Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-87

326 Az országgyűlés képviselőházának 87. ütése 192,7 november 11-én, pénteken. egész társadalom felfogásának és a társadalmi egyesületeknek, az egyházaknak a politikai pártoknak, az egész nemzetnek össze kellene fogni ezen a téren, hogy itt iskolai nevelésünkkel és társadalmi felfogásunkkal egy egészségesebb és becsületesebb közfelfogást teremtsünk. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Természetesen a leghatalmasabb erőt a gazdasági tényezők mellett a valláserkölcsi nevelésnek tulajdonítom, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) mert én azt gondolom, hogy a magzatirtás, a családi intézmény felbomlása lényegében mégis csak erkölcsi krizis és ebben a tekintetben az államnak és társadalomnak az egyházakat minden erejükkel segiteniök kell, hogy e nemzetnevelő hivatásuknak meg tudjanak felelni. Azt mondják egyesek, hogy ebben a kérdésben már nem lehet semmit sem csinálni, hogy ilyen a világ és nem is lesz más, hogy Rómában is megpróbálták, ott sem sikerült. En azon a véleményen vagyok, hogy Rómában is csak azért nem sikerült, mert későn jött változás azon a terrénumon; épen a tiszta keresztény felfogás volt az, amely a pusztuló Rómában a bűnös mocsarak között tiszta liliomot, keresztény Rómát tudott kitermelni. Én azt látom, hogy mi most ebben a kérdésben a dolgoknak olyan stádiumában vagyunk, mint Franciaország volt hatvan évvel ezelőtt. Itt vannak a francia akadémia kiadványai, ábrái, propagandairatai. Áttanulmányoztam őket, ezeket a számokban, mértani haladványokban és geográfiai terjedelemben feltüntetett adatokat és megállapítható, hogy az utolsó 30-—40 évben Magyarországon teljesen azonos processzus kezdődött, mint amely hatvan éve volt Franciaországban. Ha nem találjuk meg a módozatokat arra, hogy elébemenjünk ennek a veszedelemnek, akkor azt hiszem, ebből a legsúlyosabb bajok állhatnak elő, miként a többi országokban. Azt az egy bizonyitványt ki kell állítanom, hogy nagy a veszély ugyan nálunk is, ae a bennünket környező, sőt a távolabbfekvő államokban ebben a tekintetben a bajok még nagyobbak, ez világjelenség, a modern emberiségnek és a modern kultúrának egy nagy erkölcsi krízisé, tehát nem speciális magyar rákfene, bár minket nagyon érint, mert nekünk sok kockáztatni valónk nincsen. Nálunk minden ember elpusztulása, minden család elvesztése, minden elsodort falu, minden inficiált vármegye egy-egy nagy vesztett csatával egyenértékű. En ezt a problémát ugy látom, hogy a családi intézménynek felbomlása és válsága, az egykének terjedése egy permanens Mohács, ez állandó fegyverlerakás, ez állandó soha meg nem szűnő Világos, ez Trianon hatványra emelve, mert Trianon egészen biztosan el fog múlni, azonban, ha egyszer megindul a nemzet eleven szervezetében az elrákosodás, ha ez a pestis, ez a fehérhalál azoltban az arányokban és méretekben terjed, ez generációról generációra nagyobb lesz és megnyilik a nemzet sir ja. Lényegesen hozzájárult ezekhez a bajokhoíz az a hiba, hogy a 90-es években törvénybe iktatták a házasságig elválásnak azt a könnyű formáját, amely azóta a végrehajtás során mindig könnyebb és könnyebb lesz. Sokszorta legkisebb okok miatt, idegeskedések miatt szétszakítanak házasságokat, ami azután súlyos tragédiákra vezet, nőkre és gyermekekre vo~, natkozólag. 