Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-86
306 r Az országgyűlés képviselőházának 86, tárgyalás alatt levő törvényjavaslathoz, amely a munkások heti pihenőidejének érvényesítéséről szóló genfi egyezmény becikkelyezését tárgyába, mégis szükségesnek tartom, hogy válaszoljak arra az észrevételre és indítványra, amely azt célozta, hogy gondoskodni kellene arról, hogy a munkások fizetésüket ne a hét utolsó napján, a szombati napon kapják meg, hanem a hét közepén. Erre vonatkozólag" is az, az álláspontom, hogy ennek a kérdésnek törvényes rendelkezésére tulajdonképen semmi szükség nincs, hiszen a gyakorlati élet ezt a kérdést megoldotta, s abban a pillanatban, mihelyt a munkások a maguk szervezkedési szabadságát visszakaplak, ez a kérdés önmagától megr fog oldódni. Én sokkal hatékonyabb és intenzivebb intézkedésnek tartanám azt, ha nem a hetifizetések ideiének egy hétköznapra való áttételét kivannak szabályozni, hanem inkább annak a törvénynek végrehajtásáról lenne tüzetesebben és hatékonyabban szó, amelyet tegnap szavazott meg a Ház, amikor a kocsmák tilalmazásáról tárgyaltunk, s amelynek kiterjesztése lenne az a további követelmény, amelynek szükségessége felmerül. Magával a törvényjavaslattal kapcsolatosan már a bizottsági tárgyalás során elmondottam észrevételeimet s már akkor hangot adtam annak, hogy tulajdonképen ebben a törvényjavaslatban semmiféle novum, semmiféle olyau dolog nincs, amelyet már az élet meg nem valósított volna. S amikor arról beszélek, hogy azokat az élet valósította meg. azt kell mondanom, hogy a törvényjavaslatban olyan dolog nincs, amelyet a munkások a maguk szervezkedése folytán a maguk erőviszonyainak megfelelően meg ne alkottak volna. De felhívom az igen t. minister ur figyelmét arra. hogy ez a törvényjavaslat annál inkább érdektelen és értéktelen, mert azzal, amit ide kellett volna hozni a minister urnák, nevezetesen a pótpihenő szabályozásával még adós maradt. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Sajnos, igy van!) Már pedig akkor tudtunk volna tiszta képet nyerni ebben a kérdésben és megnyugtató akkor lett volna a minister ur javaslata, ha láttuk volna, hosry a pótpihenő kérdésében milyen intézkedéseket kivan tenni. A törvényjavaslathoz fűzött indokolás beszámol arról, hogy miféle vitát kezdett a kereskedelemügyi kormánvzat a Nemzetközi Munkaügyi Hivatallal, azonban nem látom be egyrészt ezt, hogy miért volt szükség erre a vitára, mert hiszen azokra az illető pontokra vonatkozólag teljesen tisztán áll előttem a kérdés, másrészt nem látom a szükségét annak, hogy miért. kell elhúzni a pótpihenő kérdésének törvényes szabályozását akkor, amikor tudomásom szerint ez már teljesen elkészitve ott van a kereskedelemügyi minister urnái. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Kifogásolták, hogy nem hallgatok meg mindenkit!) Én ugy tudom, igen t. kereskedelemügyi minister ur, hogy amikor még Nemzetközi Munkaügyi Hivatal sem volt. a pótpihenő kérdése már akkor aktuálissá vált, mert amikor a vasárnapi munkaszünetről szóló 1891. évi XIII. te. törvénybeiktatása megtörtént, amely tulajdonképen csak kerettörvény volt, már ennek a kerettörvénynek végrehajtása során felmerült annak szüksége, hogy a pótpihenő kérdését szabályozzák. 