Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-83

226 Az országgyűlés képviselőházának Az ország azonban, sajnos, nem sokáig örülhetett a vértelen forradalom ezen korszakalkotó vivmányainak. A bécsi kamarilla, — amely sehogyan sem tudott belenyugodni ab oa, hogy Magyarország önállóan, függetlenül intézhesse sorsát és korszakalkotó vívmányainak megfelelően alakithassa át állami berendezkedéseit, — csakhamar megkezdi az aknamunkát a reformmunkálatok megakadályozására s amidőn az általa titokban támogatott horvát betörés kudarccal végződött, a nyílt cselekvés terére lépve, először megbuktatja az első felelős ministeriumot, majd a magyar országgyűlést is feloszlatja, határozatait és oly szép vívmányait a magyar vértelen forradalomnak egy, az öregedő királytól kicsikart rendeletekkel megsemmisíti. S ekkor jelentkezett Kossuth Lajos az Ö valódi nagyságában. Látta a sötét sírt, amelyet nemzete számára ástak; tudta, ha a magyar nemzet egyszer abba belebukik, abból többé nincs számára feltámadás. Erőt meritve a tudatból, hogy a nemzet csak az őt megillető alkotmányos jogait védi az önkényuralom ellen, az ultima ratiotól sem rettenve vissza, emberfeletti erővel lát hozzá a nemzeti ellentállás megszervezéséhez. Szóval és tollal; a parlamentben és a városok terein; az ékesszólásnak és a meggyőzésnek minden fegyverével; meggyőzve a kételkedőket és lángra lobbantva a lelkek mélyén szunnyadó szenvedélyeket, igyekezett megnyerni mindenkit és mindent a haza szent ügyének. (Olvassa): »Ugy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felkiáltja a holtakat, hogyha vétkesek, vagy gyengék, örök halálba visszasüllyedjenek; ha pedig, van bennök életerő, örökéietre ébredjenek. Önöknek, Uraim! Isten kezökbe adta a mai határozattal, melyet indítványomra hozandnak, határozni e nemzet élete és halála felett«, — kiált fel egyik legcsodásabb parlamenti szónoklatában. Majd ugyancsak egyik közzétett cikkében a következőket mondja (olvassa): »Jóslatot mondok, hazámfiai! szegény elárult magyarok! Hét év óta sok jóslatot mondék és szinte borzadok, látván, hogy minden, de minden oly borzasztóan hamar teljesedett. — Szinte megborzadok magamtól. Ugy vagyok, mintha nyitva volna szemem előtt a fátum könyve s hiába hunyom be előtte szemeimet, a világosság átcikkáz lelkemen, mint a villám a sötétségen. Hallgassatok meg hazámfiai!... A mindenség örök törvényeire támaszkodva esküszöm, hogy jóslatom beteljesedni fog. És jóslatom ez: Jellasich beütéséből Magyarország szabadsága fog következni«. Az emberi érzéseik legcsodálatosabb szimfóniáit játszotta a lelkek hárfáján, mint előtte és utána senki más. Szavai nyomán a lelkesedés árja zug végig az országon. Soha nem látott tettrekészség. Az emberek versenyre kelve hozzák áldozataikat a haza oltárán. Százezrek vonulnak a szabadság zászlaja alá, készen vérüket ontani az országnak törvényben is biztosított függetlenségéért. S a Kossuth lelkéből áradó határtalan lelkesedés csodákat művelt. A katonai kiképzést nélkülöző hadsereg győzelmesen halad előre a számbeli túlsúlyban lévő, képzett, kitűnően felszerelt császári hadseregekkel szemben, a szabadság győzedelmeskedik az önkény, a zsarnokság felett. A császári udvarnak egy második nagy hatalomhoz kell fordulnia segítségért, hogy hadaival elárasztva az országot, vérbe fojthassa a nemzet nagyszerű fellángolását. Kossuth a harcot