Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-91

Az országgyűlés képviselőházának 91. ülése 1927 november 18-án, pénteken. 413 tiek megfelelően átcsatolt területeken, más­részt az egész magyar területen az 1911., 1912, és 1913. pénzügyi evek középeredménye szerint vett aránya, amely jövedelemágak a jóvátételi bizottság nézete szerint alkalmasak arra, hogy belőlük az illető területek pénzügyi teljesitőlié­pessége igazságosan megáliapittassék.« Hozzáfűzi a függelék ehhez a következőket, is; nagyon kérem a t. Házat, méltóztassék e jogi megállapításra kegyesen ügyelni (olvassa): »Azok az államok, amelyek külön nem biztosí­tott volt magyar államadósságért felelősek, a jelen szerződés életbeléptétől számított három hónapon beiül kötelesek ennek az adósságnak saját területükön lévő minden címletét külön erre a célra szolgáló s államonkint egymástól eltérő bélyeggel ellátni. Azoknak a címleteknek birtokosai, amelyek a jelen függelék értelmé­ben azok lebélyegzésére kötelezett állam terüle­tén vannak, a jelen szerződés életbelépésétől kezdve e címletek alapján az emiitett államnak hitelezőivé válnak és semmiféle más állam el­len igényt nem támaszthatnak.« Ez alapvető rendelkezés, amelynek értelmé.­ben 1921jben a jóvátételi bizottság azt a felhí­vást intézte az utódállamokhoz, hogy nemcsak mi idehaza kell hogy számbavegyük az itt levő háború előtti államadósságok kÖtvénycímleteit : hanem azok az utódállamok, azok az engedmé­nyes államok is, ahol ilyen címletek vannak, kötelesek ugyancsak számbavenni ezeket és kötelesek ezt a számjegyzéket a jóvátételi bi­zottsághoz küldeni. Miért van ez"? Ez azért van. mélyen t. Képviselőház, mert annak a kvótának megállapításánál, amely a külföldön lévő cím­letek utáni államadósság kamatszolgálatára kötelez bennünket, két számszerüség van: az egyik az, amelyet belföldi kvótának neveznek, a másik pedig az, amelyet küüöldi kvótának neveznek, s e kettőnek egybevetéséből állapitta­tik meg az a számarány, amely a hozzájárulási arányszámot adja. Most megkérdezem, — s nagyon kérem a mélyen t. pénzügyminister urat, állítsa oda a legmerevebben ezt a kérdést — számbavették-e és lajstromozták-e a magyar államadósságnak külföldön elhelyezett címleteit, nem olyan or­szágokban, amelyek nem szerepelnek e nemzet­közi rendezésnél, — mert Svájc vagy Luxem­burg nem tartozik ide; azért említem ezeket, mert amint utóbb majd rámutatok, az ezeknek az államoknak területén elhelyezett vagy oda csempészett kötvényeknek nagy szerepük van abban a visszaélésben, amelyet a magyar nemzet gazdasági érdeke ellen ott külföldön elkövet­tek — hanem azok az államok, amelyek e nem­zetközi rendezés keretébe tartoznak, odaadták-e ezt a szám jegyzéket, megvan-e ez a jóvátételi bizottság rendelkezésére szolgáló szervnél, a Caisse Commune-néll Miértf Mert így a leg­egyszerűbben megoldható kérdés, igy lesz a világ élőt nyilvánvaló, hogy bennünket felelős­ség nem terhel. Mert nagyon egyszerű szerve­zeti kérdés ez: ha számbavették a tételeket és lajstromozták és odaírták: Németország terü­letén ennyi, Románia területén ennyi, Cseh­ország területén ennyi magyar címlet van, amelyről jelentést tesznek, akkor ilyen címle­tet nem lehet hozni idegen legitimációval a Caisse Commune-höz beváltásra és szelvényutal­vány kiállítására, mert ezek ott vannak a jegy­zékben és nyomban konstatálható: ez hamisí­tás és visszaélés, ezért felelősséggel nem tartoz­hatik a magyar állam. Ezért kérem a pénz­ügyminister urat, kegyeskedjék e tekintetben nemcsak