Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-92
1° Az országgyűlés képviselőházának Az egész polgárság jogos kívánságát tolmácsoltam ebben a pillanatban a törvényhozás szine előtt. Egyebekben a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a bál- és a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Képviselőház! Az előttem szólott >t. képviselő ur igen érdekesen mutatta be ezt a törvényjavaslatot. Felölelte a törvényjavaslatnak jóformán összes pontjait, úgyhogy nem adott nekem egy momentumot sem, amelyben én, mint ellenzéki képviselő belekapaszkodhatnám, nem tudok megcáfolni semmit sem, amit mondott. Az egyetlen különbség kettőnk között csak az, hogy Ő elfogadja a törvényjavaslatot, én pedig nem fogadom el. Engem mindig szomorúsággal tölt el, ha ide, a képviselőházba minduntalan uj és uj adókról szóló törvényjavaslatokat hoznak. Én nem tudom, hol van ennek vége. Mikor fogunk egyszer már elérkezni olyan ponthoz, ahol azt mondjuk: ime az uj adók kivetésének, az uj adónemnek már véget akarunk vetni? Hol van itt-a megállásit Hiszen ha a közvetett és a közvetlen adókat megtekintjük, akkor már minden meg van adóztatva ebben az országban. Az ee-ész ország nyögi ezt az adózást, amint én később majd ki fogom mutatni és be fogom bizonyítani! (Gaal Gaston: Még a sóhajtást is meg fogják adóztatni!) Azt hiszem, hosry a ministériumban lehet egy olyan adókigondoló bizottság, amely mindig csak azon gondolkozik, hogy. lehetne ezt a népességet még jobban megterhelni, méír jobban megnyomorítani! (Szilágyi Lajos: Eddig csak a pénzügyministeriumban volt, most már a kereskedelemügyi ministériumban is van adókigondoló bizottság!) Én csak felvetem a kérdést: merre megyünk, hol van itt megállás az egész vonalon 1 ?! Talán szabad önökét emlékeztetnem arra. hogy soha Magyarország lakossága olyan nyomorúságos, olyan szegény nem volt, soha nem nyögte ugy a terheket, mint mostanában, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) soha nem tudott olyan primitíven megélni, mint ahogyan most meg kell élnie. Bárhová nézek, mindenütt szegénységet és nyornorusásrot látok. Vannak néhányan, akik jómódban élnek, ilyenek vannak még, de a felső tízezerről nem beszélek. Csak visszaemlékezem II. József kalaposkirályra, aki szintén í igen erősen megadóztatta a népet annak idején és aki, amidőn jelentették neki, hogy a nép nyög az adók alatt, azt mondotta: Még tovább megterhelni! Amikor pedig ismételten jelentették neki, hogy a nép nyög, újból megterhelte ugy Ausztria mint Magyarország népeit. Amikor azután azt jelentették neki, hogy mindenki mulat, mindenki tékozol, mindenki a mulatóhelyeket keresi fel és táncol, akkor^ azt mondotta: Itt van az idő arra, hogy az adókat le kell szállitani! Hát t. uraim, nézzünk körül, nézzük a charleston működését az egész vonalon Magyarországon, nézzük a bárokat, nézzük az Operaházat, ahol nem lehet bérelni, nézzük Saljapin előadását, amelyre uzsoraárakon szabták meg a belépő díjakat, hogy ott egy jegy nem volt kapható, nézzük az egész vonalon, hogy kiadnak mindent, ami van, mert nem érdemes többé takarékoskodni. • Az, amit a pénzügyminister ur folyton felállit, hogy itt ebben az országban takarékoskodni kell, megdőlt azzal, hogy ő az adókat meggondolás .nélkül egyre-másra minduntalan emeli, 92. ülése 1927 november 22-én, kedden. nem látva azt, hogy a népességnek össze