1890-ben — méltóztassék idefigyelni '— 1000 házasságra még csak 9 elválás esett, ; 1926-ban azonban már ott tartunk, hogy minden 1000 házasság közül törvényesen 76 bomlott szét s az én információm szerint 1890 óta a bíróságnál 64.000 családi kötelék lett felbontva. A szakértők szerint a hűtlen elhagyások száma — a biróságnál meg nem jelenteket is számításba véve — Ötezerrel szorzandó, úgyhogy 300.000-re teendő azoknak a családoknak a száma, amelyekben a családi kötelék ilyen formákban szétbomlott. Különösen nagyon kitűnik a statisztikából, hogy a háborúban és a forradalmi időkben könnyelműen megkötött házasságok nagyon sürün bontatnak fel. De a menekült, a megszállott területről igaztalanul kiüiüözött, gyökértelenné, hajléktalanná tett családoknál is a válópereknek igen nagy száma tapasztalható. Belejátszott ebbe Trianon és mindaz, ami ezzel az erkölcsi pusztulással jár. Belejátszott a gazdasági tényezőkön kivül az is, hogy l«yO óta öO.UOU magyar lett öngyilkos. Es itt megint körülbelül nyolccal kell szoroznunk ezt a számot, hogy megkapjuk azok számát, akik megkísérelték az öngyilkosságot és talán egy szerencsés körülmeny foiytan megakadályoztattak abban. Felvetem itt nyiitan az egész magyar népnek a nagy kérdést; hát Öngyilkos akar lenni a magyar nemzet, öngyilkos akar lenni a magyar nép? Az idei kathoiikus naggyülés feljajdult a családi intézmény válsága miatt. Ugyanez történt a dunamelléki református egyházkerület közgyűlésén, ahol a baranyai községek egész sora fokozatosan kihal. (Ügy van! Ugy van!) Az egykének és egysének förtelmes járványa magzatok kriptájává alakítja át az anyák testét és a családi tűzhelyet. (Jtísztergályos János: Nem akarnak az anyák ágyutöiteleket termelni többet! — Viharos eltenmondások a jobboldalon. — Éhn Kálmán: Hogy mer ilyent mondani? — Kócsán Károly: Rémlátás!) Azt hiszem, hogy a képviselő ur, aki egy világnézet álláspontján áll, mégsem gondolkozik ugy, hogy a maga részéről is azt a tanácsot adja a magyar anyáknak, hogy ők legyenek saját magzataiknak Herodesei és hogy bethlehemi gyilkosságot tegyünk ebben az országban divatos járvánnyá. Azt hiszem, hogy annyira objektiven, minden felekezeti és pártszempontból kiemelve tárgyalom ezt a problémát, hogy semmi szükség arra, hogy azt a nyugalmat, amely ennek tárgyalásánál megnyilatkozik, megzavarja. Képviselő ur, itt a magyar nemzetnek életéről van szó (Ugy van! Ugy van!) és ebben a kérdésben kell, hogy öszszemorzsoljon minden intézményt mindent a magyar áliiamnak és nemzetnek ősereje, amely ennek a fajnak szaporodását, megerősödését, a keresztény család egészségessé, erkölcsössé tételét akadályozza. (Viharos taps. — Kabók Lajos: A munkáscsaládok pusztulnak! — Zaj.) A képviselő ur most jött be és nem hallotta beszédem elejét. Méltóztassék spórolni a türelemmel addig, amíg a budapesti munkáscsaládok életéről — azt hiszem — olyan dolgokat fogok elmondani, amelyekhez önöknek sem lehet semmi hozzátenni valójuk* De ne keltsük a külvilág előtt, azok előtt a családok előtt, akik ebbe az erkölcsi járványba beleestek, azt a látszatot, hogy van ebben a teremben egyetlen egy törvényhozó, aki ezzel a nemzeti szerencsétlenséggel szemben, ezzel a nemzeti bűnnel szemben nem egyformán gondolkozik a többivel. (Ugy van! Ugy van! — Taps. — Hódossy Gedeon: Az ilyen felfogást is össze kell morzsolni!) Nem az ágyutöítelék gondolata, nem a szegénység és nyomor az egykének és i egysének : igazi oka. Az igazi ok a gycr-