Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-85

'Az országgyűlés képviselőházának 85. ülése 1927 november 9-én, szerdán. nép ezrei és milliói a választásokon nem vettek aktiv részt, épen azért az alkotmányos országgyűlés sok tekintetben figyelmen kivül hagyta azokat, akik a választáson segítségére nem lehettek. Bizonyos^ szempontból örülni lehet annak, hogy ez az állapot többé-kevésbé megszűnt, és mae tekintetben uj helyzet állott elő. Itt van tehát az ideje annak, hogy ezeknek az állapotoknak megszűnése folytán a kormány és az országgyűlés a legintenzívebb jóakarattal és cselekvéssel iparkodjék részben pótolni azokat a mulasztásokat, amelyeket a múlt kormányok és országgyűlések elkövettek, részben pedig uj iniciativát adni, hogy méltók legyünk szociális törvényhozás szempontjából is azokhoz a nyugati államokhoz, amelyekkel kulturális szempontból olyan szívesen szeretjük magunkat összehasonlítani. Nem kívánom a szociálpolitika minden problémáját szőnyegre hozni, csak néhány problémát akarok itt felvetni, amelyeket aktuálisnak tartok és amelyekre nézve az a felfogásom, hogy a kormánynak foglalkoznia 1T velük és megoldásukat minél előbb valóra kell váltania. i ' *^ Ezek között a problémák között elsőnek említem meg a 8 órai munkaidő kérdését. Néhány héttel ezelőtt, amikor a genfi Munkaügyi Hivatal egyezményei javaslat alakjában^ itt tárgyaltattak, a Ház több oldaláról hozzászólás történt a 8 órai munkaidő kérdéséhez. Én szükségesnek tartom kijelenteni saját nevemben, hogy elvileg, sőt gyakorlatilag is a 8 órai munkaidő mellett állok. (Szabó Imre: Nagyon helyes! — Mozgás a jobboldalon. — Meskó Zoltán: A mezőgazdaságban nem lehet!) Látjuk azt, hogy ezt az eszmét már sok nyugati államban megvalósitották. (Csontos Tmrer Csak az ipari m ÜB kasoknál Jehet! — Felkiáltások a jobboldalon; A w»ezőaazd"sóaban nem leh^f! — Zaj. — Ernszt Sándor: Csak az ipari mnukás okról van szó!) Hogy mennyire aktuális ez a probléma, mutatja az a körülmény is, hogy annak idején a genfi Munkaügyi Hivatal foglalkozott ezzel a kérdéssel és ezt mint egyezményt szintén elfogadásra ajánlotta az egyes államoknak. De ettől eltekintve annyira fontosnak tartom ezt. hogy a Háznak és a kormánynak ezzel a kérdéssel minél előbb foglalkoznia kell. A népjóléti minister ur az e kérdéssel kapcsolatos felszólalásokra azt a megjegyzést tette, hogy a genfi Munkaügyi Hivatalnak eziránvu egyezményét még olyan államok sem ratifikálták, amely államok szociális szempontból talán a legelső helyre tehetők. Az ő nyilatkozata szerint nem ratifikálták ezt az egyezményt például Svájc, Ausztrália, Bolivia, Kanada, Kina, Cuba. Finnország, Nagybritánnia, Magyarország, Izland. Japán, Luxemburg, Portugália. Norvégia és Svédország. Tökéletesen igaza van a népjóléti minister urnák, hogy a genfi Munkaügyi Hivatalnak ezt az egyezményes javaslatát ezek az államok nem ratifikálták, azonban az igazság kedvéért rwg; kell jegyeznem, hogy ezeknek az államoknak egynémelyíke nem azért nem ratifikálta a 8 órai munkaidő intézményét, mintha elvileg állást foglalt volna ellene, hanem azon egyszerű okHói, mert ezen államok egyikének-másikának törvényhozásában már vannak intézkedések. amelyek ha nem is a 8 órai, de legalább a 9 vagy 10 órai munkaidő eszméjét valósítják meg. Hogy egy példát mondjak, Svájcban, Norvégiában