követő rémuralom üldö83. ülése 1927 november 7-én, hétfőn. zése elől külföldre menekül; de nem azért, hogy életét mentse, hanem hogy azt. újból leigázott nemzete ügyének szolgálatába állítsa. A balsiker, a rettentő sors, mely nemzetét^ érte, nem törte meg hitét, nem hajlította meg ércnél szilárdabb akaratát. S amidőn Orsovánál vérző szívvel, könnytelt szemekkel lépte át a határt, rendithetetlenül hitt hajdani jóslata beteljesedésében, hogy a zsarnokság ellen folytatott önvédelmi harc vérözönéből a szabadság rózsái fognak kivirágozni. (Olvassa): »Belebámultam a méltatlanul meghiúsult honfiremények semmiségébe; és arcomon öntudatlanul a kifejezhetetlen fájdalom könnyzápora ömlött alá. Minden volt e könnyzáporban, ami a hazafi szivének fáj; minden! Csak egy nem! A reménytelenség nem; a kétségbeesés hazám jövője felett nem« — mondja emlékirataiban. És megkezdődtek a hontalanság keserű esztendei. S amikor a nemzet fiain erőt vett a honfiúi fájdalom, a haza sorsa feletti bánat és kétségbeesés, Kossuth Lajos megkezdte hatalmas agitációját a letiport nemzet ezeréves igazsága mellett. Lángoló hazaszeretete, törhetetlen akarata, hatalmas szónoki készsége, érveinek meggyőző ereje újból csodákat művelt. Albion hideg, zárkózott lakossága lelkesen ünnepli a szabadsághőst, Amerika demokratikus, szabadságszerető polgársága, élén a nagy köztársaság elnökével, soha nem látott tiszteletben részesiti az elbukott nemzet hontalan fiát. S Koissuth minden ünneplést, minden tiszteletadást hazájára hárit; minden rokonszenvet mely irányában megnyilvánul, hazája ügyének szolgálatába állítja. Szóval és tettel, felvilágosító előadásokat tartva ezerek előtt és tárgyalva nemzetek sorsának teljhatalmú intézőivel, igyekszik felkelteni az érdeklődést jobb sorsra érdemes nemzet iránt. S a történetíró, ha Európa nyugati népeinek históriáját hűen akarja megörökíteni, külön fejezetet kell, hogy szánjon a hazájából elüldözöt egyszerű magyarnak, aki Európa népei sorsának intézésében sokszor döntően hallatta szavát. Hallatlan energiájának, lankadatlan munkásságának eredménye lett. Magyarország kérdése történelmi tényezővé vált. Hatalmas közvélemény alakult a magyar nemzet érdekében, s hogy 1867-ben Deák Ferencnek, a haza bölcsének sikerült hosszú elnyomatás után megteremteni a magyar kiegyezést, abban döntő súlya ama hatalmas nemzetközi közvéleménynek, osztatlan rokonszenvnek volt, melyet a magyar nemzet számára Kossuth Lajos teremtett meg. íme, ismét megvalósult Kossuth Lajos idézett jóslata: Jellasich beütéséből Magyarország szabadsága következett be. Mert bárha a nemzet nagy szabadságharca annak leveretésében végződött is, az végeredményben nem a nemzet halálához vezetett, amitől oly sokan rettegtek, hanem a nemzet újjászületéséhez, a nemzet leveretése dacára is győztesen, hitben, erőben megújhodva támadt fel. A bécsi kamarilla, amely oly végzetes befolyást gyakorolt Magyarország sorsára, alig másfél évtizeddel a nemzet nagyszerű fellángolásának vérbefojtása után kénytelen volt meghajolni a magyar igazságok előtt, amely élő valóság gyanánt tört elő a 48-as törvénynozás örökéletű törvényalkotásaiból. Miben keresendő vájjon forrása ama páratlan szeretetnek, tiszteletnek és megbecsülésnek, amely Kossuth Lajos glóriás alakját a nemzet egyetemében övezi? A válasz igen egyszerű. A magyar nép milliói tisztelik benne a nagy reformátort aki