Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-103
Äz országgyűlés képviselőházának 103. ülése 1927 december là-en, szerdán. 315 selőt vagy nyugdíjast, akinek kezeiben nem hiszem, hogy átlag 2—5 ezer koronánál több névértékű hadiköicsón volna, — mert az a tisztviselő, akinek nem volt egyéb vagyona, nem igen tudott jegyezni — hogy vájjon annak a 10—15%-os fizetésjavitásnak örült-e jobban vagy pedig annak örült voma, ha 5%-os javítást kapott voma a hadikölcsönöknél, ami jelentett volna reá nézve körülbelül 25 pengőt, ugy bizonyára azt mondta volna, hogy az előbbinek örül jobban. (Barthos Andor: Ez nem kétséges!) Tessék átgondolni ezeket a kérdéseket, mert ezeknek sokkal mélyebb gyökerük van, mintsem valaki gondolná. (Sándor Pál: Nyolcmillió ember közül csak 400.000 a tisztviselő! — Gál Jenő: Mások is vannak! A kereskedők senkik?) Tisztelt képviselőtársam, rá fogok térni a gazdasági életre is, mert nem fogok kihagyni egy terrénumot sem, hogy helyesen világítsam meg a kérdést. Méltóztassék elővenni a költségvetést egyéb szempontból is. Tisztában vagyunk azzal, hogy elő fognak állni azzal, hogy felesleges költekezések vannak a költségvetésben. Ad^ák ide nekem a világ bármely költségvetését, — ha akarom — mindegyikben ki tudom mutatni, hogy felesleges költekezés van benne. A ( kérdés azonban az, hogy tényleg igazolható-e a felesleges költekezés 1 ? Legutóbb Genfben hallottam, hogy egymillió pengős tételt kint már mint egymillió fontos tétel szerepelt. így kerülnek ki, s igy nőnek meg a hírek. Olyan tételek, amelyek ellen nem lehet kifogást emelni, ugy szerepelnek, mint felesleges költekezések. Tessék ezeket a tételeket kivenni, amelyekről önök azt hiszik, hogy túlköltekezések, ezek nem fognak kitenni többet egy-két millió pengőnél. Ezzel akarnak kérdéseket egyszersmindenkorra megoldani ott, ahol nagyobb áldozatokra van szükség? Nem én szoktam követelésekkel fellépni, hanem jórészt az ellenzék hivatásánál fogva, de a kormánypárt is megteszi ezen a téren a maga kötelességét. (Esztergályos János: Csak szavaz, ez a kötelessége! — Ellenmcndások a ^jobboldalon. — Kothenstein Mór: Nem szeretnek beszélni! — Zaj. — Elnök csenget.) A kormánypárt arra mindig büszke lehet, hogy az ország nehéz helyzetében minden más szempontot félretett, s vállalta a népszerűtlenség vádját^ minden vonalon és megtette a maga kötelességét minden időben. Egyébként a t. túloldalról jelentkeznek legerősebben a nyugdíjilletmények további megjavítására irányuló igények. Engedelmet kérek, rámutattam már arra, hogy ez is olyan probléma, amellyel sajnos, továbbmenőleg nem birok megbirkózni. De vegyék elő a különböző célokat. Vájjon lehet-e azt mondani, hogy a kulturális igények az egész vonalon ki vannak eKgitve, (Sándor Pál: Túl mentünk a határon!) amikor még 2500 elemi iskola hiányzik ebben az országban 1 ? Ké.dem, nem köteitsség-e a nemzettel szemben biztosítani a jövő nemzedék kulturnivóját? {Ugy van! Ugy van! a jcbbcldalcn. — Sándor Pál: De csak az adott anyagi viszonyok között! — Fábián Béla: Hat egyetem! Még hatot!) Ehhez hozzáteszem, hogy amidőn a kultúra a fegyver, vájjon nem helyes-e a földművelésügyi minister urnák az a programmja, amellyel a földmivelő népesség kulturszinvonalát akarja emelni különböző gazdasági népiskolákkal és egyebekkel? (Ugy van! Ugy van! a j bboldalon.) Tessék ezeket a tételeket mind elővenni, hogy milyen összegeket jelentenek. Pe