Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-92
Âz országgyűlés képviselőházának 92. ülése192? november 22-én, kedden. 19 sziós kocsival, hogy ínég modernebb legyen. A taxiknál megelégszenek magyar gyártmány« nyal, de a minister urak nem merik magukat magvar gyártmányú kocsira bizni. Ha a minister külföldi jó és drága kocsit használ, akkor a bankigazgató sem maradhat a minister mögött, meg kell mutatnia, hogy ő is van akkora ur, mint egy minister. Innen van az, hogy Magyarországon a legdrágább kocsitól kezdve minden külföldi kocsitipust meg lehet találni. Ezen a téren olyan fényűzést fejtenek ki, amely nem illik ehhez a szegény országhoz. Számolni kell azzal, hogy szegény az ország és pedig- nemcsak a munkásosztálynak kell ezzel számolnia — és hogy a munkásosztály ezzel számol is. erre ma.id rátérek — hanem ezeknek az uraknak maguknak kell annyi eszüknek lennie, hogy az ország mai megcsonkitott állapotában és mai nyomorúságos viszonyai között az autók terén ne fejtsenek ki akkora fényűzést, mint amilyent kifejtenek. Nem tudnak a külföldön olyan bolond kocsitipust kitalálni, amely Magyarországon vevőre ne találna. Tessék csak végigmenni a városon és méltóztatik látni, hogy legdrágább kocsiktól kezdve az utolsó belakkozott pléhalkotmányig mindenféle jármű megvan nálunk. Elismerem, a szegény magyar társadalom egyes rétegei a ki nem fizetett munkabérekből kissé megtollasodva szereznek autókat és ugy tesznek, mint az a szerecsen vagy indus, aki először megy Londonba, hogy tudniillik a legrikitóbb ruhát és nyakkendőt veszi fel; ezek is arra törekszenek, hogy uj gazdagok lévén és nem tudván, hogy meddig tart ez a diesőség, a legszebb, a legdrágább kocsit vásárolják meg. Csakhogy ez megmutatkozik az ország kereskedelmi mérlegén. És ha az előttem szólott képviselő ur azt panaszolja, hogy évenként mintegy 20 millió nengő megy ki külföldre, ebből a húszmillióból tekintélyes rész esik az autókra is. amelyeknek behozatala^ nincs tiltva. Én se tiltanám ezt meg, de legalább egy kissé szerényebben kellene ezeknek az uraknak viselkedniük, mert hiszen ezeknek az autóknak behozatala meglehetősen árt az ország külkereskedelmi mérlegénpk- (XJnv van! Upif van!) Wolff Károly t. képviselőtársam elmondotta a t. Ház helyeslése mellett, hogy Ausztriában és Svájcban olyan útkészítő munkásokat látott, akik kerékpárral jöttek munkahelyükre, ott egymás mellé tették a kerékpárokat, elvégezték munkájukat« azután kerékpárral mentek haza, sőt volt közöt+ük olyan is, akinek motor kerékpár ja volt. Ezt Wolff t. képviselőtársam na°T haladásnak tartja; én is annak tartanám. Nekem is fáj a szivem, ha meghallgatom azt a szegény alföldi magyart, aki elmeséli nekem, hogyha reggel hat órakor munkahelyén akar lenni — mert nyáron már akkor kell ott lennie, — akkor négy órakor kell felkelnie s csak este nyolc órakor kerül ismét haza. Az ilyen ember az idő felét megtakaríthatná, ha kerékpárral tudna hazamenni. Csakhogy mi a helyzet nálunk ezen a téren 1 ? Magyarországon egy kerékpár áVra ma 200—250 pengő; ha van hozzá dinamó : akkor méer drágább. Csak a közönséges kerékpár kerül enynyibe. amelyet egyszerű munkások használnak. Mármost egy budapesti szakmunkásnak átlagos heti keresete 34 pengő, úgyhogy ha az a munkás nem eszik, nem iszik és nem költ semmit, mintegy hat hét kell hozzá, hogv ilyen kerékpárt vehessen magának. Ezzel szemben Ausztriában a munkás háromheti keresettel, Sváejban