és Portugáliában, amely államok nem ratifikálták a genfi munkaügyi szervezet egyezményét, a 10 órai munkaidő már régen törvénybe van iktatva. Finnországban, ahol szintén nem ratifikálták, felesleges is volt ratifikálni, mert már 1918-ban törvényhozásilag hozták be a 8 órai munkaidőt. Ausztriában a 11 órás munkanapot vezették be a törvénykönyvbe. Franciaországban már 1848-ban, tehát több, mint félszázaddal ezelőtt, behozták a 12 órai munkaidőt. Norvégiában a kohókban és bányákban szintén a 8 órás munkanapot hozták be, Belgiumban 1909-ben a bányákban 9 órás munkanapot rendszeresitettek. Látjuk tehát, hogy egyes államok már régen gondoltak arra, hogy az időt a munkateljesítmény tekintetében meg kell kötni, hogy a munkás munkaerejét ne zsákmányoljuk ki

% s ennek szükségességét nemcsak eszmeileg látták be, hanem törvényhozásilag is rendezték, még mielőtt a genfi Munkaügyi Hivatal megalakult volna. Én tehát szükségesnek tartom ennek az intézménynek mielőbbi bevezetését a mi törvénytárunkba. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy ez a munkapiac helyzetére talán káros befolyással lesz. Statisztikát lehet felhozni arra nézve, hogy a kevesebb munkaidővel dolgozó munkás rövid idő alatt aránylag többet produkál, mint a több munkaidőt dolgozó munkás, Statisztikai adatok bizonyítják, hogy ezekben az országokban a munkaviszonyok fejlődésére nem tett káros hatást a 8 vagy 9 órai munkaidő bevezetése, sőt arra bizonyos jótékony hatással volt. De ha a 8 órai munkaidőnek törvénykönyvünkbe való bevezetése általánosságban bizonyos nehézségekbe ütköznék is, — bár nem látok semmi olyan nagy akadályt, amely ezt lehetetlenné tenné — rendkivül szükségesnek tartom, hogy legalább bizonyos üzemekben, amilyenek például a bányák, a munkateljesítmény ideje meghatározott óraszámhoz rögzittessék. A másik szempont, amelyet m épen a 8 órai munkaidővel kapcsolatosan^ óhajtok megemlíteni, a bérviszonyok rendezése. Sokan ugy fogják fel a 8 órai munkaidőt, hogy 8 órát dolgoztatnak a munkásokkal, de nem akarnak nekik óránként több bért juttatni, mint amennyit akkor juttattak, amikor 10—11 órát dolgoztattak a munkásokkal. Akármennyit dolgozik az a munkás, akár 10 órát. aká^ 8 órát. a létminimumot meg kell neki adni. (Helyeslés a jobboldalon.), mert csak oly munkásokkal lehet dolgoztatni, csak oly munkások jelentenek erőtényezőt az államra nézve, akik nem elégedetlenek, akiknek megvan a tisztességes ellátása ós megélhetése. (Helyeslés balfelől.) A bérviszonyok tekintetében^ tehát a mai állapotok bizonyos rendezést kivannak. Ha nézzük a munkapiac mai helyzetét, akkor nagyon szomorú tapasztalatokat észlelhetünk. Azt latnuk, hogy egyes munkaadók különösen a mai viszonylatban a kereslet és kinálat elve folytán létrejött szomorú helyzetet nagyon kihasználják a munkáság anyagi helyzete szempontjából. Tudjuk, hogy ma az egész világon s igy Magyarországon is nagyon megnövekedett a munkanélküliek száma. A munkapiacon tehát a kinálat nagy, a kereslet kicsiny, ennek következtében sok munkaadó ugy használja ki a munkapiacnak azt a válságos helyzetét, hogy éhbérért, oly minimális összegért fogadja meg a munkásokat, amelyből az a munkás képtelen megélni. Fontosnak tartom, hogy a bérviszonyok tekintetében olyan rendezés történjék, hogy állapittassék meg az a létminimum, amelyet