Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-83
236 Arc országgyűlés képviselőházának Nem volt ez kizárólag csak politikai forradalom, nemcsak a nemzet öncélú jogai kértek itt ezen a napon meghallgatást, hanem azok a kérdések, amelyek Dózsa György lázadásának leverése óta állandóan napirenden voltak; a föld kérdése, a jog kérdése, a demokrácia kérdése, s a beleszólás kérdése. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Nagy tévedés azt hinni, hogy mi szociáldemokraták prédikáljuk az osztályharcot. Nagy tévedés azt hinni, hogy mi csináljuk az osztályharcot. Osztályharc van, a különbség önök között és közöttünk szimplán az. hogy mi azt, ami van, nevén mondjuk, ami van, miegállapitjuk s azután a; magunk eszközeivel küzdünk az ellen. Osztályharcok voltak mindig, s aki figyelemmel elolvassa; az 1848-as és az 1848 előtti eseményeket, az nekünk igazat kell, hogy adjon abban, hogy igenis van osztályharc nemeseik és jobbágyok szennyek és elnyomottak a gazdagok és hatalmon lévők ellen. Ha az egész reformkorszakot áttanulmányozr zuk megtaláljuk ennek az osztályharcnak nyomait. A reformkorszak semmi egyéb, mint a nyugati kapitalizmusnak ebben a kapitalisztikusan hátramaradt országban! való visszatükröződése. A nagy francia forradalom eszméi egész Európát megtermékenyítették, a nagy francia forradalom és amnalk eredményei nyomán megindult minden országban a kapitalisztikus folyamat, a polgárosodási folyamat. Azt mondják, Maigyar országnak ezeréves alkotmánya van. Elismerem» hogy ezeréves alkotmánya van, ne feledjük azonban el, hogy ez csak irott alkotmány; valóság-os alkotmány egy volt: a mindenkori császárnak akarata. Sem külügyekbe, sem hadügybe a magyar népnek soha semmiféle beleszólása nem, volt. Az országgyűlést, ha összehivták. jó volt, ott tessék-lássék forma szerint elintézték az ujoncmegajánlás kérdését, ennél tovább a császárok nem mentek. A nuagyar alkotmánynak azonban, volt mégis egy virulens része, a belügyi része, az a része, amellyel a magyar alkotmány birtokában az uralmon levő osztály a jobbágyokkal, a falu szegényeivel, a föld népével szabadon rendelkezhetett. Ezt azután bőségesen ki is használta hatalmának gyarapitására, és nem egyszer történt meg, hogy a hatalom birtoklásáért^ ha jobbágyak felett való uralkodás lehetőségéért, a népnek jogaitól való megfosztásáért még a császári hatalommal is szembeszállt. Az igen tisztelt többségi párt illusztris szónoka beszélt ma »kalapos király«-ról. Hiszen tagadhatatlan, igaza volt, annak idején »kalapos császár«, »kalapos király« volt József császár, nem koronáztatta meg magát. De ne feledjük azt el, hogy az ellentállás vele szemben nem kizárólag azért történt, mert nem koronáztatta meg magát, hanem azért, mert József császár volt a felvilágosodott abszolutizmusnak első képviselője, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) aki belátta, hogyha Magyarország továbbra is megmarad azon az utón, amelyen egész odáig fejlődött, ha megmarad Magyarország továbbra is a kötött birtok, megmarad az ősiség és megmarad a jobbágyoknak elnyomatása s nem fejlődhetik ki ebben az országban egy erőteljes és a fejlődést vivő polgári osztály: akkor ez az ország elpusztul, Ázsia szinvonalára süllyed le. De mert az akkor hatalmon lévőknek osztályönzése nagyobb volt a hazájuk szereteténél, nagyobb volt a haladás iránti vágyuknál és erősebb volt annál az érzésnél, amely érzésnek kellett volna Őket 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. hajtania arra, hogy Magyarország előbbrejusson, ezért volt azután az a rettenetes nagy ellentállás épen a »kalapos császár«-ral szemben. Nos, igen t. Képviselőház, hiába volt a Habsburgok abszolutizmusa, hiába volt a magyar urak minden fenekedése, — azok a nyugati eszmék, amelyek a nagy francia forradalom hatása alatt keletkeztek, Magyarországra is behatoltak. Egy nacionalista költő, Berzsenyi Dániel, akiről igazán nem lehet azt mondani, hogy destruktiv, azt irja egyik költeményében (olvassa): »Remélhetünk-e vájjon jobb világot, Javithatunk-e oly időt, mikor Az ész világa minden népeket Megjózanit és összveegyesit, S kiirt közülünk minden bűnt s gonoszt? Reményiek. Amit század nem tehet, Az ezredek majd megteendik azt«. Tehát Berzsenyi Dániel, egy nacionalista költő érezte, hogy hazája hátramaradt; érezte, hogy a szűk osztályönzés hová viszi ezt az országot, érezte, hogy ez az ország gyarmata Ausztriának és főképen azért gyarmata, mert fiai sem akarják annak polgári haladását. Beszéljek a t. Háznak Kölcsey Ferencről, akinek a magyarságát, izzó hazafiságát senkisem tagadhatja? Azt irja Kölcsey, épen a nagy francia forradalom hatása alatt, »A szabadsághoz« irt ódájában (olvassa): »Átok a gyáván! ki nevedre borzad, Mert gyakor' szélvész kavarog fölötted, Mert halálhörgés diadalmi pályád Mennyei bére«. Ha az; akkori dagályos stilusból kihámozzuk a magvat, akkor látjuk, hogy Kölcsey maga is a szabadsághoz irt ódát, mert érezte, hogy az a fojtó levegő, amely Magyarország fölött terjeng, előbb-utóbb ennek a nagyra hivatott nemzetnek pusztulását fogja jelenteni. Nos. igen t. Képviselőház, a fejlődés nem volt feltartóztatható és hiába volt minden fenekedés, 1848 március 15-én kirobbant • elemi erővel az a kérdés, amely évszázadokon át foglalkoztatta a magyarságot. Hogy kirobbanhatott, ahhoz egy körülmény járult hozzá, amelyről pár szóval meg kell emlékeznem. Mint mondottam, a magyar ifjúság, a magyar értelmiség volt az, amely a haladásnak legfőbb kovásza volt. Megmagyarázza ezt az az egyszerű tény, hogy Magyarországból mégis csak kiláttak valamennyire a külföldre és látták azt a haladást, amely Angliában, Franciaországban, Németországban épen a kapitalisztikus fejlődés nyomán keletkezett és ezzel a haladással szemben idehaza látták a rettenetes szegénységet, az elnyomatást, a minden téren való hátramaradást és látták, hogy a haladásnak minden lehetősége el van zárva, ezért, természetesen saját osztályhelyzetükből kifolyólag, kapcsolódtak be a forradalomba és indítottak mozgalmat azokért a reformokért, amelyeket itt már előttem egyesek felemiitettek. T. Képviselőház ! 1848-ban Petőfi költe : ményt irt Arany Jánoshoz és az a szelid lelkű Arany János, akit annyiszor teljesen jogtalanul 67-esnek és svarcgelb-nek mondtak, azt felelte vissza »Válasz Petőfinek« cimü költeményében (olvassa) :
