Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-85
Az országgyűlés képviselőházának nosoknak a lehetőséget arra, hogy talán a minister ur intencióival szemben ellenkező intézkedéseket foganatosítsanak, egy uj kiadandó rendelettel módosítani és ezeket az intenciókat a rendes kerékvágásba visszaszorítani. Alighogy megjelent a most kiadott lakásrendelet, már is a felmondások egész özöne zúdult a lakókra. A felmondások kérdésével foglalkoztak a lapok is, ugy, hogy nem akarom most ezt a kérdést most bővebben taglalni, erre semmi szükség nincs, hiszen közismerteknek kell ezeket tekinteni. A lapok csaknem egyértelmüleg állapították meg, hogy a háziurak zsaroló hadjáratot indítottak a lakók ellen és felhasználva a lakásrendelet 12., 13. és 14. §-ainak egyes intézkedéseit, tömegesen mondottak fel lakóiknak és ezzel a tömeges felmondással akarják előidézni, hogy a lakóknak egész sora fedélhez ne jusson. Amikor a lapokban megjelentek ezek a közlemények, amelyek rámutattak a háziurak kapzsiságára, akkor a népjóléti minister urat is megkérdezték egyes lapok tudósítói, és nyilatkozatot kértek tőle, vájjon mi az álláspontja a háztulajdonosoknak ezen zsaroló hadjáratával szemben. Akkor a minister ur a november 5-én megjelent lapok közlése szerint olyan kijelentést tett, hogy semmiféle felmondástól nem szabad megijedni, mert a jogkereső közönség védelmére ott van a bíróság, amely ezekben a perekben gyorsan itél. De szó szerint idézem a minister urnák ezt a kijelentését, amely így szól (olvassa): »Nem kell megijedni, mert a jogkereső közönség védelmére és preciz megállapítására ott van a bíróság. A felmondás magábanvéve még nem jelent semmi mást, mint a háztulajdonos felmondó akaratát, nevezetesen nem jelenti azt, hogy a felmondás már érvényes is.« A későbbiekben ugyanezen nyilatkozata alkalmával azt is mondotta a minister ur, hogy (olvassa): »Reménytelen kísérletekkel kívánják nyugtalanítani a háztulajdonosok a közönséget s a vesztett perek költségeivel akarják a zsebüket megterhelni, amit nem tételezek fel a háztulajdonosokról«. Amennyiben hinni lehet a lapok ezen közleményének — és nekem, semmi okom sincs azt kétségbevonni, minthogy olyan lapokban jelent meg, amelyek közelállanak a minister úrhoz, — arra keíl rámutatnom, hogy a minister ur valószínűleg egy sajnálatos félreértésnek és a saját maga által szerkesztett rendelet téves értelmezésének esett áldozatául. A kiadott rendeletnek 12. §-a ugyanis tartalmaz olyan rendelkezést, amely megadja a felmondási jogot azokkal a lakókkal szemben, akiknek az 1927. évre 12.000 pengő vagy ezt meghaladó jövedelem alapján vettetett ki az adójuk. Ezekben az esetekben először a rendelet hiányos azért, mert nem mondja meg, hogy tulajdonképen már jogerősen kivetett adónak kell-e lenni annak, vagy pedig nem. Ez a. gyakorlati életben már is odavezetett, hogy mindenki ellen, akiről feltételezhető, hogy az adóalapja ezen összeget meghaladja, felmondási pert tettek folyamatba, illetve felmondottak nekik; a felmondást pedig a háztulajdonosok arra használják fel, — amire lehetőséget ad a rendelet, — hogy az illető lakók 8 nap alatt vagy nyilatkoznak arról, hogy elfogadják a felmondást, vagy nyilatkoznak arról, hogy hajlandók a 100%-os bért megfizetni. Nyilvánvaló ebből, hogy a kiadott rendeletnek ez a rendelkezése nem azt a célt szolKEPVISELŐHAZI NAPLÓ. VI. 85. ülése 1927 november 9-én, szerdán. 