Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-81

Az országgyűlés képviselőházának 81. baleset esetében . kártalanításra igényjogosult hozzátartozók körét az 1927. évi XXI. te-ben megállapítottnál sokkal tágabbra szabja meg, különösen a felmenő, lemenő és oldalági rokonoknál. A korhatárt 18 és nem 16 évben állapítja meg, mint a magyar törvény. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Bár vannak idevonatkozó tör vényünkben rendelkezések, amelyek szerint ez a korhatár hivatásbeli kiképzés vagy tanulmányok folytathatása szempontjából 24 évre is kitolható, mégis általános elvként a 16 éves korhatár van felállitva. Az ajánlás 4. pontja az üzemi baleseteknél sérülteknek további kiképzését, illetőleg más iparágra való ujraképzését tenné a kormáuy kötelességévé. Erre vonatkozóan az 1927. évi XXI. tc-ben semmiféle utalást nem találunk. Kétségtelenül meg kell állapítani, hogy ez az ajánlás a magyar munkásbiztositási törvényhozás jövő irányelveit részben magában foglalja, mégis, mivel ezidőszerint a magyar balesetbiztosítás nagy megterhelését jelentené, a bizottságnak nem áll módjában elfogadásra ajánlani ezt az ajánlást. Ugyancsak nem áll módjában elfogadásra ajánlani a harmadik és negyedik ajánlást. A harmadik ajánlás az üzemi balesetek kártalanitására vonatkozó viták eldöntésére hivatott bíróságról, a negyedik ajánlás az idegen és saját honos munkavállalóknak az üzemi balesetek kártalanítása szempontjából egyenlő elbánásban részesítéséről sziól és a vitás kártalanítási igények tárgyában döntőbíróságokról tesz említést. A mi munkásbiztositási törvényünk balesetbiztosítása szempontjából aggálytalanul el lehetne fogadni ezt, mert a balesetbiztosítás körében a biztosítottak kártalanítási igényeik tekintetében ma is bírói jogvédelemben részesülnek, de az 1900. évi XVI. te., a mezőgazdasági munkásbiztositásról szóló törvény — amint arat az imént a minister ur expozéjában is hallottuk — további kiépítés előtt áll és igy kívánatos volna, hogy ebben a kérdésben törvényhozásunknak szabad keze legyen. Ezek alapján a munkásügyi bizottság tisztelettel kéri a Képviselőházat, méltóztassék az üzemi balesetek kártalanításának legkisebb összegéről, az üzemi balesetek kártalanitására vonatkozó viták eldöntésére hivatott bíróságokról és az idegen és saját honos munkavállalóknak az üzemi balesetek kártalanítása szempontjából egyenlő elbánásban részesítéséről szóló ajánlásokat Magyarország részéről el nem fogadhatóknak nyilvánítani. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: Mélyen t. Ház! Végtelenül sajnálom, hogy nem tudok egyetérteni az előadó úrral, aki az 1925. évben Genfben tartott nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezleten elfogadott négyrendbeli ajánlás tárgyában azt a javaslatot terjesztette a Ház elé, hogy ezeket a Ház ne ratifikálja... (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Peyer Károly: ... illetve ne fogadja el. Legyen szabad itt rámutatnom arra, amit a tegnapi napon tárgyalt egyezményekkel kapcsolatosan mondottam, hogy ugy látom, a kormány csak azokat az egyezményeket javasolja a Háznak elfogadásra, illetve becikkelyezésre, amely egyezményeknek tartalma és rendelkezése lényegben már ma is megvan. Amint a ma érvényben lévő rendelkezésektől eltérő rendelkezéseket tartalmaz valamely egyezmény, a ministerium nyomban annak nem ratifikálását javasolja. Ez igazolja azt, amit tegnap mondottam, hogy önkéntelenül is az a látülése 1927 október 27-én, csütörtökön. 