kell rogynia azok alatt a nagy terhek alatt, amelyek alatt mi sínylődünk. Ez az egy pont hiányzott nekem az igen t. előttem szóló képviselőtársam felszólalásában, hogy ő itt nem apellált szintén, hanem elfogadta ezt a törvényjavaslatot, sőt megerősítette azzal, hogy ez egy fejlődő adó, amely nagy eredményeket fog hozni. T. képviselőtársam, egyet el méltóztatott felejteni. Minden ' adó ugyanis, amelyet itt kirónak, az egész népességre kihat, mert az orvos, az ügyvéd, vagy a boltos, ha autót tart, vagy a szövetkezetek, amelyek most 8—10—15 autót tartanak, beszámítják kalkulációikba az autók költségeit, azoknak amortizációját és annyival drágábban adják el portékájukat. Nincs egyetlen egy adó sem, melyet ne hárítanának át másra. Tehát minden adó nyomja a lakosságot. Itt azt mondom: talán mégis kellene arra gondolni, és talán rnéffis kell hogy felébresszem önöket, t. képviselőtársaim a másik oldalon, álmaikból, hogy itt végre a népnek érdekében is kell tenni valamit és az adókat határozottan le kell építenünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Gáspárdy Eleméi*: Arra törekszünk.) Tessék megmutatni a kormánypártnak egv törekvését, hogy az adókat leszállította. Talán a földadónál mutathat rá valamire t. képviselőtársam, de másutt nem igen. 1924-ben mondotta a pénzügvminister ur, itt az ideje annak, hogy több adót a népre ne róijuk ki. 1924-ben azt mondotta, hoffy nem lehet többé a nénet adózással megterhelni. Most ismét hallottunk ilven kijei Piitéseket hoery nem lehet a népet tovább az adózással megterhelni. 1925-ben tehát végre odaérkeztünk, hogy az adoleszállitás mellett foglalt állást még a t. pénzÜR-yniinister ur is. Mit látnnk? Méltóztassék összehasonlítani az. egyes adóbevételeket 1925-tol és meg méltóztatik látni, hogy milyen orult aránvban növekednek az adóbevételek. Itt lehet szónokolni, lehet beszélni, de azt nem lehet eltagadni, hogy óriási pluszokkal zárulnak le az adóbevételek és ezek az adóbevételek mérvadók arra. hogy mit szednek be a néptől, nem pedig azok az ünnepélyes kijelentések, hogy a népet meg akariák szabadítani a terhektől. (Fábián Béla: Nyolcvanmillió pengő felesleg!) Hol van a t. minister ur presztízse, hol marad az>, ha a nép rájön arra, hogy a minister urak ígéreteinek nem szabad hinni. A t. minister ur ezekben az Ígéreteiben igen hasonlít egy nagy hírnevű elődjéhez, Wekerle Sándorhoz, aki szintén ígéretekkel tartotta az embereket, aki nagv ember volt, de a politikusok mindnyájan tudták, hogy az ő Ígéretei csak arra valók, hogy be ne tartassanak. Idősebb Andrássy Gyula azt mondotta, hogy igérni nehéz., de megtartani könnyű, itt pedig azt a jelenséget látjuk, hogy folyton Ígérnek mindent, Ígérnek pénzügyi téren, ígérik, hogy rend lesz ebben az országban és nem lesznek üldözések (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ehelyett a külföld nézi a mi szánalmas vergődéseinket, mert nem találunk egy olyan energikus férfiura. amilyen Tisza István volt, aki megfogja a zablát és nem engedi azt, hogy az államhatalom ellen fellázadjon valaki.^ Méltóztassanak nekem elhinni — és ne méltóztassanak megsértődni ezen kijelentesem miatt — hogy a népnek egy egészen furcsa felfogása van a képviselőház és a felsőház értékéről. A nép kezdi látni, hogy a felsőház többet ér és talán többet fog tenni, mint az alsóház. (Rassay Károly: Bosszul látja!) Ha rosszul is
