Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-83

Az országgyűlésképviselőházának létéből a rácok számára külön vajdaságot szakit ki s általában az egész országot önállóságától, törvényes függetlenségétől és országos lététől megfosztja, az osztrák birodalomba beolvasztja.« Ez ellen emelte fel szavát, ez ellen tiltakozott Kossuth Lajos lelkének minden tüzével és hevével. Ez volt az a bűn, amelyet bűnnek deklarált a Habsburg ház, ez volt az a bűn, amelynek megtorlására vállalkozott Tisza Kálmán és kormánya. T. Képviselőház! Nem méltóztatnak hasonlóságot találni az 1849. utáni idők és az 1920-ban és 1921-ben történt események közötti Nem méltóztatnak hasonlóságot látni a kíméletlen és kegyetlen Habsburg háznak erősza koskodása és a között az erőszakoskodás között, amely Magyarországgal szemben Trianonban megnyilvánult 1 Nem hiszem, nem tudom elképzelni, hogy legyen egyetlen egy ember ebben az országban, aki helyeselte volna azt, amit akkor 1849-ben Ferenc József Magyarországgal, Magyarország alkotmányával szemben elkövetett, mint ahogy nem helyeselheti senki sem Trianont, mert ez is, az is a nyers erőszaknak a gyümölcse. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Érezte ezt a tarthatatlan helyzetet annakidején Tisza Kálmán is, érezte ezt a kényes helyzetet a Tisza Kálmán mögött ülő szabadelvű párt és Tisza Kálmán csak ugy tudta ezt a hontalanitó törvényjavaslatot keresztülvinni, csak ugy tudott annak többséget találni, hogy kijelentette annakidején a Ház nyilt ülésén, hogy ennek a törvényjavaslatnak élét, amely szerinte nem Kossuth Lajos ellen irányult, azzal fogja tompitani, hogy egy uj novelláris javaslatot, egy uj szakaszt terjeszt be, amely nyiltan és kifejezetten fogja kimondani, hogy Kossuth Lajosra ez a rész nem vonatkozik. Nem váltotta be, nem birta beváltani ezt a nyilt határozott Ígéretet és Tisza Kálmánnak ezért kellett megbuknia. Mélyen t. Képviselőház! Ha igy áll a helyzet, ha tudjuk, hogy igazságtalanság volt ez és ha érezzük, hogy Kossuth Lajos hontalanitása szégyen erre az országra, akkor nem marad más hátra eme képviselőház részére, mint hogy ezt a szégyent a mai napon letörölje az ország arculatáról, kitörölje a törvénykönyvből ezt a hontalanitó szégyenszakaszt és kimondja, hogy Kossuth Lajost visszaveszi törvényhozásilag ismét a magyar polgárok sorába. Épen azért tisztelettel kérem, méltóztassanak beterjesztendő határozati javaslatomat elfogadni. Azzal a figyelmeztetéssel kérem ezt az uraktól, a miniszterelnök úrtól, a kormány minden egyes tagjától és a kormány mögött ülő többségtől, hogy amennyiben ezt a javaslatomat elvetnék, ugy ezzel egyúttal elismerik Trianon jogosságát. (Nagy zaj és ellenmondások a jobboldalon. — B. Podmaniczky Endre: Ez nem komoly beszéd! — Graeffl Jenő: Az ünnepet ne rontsuk el!) A következő határozati javaslatot terjesztem be. (Olvassa): »A képviselőház Kossuth Lajos emlékezetének törvénybe iktatása napján utasitja a kormányt, hogy sürgősen terjesszen elő törvényjavaslatot az 1879 : L. te, a hontalanitásról szóló 31. és 32. §-ainak hatályon kivüli helyezéséről.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Vannak bizonyos kérdések, melyek ilyen ünnepélyes alkalomkor is elénk tódulnak s amely kérdéseket nem lehet semmiféle ünnepélyes szónokla83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. 