tovább megyek. A közegészségügy terén a Ház nemrégen tárgyalta itt az egykerendszert s feljajdulás hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a betegségek milyen pusztításokat végeznek. Elég Összeget próbáltunk fordítani az elmúlt években is erre a célra, de vájjon valaki megnyugodhat-e abban, hogy itt már megtettünk mindent, amit meg kell tennünk, hiszen nagyobb kötelesség vár itt az országra, amelyet a közel jövőben teljesíteni kell. Tessék elővenni a szociális biztosítást, amelyet a tisztelt túloldalon Önök követelnek, amiben én teljesen egyetértek önökkel. Az a szociális biztosítás, amelyet nemrégen kiterjesztettünk, áldozatokat kíván az állam részéről, de már is itt van az előtérben az aggkori és a rokkantság elleni biztosítás is. Nem tudom, mikor fogunk foglalkozni ezzel a kérdéssel, de azzal tisztábban kell lenni, hogy ez is terhet fog jelenteni az államra. Itt vannak a gazdasági élet összes követelései. Szeretném, ha egyszer látnák a nyers költségvetési előirányzatokat az igen tisztelt képviselőtársaim, ahol tulajdonképen kifejezésre jut az államnak valamennyi problémája, mert látnánk, hogy milyen nehéz helyzetben vagyok én, mint pénzügyminister, amikor ministertársaimat az egész vonalon vissza kell szorítanom és magam sem tudom eldönteni, voltakép melyek tételt töröljem, melyik tétel a tontosabb, melyik a gyorsabban megvalósítandó, melyiket lehet későbbre halasztani? Hegy másról ne is beszéljek, még a dologi kiadásokat is oly szűkösen fedezhetjük, hogy erre nem hiszem, hogy sok példa volna a világon. De a gazdasági élet részéről is a követelések tömege merül fel, itt is nagy problémákat látunk. Nem beszélek maguknak az egyes üzemeknek további fejlesztéséről, reorganizációjáról, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy az Államvasút helyzetét annyira meg tudtuk javítani, hogy üzemképességét visszanyerte, de vájjon meri-e valaki hinni, hogy nincs szükség az államvasutaknak teljes reorganizációjára, vájjon nem kell-e minél előbb a nagy kocsihiányt pótolni, nem kell-e a régi elavult, nem gazdaságos mozdonyokat kicserélni, a vasutvonalakat átalakítani, a pályaudvarok elhelyezésének más rendszerét bevezetni? Ha végignézünk a problémák tömegét, meg mondom nyíltan, ez is olyan kérdés, amely ujia az állami költségvetés terén fog jelentkezni. iKabók Lajos: Ez visszatérü ő kö.tség!) Ha vissza is térül, annyit a tisztelt képviselőtársam is tud, hogy esaÜk kis része térül vissza és hosszú idő múlva. Itt van a kereskedelmügyi minister ur, aki szintén tudja, hogy a kereskedelemügyi ministerium költségvetésébe iparfejlesztés céljaira majdnem helyesebb volna inkább nem venni fel semmit, mert négyszázezer pengő erre a célra igazán túlságosan kevés, de sajnos, nem tudunk többet áldozni. Ez is olyan probléma, amely mind erősebben jelentkezik. Rámutatok arra, hogy Magyarország volt az első, amely feloldotta a megkötéseket az egész vonalon, amelyek a gazdasági é et terén fennállottak. (Fábián Béla: Ma is vannak!) Nem tudom, igen t. képviselőtársam mennyire mélyedt bele a kérdésbe, (Fábián Béla: Erősen!) de kérdezze meg Sándor Pál igen t. képviselőtársamat, aki eléggé objektiv. M.kor közélelmezési minister lettem, én o'dottam végig fel az egész kereskedelmet. (Sándor Pál: Koncedáltam mindig, most is koncedálom.) Mikor bekerültem a pénzügyministeriumba, nem én voltam-e az, aki a kontingens-rendszer ellen felvettem a harcot,
