Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-86
*Äz országgyűlés képviselőházának 86. ülése 1927 november 10-én, csütörtölcÖn. 307 kelyezéséről van szó, ezzel szembehelyezkedni nem akarok, a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslyés a ssélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha szólani senki nem kivan, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi minister nr óhajt nyilatkozni. Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Engedtessék meg. hogy először is a törvényjavaslattal foglalkozzam, amelyről most kevés szó — igen kevés szó — volt ez alatt a hosszú vita alatt. (Propper Sándor: Nem is volt olyan hosszú! Két nap!) Senki sem állította, én legkevésbé, hogy az a speciális eset, amelyre vonatkozó anyag előttünk fekszik, valamilyen nagy szociális vivmány. Megmondja az indokolás, hogy ezt körülbelül kimerítette a vasárnani munkaszünetről hozott réari törvényünk. De mivel most az a tendenciánk, és megvan rá a tárgyi lehetőség, hogy a genfi és egyáltalában a nemzetközi egyezményekből minél többet valósítsunk meg és ratifikálnunk, (Helyeslés a jobboldalon.) természetesen a régen húzódó dolgok elintézése van először soron. Senki sem akar ezzel dicsekedni. (Upy van! a jobboldalon.) és ezt naay szociálpolitikai vivmánynak beállítani, hanem ez az első lépés annak a munkának lebonyolítására, amely ezeknek a nemzetközi egyezményeknek ratifikálásában áll. amelynek szociálpolitikai értékét, ha az egész anyagot vesszük, senki kétségbe nem vonhatia. E°-yet azonban nem méltóztattak mondani. Mindig azt hallom, hoe-y: »nem hoz semmi ujat«. Maga a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal azonban szükségesnek tartotta, hogy ezt a kérdést rendezze, és pedig nemzetközi vonatkozásban rendezze, ami nálunk, szociálisan elmaradt országban — amint folytonosan halljuk a vádat — már évtizedekkel e/plőH megtörtént. (UPV van! Upy van! a jobboldalon.) A helyzet tehát az, hogy van egy egyezmény, amelyet komoly nemzetközi tárgyalásoknál elfogadnak és amelynek csak az a szépséghibába van. hoT mi ezt már régebben megcsináltuk, és azért ócsárolják a kormánynak ezt a lépését. (Upv van! Upy van! a jobboldalon.) Effészen világos dolog, hogy a munkát meer kell kezdeni. Az első lépés ennek a régen vaiudó ügynek lebonyolítása. Itt van egy kiegészítő rendelkezés, a pótpihenőnek elintézése, amelyet, amint az technikailag lehetséges, a i Ház elé fogunk hozni, mert nekünk nem szándékunk, ho^y papirostörvényeket hozzunk és azzal boldogitsuk a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt, hanem mi tényleg becsületesen végre akarjuk hajtani azokat a kötelezettségeket amelyeket vállaltunk. (Helyeslés a jobboldalon.) A kérdés azonban nem olyan nagyon egyszerű. Sok ellentétes érdek ütközik össze. Legjobb bizonyítéka annak, hogy ez a kérdés nem olyan nagyon egyszerű, az, hogy Németország csak igen rövid idővel ezelőtt tudott ezzel a kérdéssel végezni, holott ipari és szociálpolitikai tekintetben ma Németország az egyik vezető állam. (Upy van! Upy van! a jobboldalon.) Ott is voltak nehézségek, itt is vannak nehézségek, és nekünk a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk, nem a kapitalizmus érdekében, hanem a munka lehetőségének biztosítása érdekében. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből a szemszögből nézeim én ezt az egész kérdéskomplexust, amelyet felvetett a genfi nemzetközá egyezmények egész serege. A legelső szociálpolitikai tevékenység az, hogy megtegyünk mindent ebben az országban, hogy munkaalkalmakat nyújtsunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Eendkivül nehéz feladat, különösen ha a külföldi versenyviszonyokat nézzük és azt a nehéz helyzetet, amelyben nálunk az egész ország helyzete következtében az ipari termelés áll. Ott kell keresni elsősorban a kibontkozás módját, hogy mindent el kell követni arra, hogy felélesszük ezt az ipari tevékenységet. Én megnyugvással tekinthetek viszsza a kormánynak ebbeli működésére, mert az ő beruházási Programm ja volt az. amely a rendkivül veszélyeztetett ipari munkatevékenységet feléleszteni tudta és keresztülvitte — merem remélni — a legmélyebb ponton. Ott tette meg elsősorban kötelességét a kormány és rajta van, hogy az ebbe bekapcsolódó, itt felvetett nagy szociálpolitikai problémákat sorjában megoldáshoz vigye, mindig abból a szemszögből nézve, hogy nem szabad olyan terheket vállalni egy jelszó érdekében, amelyek azután magát az ügyet veszélyeztetik, aláássák az ipari produkciót s papirt örvényekot hoztiak a munkásság érdekében, amelyet papirtörvényekkel jóllakatni nem lehet, csak avval, ha munkát adunk nekik és a munkaalkalmafeaí biztosítjuk. (Upy van! Upy van! a jobboldalon.) Ezzel voltaképen végeztem a dolog lényegével, méltóztassék azonban megens-edni, hogy még egy néhány refleksziót hozzáfűzzek az elmondottakhoz. Első megjegyzésem az, hogy nagy örömmel láttam az érdeklődést, amely ezek iránt a javaslatok iránt a bizottsági tárgyalásokon mutatkozott és örömmel konstatálom, hogv azok a tárgyalások megfelelő hangnemben folytak le, mert eszmecserét nyújtottak. Nagyon hálás vaeryok azokért az ideákért, amelyek ott felmerültek. Nemcsak erről az oldalról, de a szociáldemokraták részéről is sok olyan ideát hallottam, amelyeket én igen értékeseknek tartok és amelyeket megvalósítani törekedni is fogok. Sajnos, a fórum előtt a tárgyalás már nem keltette a tárgyilagosságnak ezt a benyomását. Itt ugyebár már olyan vitatkozás keletkezett, amelyhez énnekem semmi közöm nincs. (Jánossy Gábor: Személyeskednek! — Propper Sándor: Mátyás kezdte! — Éri Márton: Mátyás kijelentette, hogy nem!) Mégis meg kell mondanom: voltak oiyan megiegyzések, amelyeket objektíveknek és helytállóknak tartani nem tudok. Szabó Imre képviselő ur ugyanis azt mondotta, hogy mi nem fogjuk tudni megtéveszteni a munkásokat ezekkel a mi szociálpolitikai javaslatainkkal. Sem a kormány, sem én, sem senki a mi körünkből megtéveszteni nem akar. Mi a genfi egyezmények ratifikálását tűztük ki első programmpontul és azt abban a tempóban, amint technikailag lehetséges, végre is fogjuk hajtani. Hogy itt nem értéktelen dolgokról van szó, arra bátor leszek mindjárt rámutatni. Például a következő törvényjavaslat, amely a nők és fiatalkorúak védelméről és'a szülőnők védelméről szól, már nem olyan intézkedés, amelyet szabad egyáltalán semmibe venni. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem lehet lekicsinyelni!) Komoly dolog és engem végtelenül megnyugtatott, hogy tegnap a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal vezetőjétől, Thomas úrtól, akivel a tavasszal szerencsés voltam megismerkedni, egy levelet kaptam, amelyben ő arról értesit engem, hogy a lapokból tudta meg, hogy mi, illetőleg speciálisan ebben az esetben én, ezeket a törvényjavaslatokat a Ház elé terjesz49*
