Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-85

282 Âz országgyűlés képviselőházának csak papiroson, mert ha megnézük különösen a vidéki városokban, a falvakban, az ipari munkásság helyzetét, akkor egy nagyon sajátságos megállapítást tehetünk. A vidéki kisipar különösen a ma mindinkább megduzzadó nagyipar mellett nem birja azokat a létfeltételeket, amelyeket valaha régen birt, s mintán nem bir versenyezni, ugy próbál magán segíteni, hogy részben maga a munkaadó is meghatározatlan munkaidőn át dolgozik, de viszont, akit oda tud fogni magának a műhelyébe a munkapad mellé, azt is hallatlanul kizsákmányolja és ennek ellenére sem tud versenyezni. Kénytelen vagyok a minister urnák és képviselőtársaimnak a figyelmét is felhívni arra, hogy most már vegyék tekintetbe azt, hogy nemcsak a munkásemberek gyermekeiről, nemcsak a munkás generációkról van szó. hanem most már benne van ebben a kategóriában a középosztály is. Miután a mai Kis-Magyarországon a szellemi képzettség révén nem igen lehet elhelyezkedni és érvényesülni, az aduig megvetett és lenézett ipari foglalkozás hovatovább kedvessé válik és ma már ezrével vannak a középosztály gyermekei is ipari pályán és a középosztálynak ez a generációja hova-tovább érezni fogja azt a súlyos helyzetet, amely ellen mi idáig panaszkodtunk és kiabáltunk. A középosztály a saját bőrén fogja tapasztalni, micsoda furcsa helyzet az, hogyha valaki, egy gyermek, vagy egy serdülő fiatalember el akar •sajátítani- egy foglalkozási ágat, ezért oda kell adni minden idejét, amely épen emberileg odaadható és ennek ellenében nem kap mást, mint egy nagy bizonytalanásgot, amelynek birtokában azután elindulhat az életbe és próbálhat érvényesülni. A kisipar, a középipar hallatlan létszámban alkalmazza az utóbbi években a tanoncokat, és ezek olyan védtelenül állnak ott, hogy senki a világon, maga az ipartörvény sem nyújt védelmet ezeknek a tanoncoknak. Hiába irjuk elő törvényben, hogy ezeknek a fiatal gyerekeknek épenugy jár a törvényes heti munkaszünet mint a felnőtteknek, miután nincsen senki, aki ezeket védelmébe vegye, az történik meg, hogy ezek a gyermekek a vasárnapi munkaszünetet egyáltalában nem tudják még pihenőpótlék formájában sem élvezni. Mindenféle jogcímen a leghihetetlenebb jogcímek Meszelésével arra törekednek, hogy ezeket az ifjú gyermekeket éjjel-nappal, vasárnap és hétköznap is munkába tartsák. Kétségtelenül elismerem, hogy a panaszkodások nyomán bizonyos fokig a minister ur próbált intézkedni például abban a kérdésben, hogy amikor ezek a gyermekek felszabadul^ nak, oktató munkaadójuk ne dobja ki őket máról-holnapra az utcára; de ez az intézkedés is csak olyan enyhe kívánság, amely semmi esetre sem vezet célra azokkal a munkaadókkal szemben, akik még a parancsnak sem tesznek eleget, akik még a törvényes rendelkezéseket is igyekeznek kijátszani. A minister urnák az a kívánsága hogy a felszabaduló tanoncokat máról-holnapra ne dobják ki a munkaadók a munkátlanságba, hanem továbbra is foglalkoztassák őket, maradt papiroson egy jó kívánság, de a gyakorlati életben semmi jelentősége nincsen. Azt látjuk, hogy mindinkább megduzzad az ipari munkanélküliek száma ezekkel a fiatal emberekkel és ezek ott állanak az életben, mint a szárazra dobott hal: nem tudnak maguknak életlehetőséget teremteni. A nagyipar szorítja • 85. ütése 1927 november 9~én