291 gálja, — legalább feltételezem, hogy nem azt a célt szolgálja, — amelyet a minister ur el akart érni. Itt nem az volt a fontos, hogy a szabadforgalomra való áttérés bizonyos vonatkozásban megkezdődjék, hanem az, amint ml jól láttuk előre, hogy abban a pillanatban, mihelyt a háztulajdonosok a szabad rendelkezési joghoz hozzájutnak, ezt arra használják fel, hogy a lakókkal szemben a legféktelenebb uzsora és kizsákmányolás terére lépjenek. Azt, ami a következő rendelkezésben benne van, hogy a miniszter ur módot és lehetőséget kíván adni arra, hogy a háztulajdonos a saját házában a maga vagy hozzátartozói részére lakást tudjon biztosítani, ezt még bizonyos mértékig meg tudnám érteni, bár — amint a következőkben majd rá fogok mutatni — e tekintetben is a kiadott rendelet egy visszás és sérelmes rendelkezést tartalmaz. Abból azonban, hogy az adóalap alapján történő intézkedést arra használják fel a háztulajdonosok,hogy vagy felmondanak, vagy pedig 100%-os bért követeljenek már most, amikor egyéb lakókra vonatkozólag ez a rendelkezés máén nincs hatályban, azt a megállapítást kell tennem, hogy igenis lehetőséget nyújtott "a minister ur ezen rendelkezéseivel arra, hogy a lakók egyrészét a háziurak kizsarolják. Amikor ezt a kérdést szóvá teszem, figyelmébe kell ajánlanom a minister urnák, hogy azok a lakók, akiket a rendeletnek ez az intézkedése érint, azon társadalmi réteghez tartoznak, amelynek! megvédéséről talán a legtöbb hangot hallunk a kormány és a kormány háta mögött ülő pártok részéről. Itt tulajdonképpen a középosztály, és pedig az, intellektuell középosztály érdekeinek megvédéséről van szó, s ezt, a megélhetés gondjaival talán a legnehezebben küzdő réteget dobta oda a minister ur ezen rendelkezéseivel a háztulajdonosok molochjának és tette lehetővé azt, hogy ezek a szerencsétlen és a megélhetésért küzdő emberek vagy fizetik a 100%-o s bért azonnal, vagy pedig kénytelenek más lakás után nézni, ami megint költségbe kerül. De interpellációmnak tulajdonképpeni tárgya a lakásrendelet 13. §-ának első, illetve ötödik bekezdésére vonatkozik. Az első bekezdés azt tartalmazza, hogy lakások, vagy lakásnak tekintendő helyiségek bérletét felmondhatja a háztulajdonos indokolás nélkül, ha a bérlőnek más lakásban megfelelő elhelyezést biztosit. Ezen paragrafus 5. bekezdése azután megmondja, hogy mi tekintendő tulajdonképpen megfelelő lakásnak. A legtöbb visszaélés, melyet a lapok hasábjairól! és a hozzánk juttatott panaszokból ismerünk, a rendeletnek ezen rendelkezésén alapul. Itt t. i. teljesen korlátlan kizsanolási lehetőséget nyújtott a minister ur a háztulajdonosoknak, ami abban nyilvánul meg, — hiszen itt a kéziem között van néhány felmondólevél — hogy vannak háztulajdonosok, akik a ház minden lakójának felmondták a lakásbérletet azzal az indokolással, hogy majd kielégítő, megfelelő lakásról kivannak gondoskodni. A korábbi lakásrendeletek is tartalmaztak némileg ezt a rendelkezést megközelitő intézkedést, azonban azokban az volt, hogy mielőtt a felmondás érvényességét a bíróság kimondotta volna, már előzőleg tartozott a háztulajdonos megjelölni azt a lakást, amelyet kielégítőnek, vagy — az ujabb rendelkezés szerint — megfelelőnek tart. Most a minister ur kihagyta ezt az óvóintézkedést, aminek a következménye az, hogy most vannak háztulajdonosok, akik összes lakóiknak felmondottak azzal a 46
