felajánlották jövedelmeiket, birtokaikat és vagyonukat, nem hiszik-e, hogy ugyanúgy a magyar birtokososztályban ma is megvan ez a lendület, ez az érzék és ez az érzés? Nem hiszik-e, hogy ellenmondás nélkül hozzájárulnának a kormánynak ilyen szándékához, hogy felajánlanák mindazt, ami itt áldozatos készséggel felajánlható a nemzet megmentésére, a nemzet rokkantjainak, a nemzet igényjogosultjainak, a nemzet gazdaságilag lezüllött és elpusztított elemeinek felemelésére? Nem lehet azt mondani, hogv a gazdasági egyensúlyt ez is megzavarná. Próbálják meg, adják ide e váltságföldeket részleges alapul erre, és meglássák, mennyi ujjongás támad! Akkor könnyű lesz a megkülönböztetést megtenni az ősjegyzők és a spekulativ szelleműek között. Én is azon az állásponton vagyok, amelyen minden jóérzésű ejnber, hogy elsősorban azokon kell segiteni, akik annak idején, a háború vérzivataros korszakában adták oda obulusaikat, az ősjegyzőkön kell segiteni, a spekulativ szellemüeket pedig kizárni. Ehhez azonban az kell, hogy először rendszerbe foglalva itt legyen a hadikölcsönösök katasztere, azután pedig adjanak számot a fizetési és jegyzőhelyek, a tisztelt nagybankok, hogy a hadikölcsönkötvények hová lettek, hová tették azokat, mert a trezorjaikban mégis csak voltak ilyen kötvények, ök mindig megérzik — aminthogy mindi« vannak, akik ezt megérzik, — hogy konjukturával mikép kell vagyont átmenteni. Ez megtörtént. Hol van már a tavalyi hó, hol van már az ő badikölcsöniegyzésük és hol van egyes nagyoknak a hadikölcsönjegyzése? Az már mind külföldi kezekben van és valntáris értékben megtérülve hever az ő mérlegeik rejtekhelyein. Ott már hiába keressük azokat, mert ott vannak künn az üzérek kezeiben. És én azt mondom, amiről itt már egyszer beszéltem, hogy ennek az üzérkedésnek, amelynek ma egy Párizsban vizsgálat alatt álló bűnügy az igazolása, ennek is az a mulasztás a forrása, amely a kormányt ebben a tekintetben terheli. A prágai és innsbrucki egyezmény ideién megtörtént az. hogy felhatalmazást kapott minden kormány arra, hogy vásárolja vissza hadikölcsönkötvényeit és könnyítsen polgárain. Mi erre mit tettünk? Semmit sein tettünk, néztük, hagytuk ho"y kivigyék, kiorozzák ezeket az értékeket baga-