f szerdán. a kisipart versenyre, és ezért egyoldalú termelési rendszer alakul ki a kisiparban is, a gyermekeket egyoldalúan képezik ki, s ezek univerzális képzettség hiányában az életben nem tudnak érvényesülni. Én csak azért szólaltam fel ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán, mert a bizottsági jelentésből azt olvasom, hogy a minister ur a pótpihenő kérdésében ugy látja, hogy ez nagyobb anyagi megterhelést fog jelenteni az egyes üzemekre, és miután kétségei támadtak, hogy ezeket a nagyobb anyagi terheket elbirják-e az iparnak egyes ágazatai, kérdést intézett a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalhoz, hogy ebben a kérdésben mi az' álláspontja. Nem tudom, hogy ezzel a nagyobb anyagi megterheléssel a minister ur hogyan számit, én csak azt tudom, hogyha van olyan üzemág, amelyben kell, hogy a munkások vasárnap is foglalkoztatva legyenek, ahol az üzem folytonosságának érdeke megkívánja, hogy a munkások vasárnap is munkába álljanak, az nem lehet vesztesége az ilyen vállalkozásnak, ha a vasárnapi munkaidőt egy hétköznapal pótolják. Nem is tudom megérteni, miért kellett ezt külön megkérdezni, csak akkor tudom megérteni, ha tovább olvasom a bizottság indokolását és ott azt látom, hogy a minister ur a pótpihenő kérdését az érdekeltekkel már megtárgyalta és hogy az erre vonatkozó törvénytervezetet annyira-amennyire már előkészítette. Én valahogy ugy érzem, hogy azok az érdekeltek, — külön hangsúlyozom — akikkel a minister ur ebben a kérdésben már tárgyalt, ismét csak egyoldalúan állították oda a kérdést. Ajnint mindent, ami szociálpolitikai vonatkozásban itt napirendre kerül, egyoldalúan csak a munkaadók, a nagy gyáripar, a nehézipar érdekeinek szempontjából bírálnak el, ez a kérdés is ugyanigy van elénk tárva. Épen ezért nincsen reménységem arra, hogy ha ez a törvényjavaslat r életbelép, ennek következtében azután a végrehajtásra vonatkozó törvény előbb-utóbb napvilágot fog látni. Azt kell hangsúlyoznom és kiemelnem, hogy az érdekeltek, mondjuk Kende Tódor, vagy Fenyő Miksa, a Vasművek és Gépgyárosok Országos Egyesületének, illetőleg a Gyáriparosok Országos Szövetségének az igazgatója még nem jelenti az érdekelteket. Nincs tudomásom arról, hogy a munkásérdekeltség ebben a kérdésben véleményt mondott volna, vagy meghallgattatott volna és épen azért felfogásom szerint ez a kérdés idáig még nem lehet megnyugvásra elintézve. Felszólalásomban arra szeretném a hangsúlyt fektetni, hogy nyomatékosan kérem a minister urat, hogy hasonló kérdésekben, ha tényleg azt akarják, hogy ez ne papiros szociálpolitika és azoknak az ígéreteknek, amelyeket a választások idején és utóbb is tettek a kormány egyes tagjai, ne csak papiros beváltása legyen, hanem ha ez tényleg komoly szociálpolitikai alkotás akar lenni, vagy legalább annak kezdete és ha komolyan akarják ennek folytatását, akkor igenis akármennyire gyűlöltek azok a munkásvezetők, akármennyire nem tudnak megérteni bennünket, mégis le kell ülni a munkásvezetőkkel, a munkásság érdekképviseletével és meg kell tárgyalni azokat a kérdéseket, amelyek szorosan és elsősorban a munkásérdekeket érintik. Két fél érdekei lévén kockán, nem lehetséges az, hogy csak az egyik felet hallgassuk meg, a másik fél véleménye pedig nullát jelentsen. Lehetetlenség az, hogy csak a nagyipar képviselete szabja meg azt,