235 tokkal elhesegetni. Ezek közé tartozik Magyarországon a jogfejlődés kérdése s maga a földkérdés. Ma, amikor március 15-ét akarjuk ünnepélyesen törvénybe iktatni, önkéntelenül ennek előzményeire kell gondolnunk, azokra az indítékokra, amelyek idáig vezették a magyar nemzetet. Mint méltóztatnak tudni, az 1514. évi úgynevezett parasztlázadás leverése nemcsak azzal a következménnyel járt, hogy a parasztságot megfosztották a szabad költözködés jogától és röghöz kötötték, nemcsak azzal a konzekvenciával járt, hogy a parasztságra még nagyobb terhet róva, annak igazán minden mindegy volt az országban, hanem azzal a szomorú következménnyel is járt, hogy a szabad parasztbirtokok alakulását megakadályozták. A törvényesített bosszú meg is hozta keserű gyümölcsét. Tudjuk, hogy abban, hogy a nemzet virága Mohácsnál olyan borzalmasan pusztult el, nem kis része volt annak a törvénynek, amelyet Werbőezi javaslatára hoztak s amellyel a jobbágyságot annyira legyötörték. Magát a kérdést azonban nem oldották meg. Hiába volt a röghözkötés, hiába volt a szabad költözködési jogtól való megfosztás, hiába volt megakadályozva a szabad birtokok fejlődése, az ezután következő évszázadokban 400 éven át az elvetélt forradalmak egész sora következett, amelyek mögött mindenütt ennek a kérdésnek a feltörését látjuk. így, hogy csak a fontosabbakat említsem, ott volt az 1605-iki Bocskay István-féle felkelés, azután a Wesselényi-féle összeesküvés, amelynek leverése után 1673-ban felfüggesztik az ország alkotmányát s amelynek következményeként kitört a kurue• labanc harc, amelynél szomorúbb korszaka a magyar történelemnek nincsen. Emlitsem-e, az 1703-tól 1711-ig tartó Rákóczi szabadságharcot, amelyben a nép tízezrei mentek harcba, nemcsak a Habsburg uralom ellen, nemcsak az öncélú magyar nemzetért, hanem a megélhetésnek, a földkérdésnek, a szabadságnak a kivívásáért. Ebben a vonatkozásban és épen a mai napon nem mulaszthatom el, hogy ne emlékezzem meg Martinovicsnak és nemeslelkü társainak érdemeiről, akik 1795-ben a nagy francia forradalom hatása alatt mozgalmat indítottak ugyanazoknak a kérdéseknek megoldásáért, amely évszázadokon át a magyarságot izgatták és foglalkoztatták. Martinovics és hat társa vérpadon fejezték be nemes életüket, azok az eszmék, azonban, amelyekért küzdöttek, amelyekért harcoltak, továbbra is éltek a nemzet lelkében. Nagyon helyesen mondja ezekről a küzdelmekről a magyarság legnagyobb költője, Petőu, amikor a magyar nép hivatásáról beszél: »Egyik kezében ekeszarva, másik kezében kard, igy látni a szegény jó népet, igy ont majd vért, majd verítéket, amig csak élete tart.« Később felveti a kérdést, hogy miért mindez, miért küzd ez a magyar nép, miért fog kardot, amikor ellenáll. Az feleli erre a költő: »Hogy védje a hazát?... Valóban!... Haza csak ott van, ahol jog is van. S a népnek nincs joga.« Petőfi tehát már az 1848-at megelőző időkben látta azt, amit mi is látunk, hogy az osztályönzós és az osztályoknak a birtokhoz való ragaszkodása katasztrófába fogja vinni ezt a népet. De az 1848-as forradalom nemcsak a Habsburgok elnyomó uralma ellen tört ki, a 48-as forradalom nemcsak azért jellegzetes és március 15-ike sem azért jellegzetes, hogy tisztán és kizárólag a Habsburgok ejlen volna.