Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-83
22S Az országgyűlés képviselőházának 83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. és Hunyadiak hősiessége és önfeláldozása gyorsabb dobogásra készteti szivünket. De mindezek együttvéve nem képesek a magasztos érzések olyan fenséges együttesét ébreszteni a magyar szivekben, mint mikor tízezrek ajkán felcsendül a dal. hogy »Kossuth Lajos azt izente«. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Fájó keserűség, elfojtott szenvedély, rajongásig menő szeretet, paroxizmusig fokozódó lelkesedés, a mindent felajánló áldozatkészség egy hatalmas, tömegeket mozgató dinamikus erővé egyesülve tör fel a lelkekből a dal nyomán s a nemzet egyetemét eltöltő óhajtás: adjon a magyarok Istene a nemzetnek végtelen pályáján mé^ sok Kossuth Lajost! A törvényjavaslatokat elfogadásra ajánlom. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a, jobb- és a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik. Elnök^ Szólásra következik? Urbanics Kálmán iegvzo": Erdélyi AJpdár! Erdélyi Aladár: T. Kénviselőház! (Halljuk! Halljuk!) • Gyönge vállakra súlyos teher Kossuth Lajosról szólani, az ő koráról és egyik legnagyobb alkotásáról, március 15-éről, de még súlyosabb akkor, amikor — mint tegnap tanúi voltunk — a nemzet leghivatottabbja volt az, aki csonka Magyarország örökké borongós őszi tájának minden virágát, minden színes levelét elhelyezte az ő szobrára, az ő szimbólumára. (Ugy van! Ugv van! a m jobboldalon. — Eay hang a középen: Éljen Avponyi!) Nekem tehát nem maradna más hátra, mint a tarlód« szerénv munkája, de erre nem akarok vállalkozni, és nem is ez a hivatásom. Nekem abban a pár nercben, amely ki van szabva, arról kell szólanom, bogy mit jelent nekünk az. hogy a mai nanon törvénybe kivánjuk iktatni Kossuth Lajos nagyságát, emlékét és az ő alkotásait. A jogíilozófusok azt mondják, hogy a törvény ideális alakja a consensus omnium, a mindenkinek, a hozzájárulása. Hát ha abban a Corpus Jurisban, abban az ezer esztendősben van törvény, amelyik ennek megfelel, akkor hitem és vallomásom szerint ez az a törvény, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) ez az, amelyhez mindenki hozzájárul, mert ha lettek volna is még kishitűek, akik opportunitásból hozzá nem járultak volna, már megszűnt ez az opportunizmus, és ha az ő hozzájárulásuk nem is erősiti meg, de legalább nem gyöngiti a nemzet consensus omnium-át. (Ugy van! jobbfelöl.) De, t. Ház, a mi alkotmányunk azt mondja, hogy a kihirdetett törvényeket az államfő megtartja és fogadja, hogy megtartatja. Hát soha még törvény nem volt, amely olyan könnyű feladatot róna ebben a tekintetben bárkire, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) soha nem volt, mert ezt megtartani törvény nélkül is 80 esztendőknek törhetetlen ragaszkodása tartja meg, mely él a magyar nép szivében és ha még ellenkező törvény lenne is. még az sem tudná onnan azt kitörölni. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen.) De t. Ház, nekem az a feladatom, hogy megjelöljem azt. hogy mi a mi célunk és programmunk ezzel a törvénnyel. Éis amidőn erről elmélkedem, ugy érzem, hogy ebben a percben az örökkévalóság hatalmas csarnokában, amelynek történelem a neve, döngve, zúgva csapódik be egy ajtó, amely ajtóra kivül fel van irva: Magyarország történelme 1527-től 1927-ig. Négyszázéves szomorú történet ez. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen.) A kőszívű ember fiainak kellene átlépni ezt a csarnokot, hogy hideg aggyal és érzéstelen szívvel vizsgálják ennek egyes tényeit. És ez az a kor, amelyről a költőnek nagyszerű mondása zeng, hogy: »Nem lehet, hogy annyi Sziv hiába onta vért, S keservben annyi hŐ kebel Szakadt meg a honért!« (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez a korszak volt az, amely a lehetetlen, a csábító, a hazug politikai korszakoknak volt az ideje. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nézzük csak: egy Zrínyinek, a költőnek el kellett buknia, Nádasdy, Zrínyi és Frangepán fejének a porba kellett omlania, mert a nemzet szabadságáért akartak küzdeni (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és a soproni gyűlés nagy közvetítője dominiumoknak lett az ura. (Ugy van! a jobboldalon.) Rákóczi Ferencnek, minden korok legideálisabb hatalmas férfiának számkivetésbe kellett lebuknia és azoknak, akik letették a fegyvert a majtényi síkon, kegyek, dominiumok jutottak jutalmul. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a baloldalon.) És mit beszéljek Kossuthról és az ő összes küzdőtársairól? Hontalanságban kellett nekik elnyugodniuk. Avagy nézzük csak: ez a nemzet mindisr hű volt és teljesítette kötelességét. Amikor Mária Terézia védelmére kiröppentek a kardok, amikor felkiáltottak, hogy: f moriamur, áldozatot hozunk, életünket és vérünket, akkor a magyar nemzet nem a pragmatica sanctio sápadt lapjaira gondolt, mert azt magyar ember sohase olvasta s nem mi, hanem a külföld hatalmas tudósai, osztrák történetirók állítják, hogy azok a soha nem látott sárguló lapok hamisítást szenvedtek. Nem is ez volt, hanem a magyar szabadság, a magyar hűség, a magyar királyhűség volt az, amely kiröpítette a kardokat, és ez hevítette azokat, akik megvédelmezték azt a nőt, aki királynőjük lett, és azt a csecsemőt, akit ime, amikor uralomra jutott, kalapos királynak neveztek, mert a szent koronát, amelynek fényéért, oltalmáéért, hűségéért küzdöttek és elvéreztek, mint ócskaságot lomtárba, múzeumba kívánta tenni. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Ez a korszak volt az, amelynek egyszer már végének kellett szakadnia. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon,) Az a korszak, amely jön, az, amelyről Apponyi Albert mondotta, (Gr. Apponyi Albert: Ne tessék rám hivatkozni!) hogy az a magyar nemzet mindennek alárendeltségét megszünteti és önállóságra emeli. (Gr. Apponyi Albert: Ne tessék rám hivatkozni ilyen beszédben!) Lehet, hogy nem jól értettük, de nekem ez hangzott vissza a szivemben és lelkemben. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon.) Azt kérdezem önöktől, hogy amikor itt csonkán, vérzőn szenvedünk, amikor nekünk politikánkat arra kell irányitanunk, hogy még egyszer e csonka népet hatalmas-naggyá tegyük, akkor nekünk nem lehet más utunk, mint követni Kossuth Lajos szózatát, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) de nemcsak az ő szózatát, az ő példáját is kell követnünk. Azt kérdezem én önöktől, hogy azok, akik gonoszul karmaikat nemzetünk testébe vágták, vájjon a diadai jogán szedték-e szét nemzetünket? Nem. Rosszul informált, téves világközvélemény volt nekik segítőjük. (Ugy van! Ugy van!) És ha mi azt akarjuk, hogy ezt jóvátegyük, nekünk ugyanahhoz az úthoz kell folyamodnunk, amelyet Kossuth Lajos követett:
