Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-81

1S8 Az országgyűlés képviselőházának 6 eset, a legtöbb halálos baleset történik, a nehéz vasipar és a bányaipar, — mert hiszen a többi iparágakban a halálos balesetek száma talán az épitőipart leszámítva, nem olyan nagy — de épen a nehéz vasipar, az építőipar és a bányaipar az, amelyben a balesetek nemcsak számszerűleg, de súly szerint is a legnagyobbak; mondom, ezekben az iparokban egyáltalában nem látni azt az, állapotot, amint itt az indokolásban fel van tüntetve, hogy olyan nagy válsággal küzdenek. Mert legyen szabad hivatkoznom arra, hogy vannak bányatársulatok, amelyek igazgatóisági tagjaiknak egymilliárd tantiémet fizetnek. Ezeknek a társulatoknak nem kellene nagyobb áldozatot hozniok, csupán arról volna szó, hogy ezek az urak ne egymilliárdot, hanem esetleg csak 900 milliót kapjanak. Azt hiszem, senki neon járna közülök olyan rosszul, hogy egy héten csak egyszer is hústalan napot kellene emiatt tartania. Még igy is volna elég pénzük arra, hogy szükségleteiket ki tudják elégíteni, az igy elvont összeg pedig elég lenne arra, hogy annak a sok munkásnak, akik a 3600 pengőt túlhaladják, — mert nem olyan nagy a száma ezeknek a balesetsérülteknek — ezt a kártalanítást szintén megadják. Ez különleges elgondolás. Nem mondom, hogy a minister ur volt az, aki ezt a gyakorlatba bevitte; ez benne volt az 1907 : XIX. tcikben is, amit annakidején mi épugy kifogásoltunk, mint most. Mi azt mondjuk, hogy nem lehet felfelé megállapítani az összeget, amely a balesetkártalanitás alapjául szolgál. Elég, ha meg van állapitva azi a körülmény, hogy a baleset esetén az illető csak a megfelelő balesetkártalanitási összegnek bizonyos százalékát kapja, amely százalék megállapítással szemben különösen azóta, hogy a munkásbiztositó pénztárban nem autonóm szervek állapitják meg a balesetiáradékokat, hanem egy bürokratikus szerv utján úgyszólván minden ellenvélemény nélkül állapit ják meg, igen sok kifogást és észrevételt lehetne tenni. Arra kérem a minister urat, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, — bár elismerem, hogy ezzel a javaslattal kapcsolatosan ez nehéz volna — nem volna-e lehetséges akár a munkásbiztositási törvény novelláris módosításával olyan rendelkezést felvenni, amely lehetővé teszi, hogy balesetkártalanitás alapjául a tényleges teljes összeg vétessék alapul. Legyen szabad ezzel kapcsolatban egy másik körülményre is felhivni a minister ur figyelmét és ez az, hogy a balesetkártalanitás alapjául szolgáló összeg megállapításánál ujabban mindinkább mellőzik a törvénynek azt a rendelkezését, mely szerint a balesetkártalanitás összegébe az összes jövedelmeket be kell számitani. Itt nemcsak a pénzbeli járandóságokat értem, hanem a lakást, az élelmezést is; sőt olyan iparágnál, ahol a borravaló képezi a jövedelem nagyobb részét, a borravalót is kalkulációba kell venni és a balesetkártalanitás alapjául elfogadni. Számtalan példát tudnék felsorolni arra vonatkozólag, hogy egyes iparágakban, ahol a munkásoknak természetbeni lakás, fűtés és világítás jár, ez nem megfetelő összegben, sok tekintetben pedig egyáltalában nem vétetik figyelembe. Munkások, akik nincsenek mindig tisztában azoknak a megküldött határozatoknak tartalmával, nem ismerik ki magukat és nincs is módjuk ellenőrizni azt minden egyes alkalommal, — hiszen a balesetsérülteknek nagy része esetleg vidéken