pedig kétheti keresettel vehet magának kerékpárt. Németországban — ahol ugyancsak nagy mértékben el vannak terjedve a kerékpárok — két és félheti keresettel tud magának a munkás kerékpárt venni. Ez a szegénység azután az, ami lehetetlenné teszi, hogy az a munkás kerékpárt tudjon magának venni. E tekintetben az útkészítő munkásról^ ne is beszéljünk nálunk, mert az olyan kevés fizetést* kap, hogy szárazkenyérrel és szalonnával is alig tud jólakni. Az csak kisegítő foglalkozás számára tavasszal és ősszel, amikor mezőgazdasági munka nincs. Ahhoz, hogy megvalósuljon az. amit Wolff Károly t. képviselőtársam mondott, hogy a munkás gépjárművet használjon, ha munkába megy, ahhoz, hogy a magyar munkásság is ne csak kulturálisan, — mert merem állítani, hogy kulturálisan ott áll, mint bármely európai ország munkássága — de anyagi tekintetben is odajusson, hogy végre élvezni tudja mindazt, amit a modern kultúra nyújt — ahhoz egészen más politika kell. mint amilyet az urak csinálnak. (Zaj a jobboldalon.) Az urak politikája minden hitvány embert, aki külföldről bejön és néhány piszkos arany csörög a kezében, hathatós támogatás alá vesz s ezzel szemben lehetetlenné teszi, hogy a magyar munkás munkabérét feljavitsa. Az urak politikája lehetetlenné teszi, hogy a faj magyar munkás meg tudjon élni s azután kinyitja az ország határait mindenféle idegen holmi előtt és előmozditja azok beözönlését. (Forster Elek: Teljesen igaza van!) Ilyen módon nagyon nehéz elhinni, hogy emellett a politika mellett — ha ez sokáig tart — a magyar munkás valaha abban a helyzet jusson, hogy nagyobb számban gépjárművet használhasson arra, hogy munkahelyére jusson. Méltóztatnak arról beszélni, hogy Amerikában gépjárműveken mennek a munkások munkahelyeikre. Igen, mert Amerikában el van terjedve hit, hogy minél többet keresnek azi emberek és minél többet fogyasztanak, annál gyorsabb a forgalom és annál eredményesebbet tudnak produkálni. Nálunk ellenkezőleg minden kormányintézkedés arra irányul, hogy a munkásosztály életszintjét leszorítsák egész a rabszolgaságig ( EUenmondások jobbfelől.) s amikor lent van és nem tud eleget termelni s jönnek a krizisek, akkor azt mondják az urak, hogy ez igy van Európában. Elismerem, hogy a trianoni szerződés szörnyű sebeket ejtett Magyarországon. (Jánossy Gábor: Mindennek ez az oka!) Nem egészen így van! (Graeffl Jenő: A Tanácsköztársaság az oka! — Zaj.) Mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a magyar munkásság életszintje lesüllyedjen, mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy Európa legrongyosabb népe legyünk, mert hiszen sehol annyi rongyos embert nem lehet látni, mint nálunk. Ezeket különben más alkalommal jobban el lehet mondani. Rátérve mármost az adózásra, egy súlyos sérelmet kívánok a minis'ter ur szives figyelmébe ajánlani, nevezetesen azt, hogy a teherkocsikat az önsúly után adóztatják meg. Ez azt jelenti, hogy a Ford-kocsik prémiumot kapnak Magyarországon a kormánytól azért, hogy ezek a gyárak rossz gyártmányaikat behozhassák. Anélkül, hogy hitelrontást akarnék elkövetni, merem állitani a gyakorlatból, hogy egy Ford-kocsi 6—7 hónapnál tovább nem tart, és ha tovább használják, akkor már megbízhatatlan, csak eszi a sok benzint és olajat, s forgalombantartása megbizhatatlan. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ugyanez van Németországban is, pedig' ők vig*yáznak az iparukra!) Egész sereg olyan gyár van, amely
