Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-87

'Az országgyűlés képviselőházának 87. ülése 1927 november ll~én > pénteken. 325 magának képzelni. Amennyire nagyrabecsülöm a dolgozó nők tipusát, épen annyira elitélem és ép olyan kártékonynak tartom nemzeti szem­pontból a modern nőnek azt a tipusát, amely ruhaboiond' és táncőrüit, (Ugy van! Ugy van!) amelynek kedvesebb az autóhajtás, mint a gyermekbölcső ringatása, amelynek kedvesebb egy estélyi ruha egy csecsemő kelengyénél, (Ugy van! Ugy van!) amelynek kedvesebb a négertánc, mint a gyermekek nevelése. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Mélyen t. Uraim! Nekünk a társadalmi megbecsülés magaslataira és oltáraira azokat az anyákat kell helyeznünk, akik nehéz és vi­haros körülmények között is eleget tesznek anyai hivatásuknak és nemzetüknek hűséges leányai, (Élénk helyeslés és taps.) szemben azokkal, akik minden társadalomban csak arra jók, hogy Ínségben és nyomorban keservesen élő családoknak olyan példákat mutassanak, amelyek megrendítik őket az emberi szolidari­tás érzésében és gondolatában. (Ugy van! Ugy van! jobb- és bal felől.) Mélyen t. Uraim! A magyar családokban óri­ási pusztulást vitt véghez a háború, a forradal­mak és az azután belkövetkezett gazdasági válság és az ország megcsonkítása, ahadikölcsön elpusz­tulása, a devalváció, a keresetcsökkenés és munkahiány folytán nagyon sok olyan férfi nem tud hozzájutni a családalapításnak lehető­ségéhez, (Ugy van! Ugy van!) akiknek ez egé­szen könnyű volt a háború előtti időben. (Szi­lágyi Lajos: A hadikölcsön mindenütt kisért!) Nagyon sok olyan család anyagi bázisa is meg­rendült, amely családok a háború előtt egészen nyugodtan néztek a jövő elé. Ha pedig a há­borúban szenvedett nagy erkölcsi és anyagi veszteségek mellett a nagy emberveszteségeket szenvedett családokat nézem, különösen pedig a megszállott területekről otthonukból erőszak­kal kihajtott menekült családokat, akkor én Trianonban és az egész Európában észlelhető nagy felfordulásban látom egyik fő okát azok­nak a családi válságoknak, amelyek nekünk most olyan nagy gondot okoznak. (Ugy van! Ugy van!) Lényegesen hozzájárul a magyar családok pusztulásához a nagyvárosi életmód, a városba tódult falusi embereknek az a lelki válsága, amelyen itt keresztül mennek, a túlzsúfolt la­kások, ahová az emberek jóformán csak hálni járnak haza és ahol nem csupán egy család él külön, hanem két-három-négy családhoz tar­tozó emberek vannak összezsúfolva. (Farkas Elemér: És a mozi! — Közbeszólások a szélsŐ­baloldalon.) Mindenre rá kerül a sor! Nagyon kérem a képviselő urakat, méltóztassanak szá­momra lehetővé tenni, hogy egy egységes ke­retbe állítsam a dolgot. Ezekre a témákra is ki fogok térni! (B. Podmaniczky Endre: Tü­relem! — Halljuk! Halljuk!) Hozzájárul az is, hogy az ágyrajárók rendszere a városi csalá­doknál tisztára a családi életet bontó, a csa­ládi életet rontó tényező. Nekem az a meggyő­ződésem, hogyha nem fogunk tudni a bölcsők számára — ahogy Vass minister ur egyszer mondotta — egészséges lakásokat rendelke­zésre bocsátani, ha ennek a generációnak nem építünk egészséges családi lakásokat, később kénytelenek leszünk börtönöket épiteni, mert a modern társadalmat azok az elemek ostro­molják és veszélyeztetik, akiknek nincs ottho­nuk. Mélyen t. képviselőtársaim! A családi elet megrendüléséhez ezek a körülmények is hozzá­járultak, azonban nyíltan és őszintén