van — hogy munkabérkeresete megfelelően lett-e felvéve. Ezeülése 1927 október 27-én, csütörtökön» ket a munkabérkimutatásokat a munkaadók! küldik be és az ezek által beküldött kimutatásokat a hivatal minden egyes esetben hiteleseknek fogadja el. Mindenesetre szükségesnek tartom, hogy a Munkásbiztositó Pénztár figyeljen erre a körülményre, a törvénynek erre a világos rendelkezésére nyomatékosan felhivassék és ahol köztudomásúlag, mint pl. a bányásziparban és a nehéz vasiparban és egyéb ilyen munkásokat foglalkoztató iparokban szokásban van, hogy a munkások természetben kapjanak lakást, fűtést és világitást, ott minden egyes alkalommal ellenőrizendő, hogy a lakásnak, fűtőanyagnak, világitásnak ellenértéke megfelelő összegben be van-e állítva a kártalanítás alapjául szolgáló munkabérbe. (Zaj a szélső jobboldalán.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Peyer Károly: A harmadik számú ajánlásra vonatkozólag ugyancsak elutasítást javasol a minister ur, hivatkozván arra, hogy nálunk a felső munkásbiztositó bíróságnál a gyakorlatban úgyis megvan az ülnöki rendszer. Ez természetesen helyes, hogy megvan, de ezzel kapcsolatban legyen szabad felhívnom a kormány figyelmét arra a rettenetes nagy restanciára, amely épen ennél a biróságnál van. Nem tudok itt számszerű adatokat produkálni, de azt hiszem, hogy a minister urnák ezek a számszerű adatok rendelkezésére állanának. De ha nem állanának rendelkezésére, módjában van állitásaim helyességéről meggyőződni. Módjában van meggyőződni arról, hogy egy egyszerű balesetbiztosítási per, amelyben a munkás felebbez a Munkásbiztositó Pénztár határozata ellen, évekig tart el; úgyhogy megtörténik az, hogy egy a polgári biróságnál benyújtott kereset előbb járja meg a Kúriát, mint egy munkás felebbezési ügye, — amelyben csak a járadék megállapításáról van szó — a munkásbiztositási választott biróságot megjárná. Kívánatos volna, hogy a munkásbiztositási felsőbíróságnál* — ahol különösen nagymértékben torlódnak össze ezek az akták és a restancia óriási arányokban szaporodik — az igazságügyminister úrral egyetértően olyan intézkedés tétessék, amely a hátralékban levő ügyeknek feldolgozását lehetővé teszi, továbbá, hogy ilyen munkásbiztositási járadékügyben az itélet legalább egy pár hónap alatt az utolsó fórumot is megjárja és ne tartson sokszor négy-öt évig, amig ilyen bal eset járadék megállapítást nyer a végső fokon. Ha még most is az infláció idejében élnénk, ez természetesen súlyosabb elbírálás alá esnék. Igaz, hogy a bíróságnak módjában van a pénz, értékében időközben bekövetkezett változásokat figyelembe venni, de még igy is nagy a hátrány a sérültre nézve. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy szegény emberekről van szó, akik munkájukból kifolyólag elvesztették munkaképességüknek nagy részét. Sokszor olyan visszás esetek kerülnek a munkásbiztositási bíróság elé, amelyekben el kell dönteni, hogy az illető sérült balesetkártalanitásra egyáltalában igényt tarthat-e, vagy sem. Igen sok esetben a felsőbíróságnál megítélik az illetőknek a baleset járadékot; ezek azonban nem tőkepénzesek és nincs az a pénzintézet a világon, legkeyésbbé Magyarországon, amely ilyen balesetsérültnek előleget utalványozna ki abban a reményben, hogy a felsőbíróság meg fogja neki Ítélni a járadékot. Emberek százai kerülnek a bíróság ilyen késedelmes ítélkezései folytán a leffrettenetesebh 1,