187 ! szat keletkezik, hogy a kormány arra törekszik, hogy abban a tabellában, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal évről-évre kibocsát, Magyarország ne szerepeljen a nem ratifikált javaslatok olyan nagy számával, hanem legren ebben a kimutatásban egy szám arról, hogy Magyarországon hány javaslatot ratifikáltak. Hogy lényegben ezek a javaslatok a meglévő helyzeten változtatnak-e vagy nem, azt kívülálló embernek nagyon nehéz elbírálnia. Nagyon nehéz megítélnie azt, hogy azok a meglévő helyzeten, illetve sok esetben már a háború előtti helyzeten változtatnak-e valamit, igen vagy nem. Én tudom, hogy mik azok az indokok, amelyek a kormányt arra késztetik, hogy ezeknek a javaslatoknak elutasítását javasolja. Azért, mert az 1927. évi XXI. tc-ben olyan rendelkezések, foglaltatnak, amely [rendelkezések ezzel az ajánlással ellenkeznek. Hivatkozom arra, hogy a baleseti kártalanítás alapjául vett legmagasabb összeg 1927. évi XXI. törvénycikkben 3600 pengőben van megállapítva, (Vass József munkaügyi és népjóléti minister: Illetve annak hányadában!) illetve annak hányadában, mert a 3600 pengő csak abban az esetben jár, ha az illetőről megállapítják nemcsak azt, hogy százszázalékos rokkant, hanem hogy önmagával tehetetlen és amennyiben százszázalékos rokkantságot állapitanak meg, csak a törvényben megállapított 66-6 százalékos kártalanításra tarthat igényt. A teljes összegre tehát csak az esetben tarthat igényt a baleseti sérült, ha önmagával teljesen tehetetlen, ha teljesen vak vagy elveszti mindkét végtagját vagy olyan körülmények közé jut ipari baleset folytán, hogy más ember támogatására szorul. Ezzel szemben a mi álláspontunk az, hogy a baleseti kártalanítás alapjául azt a keresetet kell elfogadni, amelyet az illető munkás az életben megkeresett, mert hiszen ha nem ezt fogadjuk el, akkor már sérelem esik rajta, amennyiben a baleseti kártalanítás alapjául nem az az összeg vétetik, amelyet az életben keresett, hanem egy elméleti szám, amelyről most nem akarok vitatkozni olyan irányban, hogy megfelel-e a gyakorlatnak, az átlagos keresetnek, vagy pedig olyan összeg-e, amely a mai viszonyok között nem megfelelő — mert hiszen erről itt sokat beszéltünk a munkásbiztositási javaslat tárgyalásával kapcsolatosan — csak megállapitom, hogy ez egy elméleti szám, amelyet egyesek elérnek, mások nem érnek el, egyesek pedig túlhaladnak. És épen azokat a munkásokat sújtja ez a meghatározás talán legsúlyosabban, akiknek munkája értékesebb, fontosabb és akiket az ilyen baleseti sérülés folytán sokkal nagyobb veszteség ér, mert nemcsak munkaképességüket vesztik el, és ezáltal keresetük bizonyos hányadáról kénytelenek lemondani, hanem még meglévő bérüket sem számítják be, mert csak 3600 pengőt számítanak be. Ezzel például egy kevésbé gyakorlott munkás, mondjuk egy ipari segédmunkás, aki nem éri el a 3600 pengős keresetet, önkénytelenül is előnyösebb helyzetbe jut, mert ha csak 3000 pengőt keres, akkor teljes keresete vétetik a baleseti kártalanítás alapjául. Ez olyan igazságtalanság, amelyet véleményem szerint meg kellene szüntetni és nem osztozom a minister urnák abban a felfogásában, hogy ez az anélkül is válsággal küzdő termelés nehéz helyzetét még csak súlyosbítaná, mert látok igen jól menő vállalatokat és egyáltalában nem látszik a magyar iparon az a nehéz válság. Az az ipar, amely a legtöbb balesetet Uferálja, amelyben a legtöbb súlyos bal-