be kell vallanom, hogy nagyon sok tisztességes csa­ládfő a betevő falatot is alig tudja ma meg­keresni övéinek. A tisztviselők és munkások között nagyon sokan vannak, akik anyagi okokból alig tudnak ellenállni ezeknek a csa­ládbontó és esaiádrontó tendenciáknak. Egé­szen uj gazdasági politikának keli jönnie, amely arra a problémára van beállítva, hogy a magyar családnak gazdasági bázist teremt­sünk, nogy megtalálja megélhetését és nyu­godtan tekinthessen a jövőbe. Én ebben látom az igazi fajvédelem je­lentőségét, erkölcsi és gazdasági szempontból is, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a szélsőbalol­dalon.), és én azt hiszem, hogy már elérkeztünk az úgynevezett konszolidációnak ahhoz a mér­tékéhez, ahol ilyen nagy nemzeti problémákkal bátran kell szembenéznünk és egy kicsit több elánnal, egy kicsit több lendülettel az ilyen ké­nyes kérdések megoldásához is feltétlenül hozzá kell nyuinunk. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a szélsöbatoldalon.) Ezek azok a nagy problémák, melyek a nemzeti társadalomnak minden tisztességes és becsületes tagját összehozhatják egy nagy nem­zeti egység gondolatában és az egész magyar nemzetet nagy erőkifejtésre bírhatják. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Nagy baj, hogy a férfiak irtóznak a család­alapítástól és a nőknél pedig divat lett az, hogy fémek az anyasággal járó kötelmek teljesítésé­tői. (Ugy van! Ugy van! a középen.) iíégebben a magyar társadalomban mindenki a nagyasz­szony okhoz igazodott, mindenki a becsületes, jámbor családanyáktól vett példát és azoknak az Ízlését, modorát, életstílusát követte. Ma az egész női nemnek, nemcsak Magyarországon, úe egész Európában divatot, ízlést, modort azok diktálnak, akik családon kivül érnek, akiknek legfőbb gondjuk csak a cifrálkodás és az élv­haj hászat, és minden gondjuk csak az, hogy el ne csunyuljanak. Nagyon szomorú világot vet a nőkre az, hogy amikor egy külföldi ma­haradzsa, vagy moziszinész megjelenik, össze­rombolják, összetörik az autóját; szintúgy az, hogy véresre tapsolják a tenyerüket, a görlicék mutatványainál. Hol a világon le­het társadalmat találni, ahol a női nem ilyen aberrációba esik?! Micsoda más idők voltak azok, amikor Arany János megirta a Csa­ládi kör című klasszikus költeményét és amikor a költő azt irta, hogy: »Magyar nőnek születtél, áldd érte sorsodat, Magyar nőnek születni, nagy és szép gondolat.« A mi egész modern társadalmi életünk eb­ben a tekintetben egy haláltánc a maga rafi­náltságával, a nemi ingerlés szolgálatában áll, és mi itt egy lejtőn vagyunk, amely süllyedés­hez, elpusztuláshoz, a mi régi becsületes keresz­tény erkölcseinkből való kivetkőzéshez fog ve­zetni, ha meg nem állítjuk ezen a lejtőn az egész társadalmat minden különbség nélkül. T. Képviselőház! Ma már nem elégednek meg azzal, hogy egyesek eltévelyednek, hanem ma már odáig fejlődött ezekben a kérdésekben a közromlás, hogy nem azt üldözik, aki céda, hanem azok, akik cédák, gúnyolják, üldözik és kinézik maguk közül azokat, akik tisztessége­sen, becsületesen teljesitik anyai kötelességei­ket. És nemcsak a szalonokba, a korzóra, a vá­rosi helyekre, a társadalmi összejövetelek he­lyeire, a falvakba is bevonult ez a borzasztó romlottság, ahol mindenféle gúnynevekkel ille­tik azokat az édesanyákat, akiknek egy vagy két gyermeknél több van. Ebben a tekintetben meg kell változni az 62*

Next

/
Oldalképek
Tartalom