saját, hanem egy nemzeti kívánság­nak, egy nemzeti követelménynek felállításá­val odaküldeni, hogy mutassák meg nekünk ezeket a lajstromokat. Mutassák meg, mert ed­dig, fájdalom, — és a rezignáció hangján mon­dom ezt — nem lehetett ezeket megnézni. Kér­dezi a t. Ház, hogyan, miképen lehet az, hogy nem volt ezekbe betekintésünk? Erre engedjék meg, hogy elmondjam, milyen szervezete van e nyilvántartásnak, miképen szorultunk mi háttérbe ennél a kérdésnél. S itt lehetetlen, hogy elismeréssel meg ne emlékezzem a volt pénzügyminister úrról, aki akkor, amikor a sza­bályozást tárgyaló innsbrucki egyezmény be­cikkelyeztetett, fájdalom hangján emlékezett meg arról a kényszerhelyzetről, amelyben a magyar állam volt azokban az időkben. Mert mi történt? Amikor a trianoni szerződést — fájdalom — életbe kellett léptetnünk, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel mindent betartottunk; (Szilágyi Lajos: Sőt!) látni kell odakint, hogy ez a nem­zet erőinek teljes kihasználásával és megpró­báltatásával azt, amit ez a szerződés reá rótt, betartotta. Nem merném mondani, hogy azt, amit ez a szerződés másokra rótt, velünk szemben ellenséges indulatú államok is betar­tották. (Ugy van! Ugy van! — Szilágyi Lajos: Kisebbségek védelme!) Nem merném mondani, mert hiszen nem szólva arról a nemzetközi je­lentőségű perről, amelyben a magyar optán­soknak tisztes joga küzd egy nemzetközi areopág előtt az elismertetésért, de annak, ami szorosan folyik ebből a kötelezettségből: a be­szolgáltatás, lebélyegzés és legitimáció körül, nem merném mondani, hogy ugyanúgy eleget tettek, mint a magyar nemzet és a letiport magyar lakosság. (Ügy van! Ugy van!) Innsbruckban 1923 június 29-én és Prágá­ban 1925 november 14-én két egyezményt kö­töttünk. Az 1923. évi június 29-iki innsbrucki egyezmény, amely be is cikkelyeztetett, szoro­san megállapitja, hogy mi a mi kötelességünk. Felsorolja a háboruelőtti azon államadóssági kötvényeket, amelyekért a kamatszolgálati kö­telezettséget viselnünk kell. Méltóztassanak megengedni, hogy ezt pár szóval ismertessem. Ez a 4%-os magyar aranyjáradék, a 4:5%-os 1913-as állami járadék, a 4-5%-os 1914-es állami járadék, a 4%-os 1910-es járadék és az arany­koronára szóló osztrák-magyar államvasuti kötvény. Méltóztatnak kérdezni, hogy összesen mennyit tesz ki ez az államadósság'? Ennek számszerüségét megtaláljuk egyrészt költség­vetéseinkben, másrészt ebben az egyezmény­ben. Eből kitűnik, hogy az egész államadósság összege 496,450.687 aranykorona érték. Ennek kamatszolgáltatási aránya, amely bennünket terhel, pengőre átszámítva 15,432.358 pengő. Mélyen t. Képviselőház! Nem akarok most elkalandozni bizonyos gazdasági kérdésekre, amelyek a valorizáció gondolatát érintik, hi­szen erre a törvényjavaslat tárgyalásánál lesz majd mód, de engedje meg a mélyen t. Ház és a mélyen t. pénzügyminister ur, hogy figyel­mükbe ajánljam ezt a számszerüségét. Ha az összes államadóssági kamatszolgálatra, e há­boruelőtti nem biztosított aranyra szóló állam­adósság kamatfedezetére nekünk nem többre van szükségünk, mint 15,400.000 pengőre, akkor nem merül-e fel önként az a gondolat, hogyha ezek helyett az örök időkre szóló kamat­szolgáltatási kötelezettséget involváló címle­tek helyett — amint megengedi az innsbrucki egyezmény — a visszaváltás jogával élve uj címleteket bocsátanánk ki, amely ne legyen több, mint ennek az államadósságnak 5%-a aranyban, ezt lássuk el folyó kamatszelvények­kel, nem kell több pénz hozzá és akkor 1 egy­66*

Next

/
Oldalképek
Tartalom