'Tudomásom van arról is, — és e tekintetben talán teljes egészében megerősíti az én állításomat a minister ur háta mögött ülő Jezsovits János igen t. államtitkár ur — hogy nemcsak a pótpihenő kérdése szabályozásának, hanem általában a vasárnapi ülése 1927 november 10-én, csütörtökön. munkaszünet szabályozásának törvényes előkészítése már a háborút megelőzőleg 1914-ben nyilvánosságra és az érdekeltség megvitatása alá került. Egy 1914-ben az érdekeltségnek megküldött törvényjavaslatra vonatkozólag tehát — tekintettel arra, hogy az szociálpolitikai vivmányt jelentene az érdekelteknek — nem volt ideje gondoskodnia a mai kormányzatnak arról, hogy ezt a kérdést idehozza. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: De közben egy kis háború is volt! — Zaj és felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Azt elfelejtik!) Annál is inkább kellett volna! (Zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Közben kilenc év is eltelt!) Minden nyugati államban a háborúnak két következményét észleljük. Az egyik következmény az volt, hogy a közszabadságok tekintetében enyhítették a helyzetet s a jogkiterjesztést minél szélesebb rétegekre nézve vitték keresztül. (Éri Márton: De nem volt bolsevizmus!) a másik pedig az, hogy a munkajog szabályozása azokban az államokban is megtörtént, amelyek korábban ezekre a kérdésekre nagyobb súlyt nem fektettek. Ha tehát volt is világháború, az 1918 október 26-án befejeződött, sőt — hogy Éri t. képviselőtársam szavaira reflektáljak — volt bolsevizmus is, de 1919 őszén már az is befejeződött. 1919 őszétől egészen a mai napig most már nyolc esztendő telt el, és ezen nyolc esztendő alatt, amikor ebben az országban mindenki hangos volt, — különösen a kormány és a kormány háta mögött ülő tábor — abban, hogy itt fajvédelmet, keresztény politikát, nemzeti politikát csinálnak, a legjobban megcsúfolták ezeket a jelszavakat. Mert soha pogányabb politikát még nem űztek ebben az országban, mint amilyet űzött az a kormány, (Ugy vanï Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amely keresztény nemzeti politikát hirdetett ez alatt a nyolc esztendő alatt. Nyolc esztendő alatt a legtágabb lehetőséget adott a kizsákmányolásra maga ez a kormányzat, és soha olyan virulens és erős a kapitalizmus nem volt, mint amilyen ma Magyarországon. (Zaj és felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Az egész világon! — Propper Sándor: Embervérrel táplálkozik!) Tessék e tekintetben összehasonlítást tenni a békeidőkkel! Soha olyan nagy nyereségre nem dolgoztak sem az ipari, sem a bankvállalatok, mint amilyen nagy nyereséggel dolgoznak ma. (Mozgás. — Barthos Andor: Azért buknak sorra!) Tessék megnézni az igazgatói és vezérigazgatói tatiémeket, hogy azok mennyit tettek ki békeidőben és mennyit tesznek ki ma. És ha ezt megállapítottuk, akkor megállapíthatjuk, t. minister ur, azt a korlátlan kizsákmányolási lehetőséget, amelynek önök ezekkel a törvényjavaslatokkal tápot adnak. Kérném tehát az igen t. minister urat, — minthogy tudomásom szerint az éredkeltségeknek már 1914-ben megküldték azt a tÖrvényjavaslattervezetet, amely a # vasárnapi munkaszünet kiegészítéséről szól és a pótpihenő kérdésének törvényes szabályozását is magában foglalja — a pótpihenőre vonatkozó törvényjavaslatot mielőbb terjessze a törvényhozás elé, hogy végre egy lépéssel előre menjünk, mert az, ami ebben a javaslatban foglaltatik, a dolgozó munkásság érdekeire nézve egyáltalában semmiféle előnyt nem jelent. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Abban teljesen igaza van, hogy ez semmiféle előnyt nem jelent.) Minthogy azonban én is azon az állásponton vagyok, mint Propper képviselőtársam, hogy amikor egy nemzetközi egyezmény becik-
